language

Személyek:

Koblencz Attila highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [16]  Oldalak:   <<  <  1 2

A magyar polip

Soha annyi szorongó, ideges rendőrrel nem beszéltem, mint a rendőrségi korrupciós botrány kirobbanását követő napokban. Mindenkinek van mondani- és félnivalója, és ismer legalább két-három embert, aki még nála is többet tud, és ígérték, ha nem fedem fel a kilétüket, el is mondják.

Rendőrségi korrupció: ők négyen ehhez kevesek voltak

Négy-öt évre visszamenően számos aktát felül kell majd vizsgálni a múlt héten kirobbant rendőrségi korrupciós botrány miatt – közölték rendőrségi források. Egy tavaly decemberi rejtélyes vízbe fulladás miatt már el is rendelte a nyomozást az ügyészség, ám mint azt Garamvölgyi László rendőrségi szóvivő lapunknak elmondta, ez akkor is megtörtént volna, ha nem tör ki a botrány.

Az alvilágból csapott le a belső elhárítás a főrendőrökre

A Pesti Központi Kerületi Bíróság tegnap elrendelte Gulyás Imrének, a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) volt szervezett bűnözés elleni főosztályvezetőjének, valamint K. Attilának, a BRFK bűnügyi információs főosztály kiemelt ügyek osztálya felderítéssel foglalkozó nyomozójának előzetes letartóztatását.

Példaképnek tűnő rendőröket söpör el a korrupciós botrány

Egyikük az év rendőre volt, egy másikat bravúros túsztárgyalóként léptették elő a BRFK-n azok közül a magas beosztású rendőrök közül, akiket a számos budapesti diszkót tulajdonló Vizoviczki László körül kirobbant korrupciós ügyben letartóztattak. A rendőrök a gyanú szerint rendszeresen hagyták lefizetni magukat - ketten a Nemzeti Nyomozó Irodánál vezetők, de az [origo] információi szerint akkor válhattak az ügy érintettjeivé, amikor még a BRFK szervezett bűnözés elleni főosztályának élén dolgoztak.

Korrupciós ügy: elrendelték a főrendőrök letartóztatását

Elrendelték annak a két, fontos beosztást betöltő rendőrnek a letartóztatását, akiket kedden vett őrizetbe a Központi Nyomozó Főügyészség a múlt héten kirobbant korrupciós ügyben. A döntés nem jogerős, mivel a gyanúsítottak fellebbezést jelentettek be.

Pintér Sándor méltó választ ígér a rendőröket fenyegetőinek

Fenyegető emailt kapott a Nemzeti Védelmi Szolgálat azok után, hogy több rendőri vezető ellen feljelentést tettek korrupciós bűncselekmények gyanúja miatt - állítja a Belügyminisztérium. Pintér Sándor azt szeretné, ha a rendőrség méltó választ adna a feladónak.
Találatok: [16]  Oldalak:   <<  <  1 2