language

Kulcsszavak:

klientúra highlight_off

Lapok:

Magyar Idők highlight_off

Magyar Idők

A jobboldali-konzervatív, vállaltan kormánypárti napilapot 2015-ben alapították. A Napi Gazdaságot 2015 áprilisában vásárolta meg Liszkay Gábor,  a Magyar Nemzet egykori főszerkesztője, aki az Orbán Viktor és Simicska Lajos közötti konfliktus miatt távozott a laptól. Még ebben évben új kormánypárti lapot gründolt, ez lett a Magyar Idők. Kiadója a Magyar Idők Kiadó Kft, felelős kiadója Liszkay Gábor. A kiadó cégben ezt követően jelentős tulajdonrészt szerzett a 2018-ban alapított Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány. A lap főszerkesztője Gajdics Ottó volt 2019 februárjáig, amikor átvette a Szabad föld főszerkesztői pozícióját. Gajdics Ottót Ballai Attila váltotta az újság főszerkesztői posztján. 2019-ben névváltozás történt, azóta a lap mára megszűnt Magyar Nemzet nevén folytatja munkáját. A korábbi Magyar Idők nyomtatott formában nem jelenik meg, honlapjuk az interneten elérhető, de tartalmai nem frissülnek.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [7]  Oldalak:   1

Mentegetnék Simicskát az Elios-ügyben

Tele kasszával vette át az Elios Innovatív Zrt.-t Tiborcz István 2014-ben – adta hírül tegnap a 24.hu internetes portál a közgyűlési jegyzőkönyvben foglaltakra hivatkozva. A lap szerint 98 millió forint volt a cég eredménytartalékában a 2013-as évben, ezáltal Simicska Lajosék 21,4 millió forint adózott eredményt hagytak a pénztárban.

Simicskáék cége volt az Elios tulajdonosa

Simicska Lajos zászlóshajója, a Közgép Zrt. egy vállalkozáson keresztül többségi tulajdonnal rendelkezett az Elios Innovatív Zrt.-ben abban az időszakban, amelyet az Európai Csalás Elleni Hivatal, az OLAF vizsgált – derül ki a cégbírósági iratokból. Az ügy érdekessége, hogy az ellenzéki sajtó, beleértve az oligarcha teljes médiaportfólióját, elhallgatja a tényeket, és kizárólag Orbán Viktor vejét emlegeti.

Sántít a szocialista érvelés az MNB-ről

Jogilag sem lett volna kivitelezhető az, hogy a jegybank a devizatartalékai eladásából finanszírozza az alapítványait – nyilatkozta lapunknak Boros Imre. A közgazdászt annak kapcsán kerestük meg, hogy a témáról tegnap Burány Sándor szocialista frakcióvezető sajtótájékoztatón beszélt.

Elítélték a fővárosi szocialisták alelnökét

Kétrendbeli hűtlen kezelés bűntette miatt 900 ezer forint pénzbüntetésre ítélte első fokon a XVIII. és XIX. kerületi bíróság Szenteczky Jánost, a fővárosi MSZP alelnökét, a csepeli szocia­listák elnökét és frakcióvezetőjét, aki a Csepeli Vagyonkezelő Zrt., a Csevak vezérigazgatójaként követte el a neki felrótt bűncselekményeket.
Találatok: [7]  Oldalak:   1