language

Kulcsszavak:

klientúra highlight_off

Intézmények:

Magyar Építő Zrt. highlight_off

Magyar Építő Zrt.

"Magyar Építő Zrt. több mint 130 éve, a magyar építőipar egyik legrégebbi és legjelentősebb szereplője" - írja magáról a cég, amely a Puskás-stadiont építi, de a Városliget több beruházásán is dolgozott. A vállalatot 2018-ban vette meg a Paár Attila tulajdonában álló WHB Befektetési Kft., illetve a Szeivolt István által birtokolt Épkar Zrt. A cégben csekélymértékben a Főváros is tulajdonos.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [90]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8 9   >  >>

Az építőipar megtorpant 2020-ban, Mészáros Lőrinc és Szíjj László mégis örülhetett

2020-ban 9,1 százalékkal csökkent az építőipari termelés volumene, ezen belül az épületek építése 5,7 százalékkal, az egyéb építményeké pedig 13,1 százalékkal volt kisebb az előző évinél – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal iparági jelentéséből. A mérlegek alapján a visszaesés ugyan érződött a nagyobb építőipari cégeknél is, de így is kimondottan sikeresen zárták az évet, a legnagyobb kormányközeli vállalkozások 43 milliárd forint osztalékot tudtak fizetni.

Ezermilliárd forint magyar állami megrendelés áll a NER horvát focicsapatának támogatása mögött

A magyar közbeszerzéseken hasító építőipari cégek egymás sarkát tapossák, hogy támogathassák az eszéki futballcsapatot, a tablón már 14 vállalat díszeleg.

2 milliárdért építenek kiállítást a Magyar Zene Házában, ami még kész sincs

A Városliget Zrt. tavaly augusztusban írt ki közbeszerzést a Magyar Zene Háza állandó kiállításának kivitelezésére. A tendert a Paár Attila résztulajdonában lévő Magyar Építő Zrt. nyerte nettó 2,1 milliárd forintos ajánlattal. Ez a cég végzi a Magyar Zene Háza kivitelezését is, de az épület még kész sincs, csak decemberben fogják átadni a tervek szerint. A nettó 17,5 milliárdos építési költség már 23 milliárdra drágult 2018 óta, és ehhez jön most még 2 a kiállításra.

46 milliárdért épül a kőbányai gigasportcsarnok, a polgármester ingyen adta át a telket az államnak

Bár hivatalosan még nem jelent meg a tender eredménye, az Elektronikus Közbeszerzési Rendszer oldalára már felkerültek azok a dokumentumok, amelyekben szerepelnek a Kőbányai Multifunkcionális Sportcsarnok és Uszoda kivitelezői. Azok pedig vérbeli NER-cégek: a Mészáros Lőrinc tulajdonában álló ZÁÉV, a Paár Attilához köthető Magyar Építő Zrt. és a Szíjj Lászlóhoz tartozó Közgép. A dolog pikantériája, hogy a beruházás helyszínéül szolgáló telkeket D. Kovács Róbert kőbányai fideszes polgármester ingyen adta át az államnak – a koronavírus első hulláma miatti vészhelyzet utolsó napját kihasználva egymaga döntött erről a képviselőtestület helyett.

Lassan 40 milliárdnál tart Mészárosék városligeti óriásberuházása

Újabb közel 3 milliárd forintot költ el a Néprajzi Múzeumra a Liget-projektet felügyelő állami cég Mészáros Lőrincéknél. Légzáró elemes álpadlórendszer is lesz.

Nettó 150 milliárd forintra leszerződtek Mészárosékkal az atlétikai stadion építésére

A Puskás Stadionhoz fogható költséggel fog megépülni a 2023-mas atlétikai világbajnokságra a stadion, és ugyanazok nyerték a munkát is: a Záév Építőipari Zrt. a Magyar Építő Zrt.-vel közösen – írtuk alig három hónapja, most pedig szerződés is van erről.

A becsült ár négyszereséért újítja fel a Nyugati pályaudvar tetőszerkezetét a Magyar Építő Zrt.

Eredetileg mindössze 2,5 milliárd forintot szántak a beruházásra, a Magyar Építő Zrt. azonban 8,9 milliárdért vállalta el a munkát. A NER-cégek oldalán gyakran felbukkanó vállalkozásnak nem ez az első állami tendere, évek óta a piac meghatározó szereplője: ők építették például a ZÁÉV-vel a Puskás Arénát.

A NER tényleg bevette a Balatont: mutatjuk a 42 óriásprojektet

A balatoni vitorláskikötők közelgő privatizációja előtt megnéztük, milyen érdekcsoportok mozdulhatnak rá az új tóparti lehetőségekre. Egy biztos: a Fidesz, Tiborcz, Mészáros, Garancsi, Csányi tulajdonnevekkel körülírható felsőelit az elmúlt öt évben „körülölelte” a magyar tengert. Jelenleg 42 projekthelyszínt tudhatnak maguknál – országos összesítésben pedig övék a szálloda- és mólófejlesztésre szánt közpénzek kétharmada. Ez konkrétan 138-ból 90 milliárd forintot jelent; utóbbi összegből 63,5 milliárdot hasznosítanak a NER-potentátok a Balatonnál. A kormány a szponzoráció mértékét illetően is gyémántfokozatba kapcsolt: a turisztikai beruházásaik költségének 50-70 százalékát vállalja át. Kis magyar államkapitalizmus, sokadik fejezet.

Hárman maradtak versenyben a budapesti atlétikai stadion építéséért

Könnyen lehet, hogy ugyanaz a konzorcium húzza fel a 2023-as budapesti atlétikai világbajnokságra épülő stadiont, amely a 190 milliárdos Puskást is építette.
Találatok: [90]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8 9   >  >>