language

Kulcsszavak:

klientúra highlight_off

Akták:

NAV-botrány highlight_off

NAV-botrány

NAV-botrány

Horváth András, ex-adóellenőr 2013 novemberében robbantotta ki a botrányt azzal, hogy azt állította: a NAV-nál kivételezett helyzetben tartanak egy jól körülhatárolható adózói kört, amelynek tagjai döntően a kiemelt adózók közül kerülnek ki.

 

A bejelentés után lemondott NAV-os tisztviselő azt állította: ezek a vállalkozások – a nagyobb kiskereskedelmi láncokról és azok beszállítói köréről van szó – gazdasági teljesítményükhöz képest kevesebb adót fizetnek. Tehetik ezt azért, mert nálunk soha nem történik érdemi áfa- és járulékellenőrzés, vagy ha mégis, azok érdemi megállapítás (adóhiány feltárása) nélkül zárulnak. Horváth számításai szerint ez évi 1000 milliárd forint áfabevétel-elmaradást is jelenthet, de az összes csalásból származó kár elérheti az 1700 milliárd forintot. A NAV szerint legfeljebb 80 milliárd forint körüli a kár.

 

Támogass minket rendszeres adományoddal,

hogy a korrupciós ügyek ne tűnjenek el a süllyesztőben!

 

A botrány nyomán indult a nyomozás azzal zárult, hogy a rendőrség kimondta: egy kivétellel nem történt semmiféle bűncselekmény a feldobott ügyekben. Ezt követően 2017 januárjában Horváth Andrást gyanúsítottként idézték be az ellene illetéktelen adóhatósági adatokhoz jutás miatt indult eljárásban.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [8]  Oldalak:   1

Így csicskáztatná Amerika az Orbán-kormányt – 27 pontos, exkluzív non-paper a Mandineren

„Nem mondjuk meg, milyennek kellene lenni a törvényeknek” – állította André Goodfriend, az Egyesült Államok volt budapesti ügyvivője. A Mandiner birtokába jutott, a nyilvánosság számára eddig ismeretlen, 2014. októberi non-paper viszont rávilágít: nagyon is konkrét törvénymódosításokat követelt az amerikai fél a magyar kormánytól (például a reklámadó eltörlését).

Vida Ildikó, az utolsó mohikán

Vida Ildikó az első fideszes politikai kinevezettek egyike volt az adóhatóság vezetésében. Simicska Lajos sal együtt kerültek oda. A bizalmi ember vitte bizalmi embernek. Kinevezésük jelkép volt 1998-ban: Orbán Viktor azt (is) közölte ezzel, hogy nincs olyan szakmai állás, amelynek betöltésénél a párthűség ne lenne fontosabb szempont a szakmai hozzáértésnél.

Orbán veszi hülyére Vargát, vagy Varga veszi hülyére az országot?

Vida Ildikó NAV-elnök lemondását hétfő délután fél háromig nem erősítették meg hivatalosan, bár már délelőtt 11-kor kiszivárgott a hír felmondásáról. Vida búcsúlevelét közben közölte a Magyar Nemzet. Nagyon furcsa, hogy az ország egyik legfontosabb hivatalának vezetéséről két sokáig semmit sem árult el a kormány.

Közzétették a kitiltási botrányt magyarázó dokumentumot

Csütörtökön a magyar kormány honlapján közzétették azt a levelet, amit a budapesti ameriki nagykövetség egyik diplomatája november 6-án, múlt héten adott át a Külgazdasági és Külügyminisztériumnak.

Nálunk a korrupció már a minőségbiztosítás része

Egy vállalkozó, aki tisztességesen elvégzi a munkát, úgy viszi el a 25 millió alatti zárt közbeszerzéseket, hogy 40-50 százalékot vissza kell osztania a minisztériumnak, és ez nem egyedi eset. Már az is elképesztő, hogy az adóhatóság a csúcsvezetők irányításával képes cégek ellen menni – mondja Jancsics Dávid. Interjú.

Az 1700 milliárdos sztori – az áfa-ügy első három hónapja

A bűnügyi elnökhelyettes nyilatkozata óta már a NAV vezetői sem vitatják, hogy legalább évi ezer milliárd forintról van szó – vagyis évente minimum két négyes metró ára tűnik el az áfacsalás révén. Az adóhatósági hierarchia csúcsán azonban a botrány kirobbanása óta eltelt három hónapban a területért felelős vezetők egyike sem szólalt meg.

Zöld dosszié rejtheti a százmilliárdos "NAV-mutyikat"

A Fidesz nem volt kíváncsi a NAV-ügyek leleplezését ígérő egykori adóellenőrre, így ellehetetlenül a parlament költségvetési bizottságának munkája. A jelenlévő képviselők azért meghallgatták Horváth Andrást, aki arról is beszélt, a Fidesz frakciója már 2011 elején foglalkozott a mutyikkal, de nem történt semmi.

Folytatódik a NAV-ügy

Az Országgyűlés számvevőszéki és költségvetési bizottságának ellenőrző albizottsága a tervek szerint ma délután hallgatná meg a Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV) ellenőrzési gyakorlata miatti botrány kirobbantóját. Horváth András azonban úgy értesült, a fideszesek nem mennek el, úgyhogy határozatképtelen lesz a bizottság.
Találatok: [8]  Oldalak:   1