language

Kulcsszavak:

klientúra highlight_off

Akták:

Új Nemzedék Központ (akta) highlight_off

Új Nemzedék Központ (akta)

Új Nemzedék Központ (akta)

2016. márciusában az Állami Számvevőszék (ÁSZ) az ügyészséghez fordult, mert nem lehetett végrehajtani az Új Nemzedék Központ Nonprofit Közhasznú Kft. számvevőszéki ellenőrzését, ugyanis a cég nem bocsátotta rendelkezésre a szükséges dokumentumokat 2011 és 2014 közötti vagyonmegőrzési és gazdálkodási tevékenységével összefüggésben. A szervezet azzal indokolta tettét, hogy az iratok szétáztak egy felhőszakadásban.

 

A Központ feladata eredetileg a zánkai úttörőtábor fenntartása volt, ám később több milliárd forint uniós támogatást kapott. Hadházy Ákos szerint a Fidesz ifjúsági szervezetéhez közel álló Új Nemzedék Központ Kft. összesen tizenegymilliárd forintot költhet el ifjúságfejlesztésre, ennek egy része az ötmilliárd forintos Új nemzedékek újratöltve program. 3,3 milliárd forintot az „Ifjúság.hu a sikeres nemzedékért” című projektre kaptak, amely pályázatot Mihálovics Pétert, a KIM akkori minisztériumi biztosa, egykori Fidelitas alelnök tervezte meg. A cégben több olyan ember dolgozott, akik Mihálovicshoz hasonlóan a Fidelitashoz köthetők. A 444.hu szerint a 3,3 milliós összköltség ellenére az ÚNK programjából szinte semmit sem lehetett látni, ezért a kormánynak át kellett világítania az egész döglődő projektet. A megbízott cégek listáján pedig több kormányközeli arc is felbukkant. Szerepelt rajta a KIM akkori államtitkárához köthető Nexcon Kft., de kapott egy 30 milliós megrendelést Kuna Tibor cége, a Young and Partners is. Kuna egyébként már a 2000-es évek eleje óta jóban van Mihalovics Péterrel. Hiába az ÁSZ feljelentése, az ügyet még 2016. nyarán le is zárták.

 

A Központ tulajdonosi jogainak gyakorlását eleinte az állami vagyon felügyeletéért felelős miniszter látta el a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. útján, majd 2012. április 1-jétől a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, 2014. október 28-tól pedig az Emberi Erőforrások Minisztériuma vált a tulajdonosi jog gyakorlójává. Ma az ÚNP az EMMI vezetése alatt működik tovább, sőt újabb pénzeket is nyertek, például a Nemzeti tehetség program meghívásos pályázatain, de az ÚNK alá tartozó szervezet költheti el azt a 6 milliárd forintot, amit a kormány a családbarát értékrend népszerűsítésére különített el.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [9]  Oldalak:   1

Fidelitasos pénzosztó játszótér lett az Új Nemzedék Központ

Saját maga által alapított céggel szerződött le az Új Nemzedék Központ (ÚNK) ifjúsági igazgatóhelyettese egy fesztivál megszervezésének részeként. Nem ez az egyetlen furcsaság az állami pénzből működő, a fiatalok önkéntes munkájára építő, sokak szerint alapvetően jó cél érdekében létrehozott szervezet körül, amely a 2011-es kezdettől ezer szállal kötődik a Fidelitashoz, ahonnan egyre több káder érkezik nagyvonalú fizetéssel az ÚNK-hoz, és amelynek az OLAF vizsgálódásai eredményeként 75 millió forintot kell visszafizetnie egy EU-s pénzekre alapult közbeszerzési eljárás miatt.

Lázártalanítottak az Új Nemzedék Központban, Nobilis helyére a Fidelitas egyik vezére került

Újabb bástyát veszített el Lázár János. Nobilis Márton néhány éve még tízmilliárdok felett diszponált, mára családjával szinte minden nagyobb projektből kiszorultak.

