language

Kulcsszavak:

klientúra highlight_off

Intézmények:

Retro rádió highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [6]  Oldalak:   1

Mészáros Lőrinchez közeli rádiók is pénzügyi támogatáshoz jutnak a Médiatanácstól

A Médiatanács bejelentette, hogy mely rádióknak ítélt meg műsorgyártói támogatást, így derült ki, hogy a támogatási pénz egy része Mészáros Lőrinchez közeli rádióknál landol majd, de jut a pénzből kesmás rádiónak is. Egyébként indul a soproni és a nagykanizsai közösségi rádiós pályázat, valamint Szentendre és Gyomaendrőd is készülhet.

Közel félmilliárdot termeltek Andy Vajna örököseinek Sebestyén Balázsék

Mintha egyre kevésbé lenne kedves a kormánynak a Rádió 1, de tavaly még 23 százalékos nyereségrátával működött az üzemeltető cég.

Azért nem találsz több rádiót, hogy ne legyen konkurenciája a kormányközelieknek

Miközben 2008-ban nyolc kereskedelmi rádiót lehetett hallgatni Budapesten, és még 2012-ben is ötöt, jelenleg mindössze három érhető el.

Szinte biztosan törvényt sért a fideszes médiaalapítvány, de a hatóság nem lát problémát

Egy jogi kiskapuval próbálták meg elérni, hogy a törvényben rögzítettnél több rádiója lehessen a KESMA-nak, de porszem került a gépezetbe.

Több mint 30 milliárdos ajándékot kapott oligarcháitól a NER

Összeszedtük, hogy a Fidesz-közeli vállalkozók közül ki mennyit költött azokra a médiumokra, amelyeket most ingyen adott át egy alapítványnak.

Hamis nosztalgia

Azt, hogy valóban mindenki örömmel vette volna a hírt, bizonyos szempontból rögtön árnyalja pár tényező. Olyasmikre gondolunk, hogy a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa azt megelőzően szerződött az új rádiót indító céggel az országos kereskedelmi frekvencia használatára, hogy az ugyanezen a frekvencián korábban működő Class FM, illetve annak tulajdonosa, az Advenio Zrt. jogorvoslati kérelmét a bíróság elbírálhatta volna.
Találatok: [6]  Oldalak:   1