Fidelitas-káderek osztják a hátrányos helyzetű gyerekek pénzeit a Jövő Uniója Alapítványnál

Az 1990-es évek végén az Ifjú Szocialisták Mozgalma környékén burjánzottak olyan jótékony, a fiatalokat így-úgy segítő civil szervezetek, amelyek a szoft költségek kreatív könyvelésével juttattak jelentős összegeket a Zuschlag János körül összeverődött ifjú pártközelieknek. Nem állítjuk, hogy ez történik a nemrég alapított Jövő Uniója Alapítványnál is, hiszen lehet, hogy csak a nehéz sorssal induló fiatalok iránt érzett empátia a közös a két történetben. A Jövő Uniója Alapítványt 2015-ös indulásakor a Fidelitas akkori alelnöke irányította, és az alapítvány körüli Fidelitas-káderek között felbukkan az Új Nemzedék Központ korábbi ügyvezetője, valamint egy, az üzleti életből hosszú évekre kitiltott menedzser is.

Kicsit zűrös, kicsit kínos, de az övék: Gyere haza milliárd!

Ismét megtömték milliárdokkal a kormány fiatalok elérésére gründolt szervezetét, az Új Nemzedék Központot.

A kormány 6 milliárd forintos uniós fegyvert vet be a családokért vívott háborúban

Az új Wunderwaffe kódja EFOP-1.2.6-VEKOP-17, a neve pedig „Családbarát ország” – nyilván komoly támogatást jelent majd a családokért a genderrel meg a többi természetellenes dologgal vívott harcban. A kezelőszemélyzet is megbízható, a Családbarát Ország Nonprofit Kft., mögöttük pedig az uniós források felhasználásában komoly tapasztalattal bíró Új Nemzedék Központ Nkft. áll. A témában érintett civil szervezetek szerint valójában az Isztambuli Egyezmény végrehajtásának meghekkeléséről van szó.

Korrupcióinfó: Hová tűnt a Fidelitashoz kötődő Új Nemzedék pénze?

A fiataloknak szánt uniós támogatások sorsát feszegette Hadházy Ákos, az LMP újdonsült társelnöke a jubileumi, huszonötödik Korrupcióinfón. Erősen túlárazott megbízások, elveszett iratok, és egy sebtében lezárt nyomozás kísérte a Fidelitashoz sok szálon kötődő Új Nemzedék programot Hadházy szerint.

A fidelitasos vezetés legalább annyi mindent eltüntetett az Új Nemzedék Központból, mint az év vihara

A cég 3,3 milliárd forint uniós támogatást kapott az „Ifjúság.hu a sikeres nemzedékért” című projektre. Az Együtt politikusai ráhívták a rendőröket az EU-s pályázati pénzekkel kitömködött Új Nemzedék Központra (ÚNK), mert az Emmi tulajdonában lévő cég nem tudott elszámolni a 2011 és 2014 közötti gazdálkodási adataival. 2014-ben egy átvilágításkor több gyanús elemet is találtak. A cég nem tudta felmutatni a felügyelő bizottsági jegyzőkönyveit és a jelentéseket, de valahogy eltűntek a felújítási tervek és a megvalósított fejlesztésekről készült kimutatások/beszámolók is. Nem tudták megmutatni a külső-és belső ellenőrzésekről szóló iratokat sem, de ugyanúgy nyoma veszett az éves közbeszerzési terveknek, a könyvelési tételek igazolásainak és a belső ellenőrzésekről készült jelentéseknek.

Milliárdokat kaptak, mégis eladósodtak

Félmilliárd forinttal támogatja az Új Nemzedék Központ (ÚNK) Kft.-t az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) – derül ki a tárca honlapjáról. E szerint 170 millió forintot a cég idei évi működésének támogatására kapnak, 56 milliót kiegészítő támogatásként, 300 milliót pedig „a társaság 2013. november 1. óta felhalmozott adósságának és likviditási problémáinak rendezésére”. Mindez azért különös, mivel a kft., amelyet 2011-ben jelöltek ki az Új nemzedék jövőjéért program megvalósítására, már hárommilliárd forintnyi uniós támogatást kapott, amit a jelek szerint nemcsak teljesen felélt, hanem jelentősen el is adósodott. Kerestük az ügyben az Emmit és az ÚNK-t, ám napokkal ezelőtt feltett kérdéseinkre lapzártánkig nem kaptunk választ.

Így hajoltak le 3 milliárd forintért

Van egy EU-s pályázat, amely 3 milliárd forintba kerül, és „Ifjúság.hu a sikeres nemzedékért – Átfogó ifjúsági szolgáltatásfejlesztés a köznevelésben tanuló diákok esélyegyenlőségének növelése érdekében” a címe. Sok tekintetben állatorvosi lónak tűnik, az EU-s pályázatok körüli kavarások és pénzlesések tanulságos példájának.
Találatok: [9]  Oldalak:   1