language

Személyek:

Kocsis Máté highlight_off

Lapok:

Magyar Narancs highlight_off

Magyar Narancs

A Magyar Narancs egy csütörtökönként megjelenő, liberális szellemiségű politikai-kulturális hetilap, Nyugat-, Európa- és piacpárti irányultsággal. 1989. október 14-én jelent meg először a radikális és az akkor még liberális beállítottságú Fideszhez közel álló fiatalok lapjaként. 1990. nyarától Bojár Iván András főszerkesztésével, kétheti rendszerességgel jelent meg. Ugyanekkor a lap elvált a Fidesztől, de a lap még sokáig Fidesz-lapként élt a köztudatban. Ennek alapjai a következők voltak: közös iroda, személyi átfedések, világnézeti hasonlóság, Soros Alapítvány támogatása, valamint a Fidesz "narancsos" kampánya. 1991 nyarától Vágvölgyi B. András lett a főszerkesztő. A 1998/43-as számtól 2000/13-as számig adminisztratív okokból ideiglenesen MaNcs néven jelent meg az újságárusoknál. A felelős kiadója 1990 nyaráig dr. Kövér László volt. 1998-ban a Postabank-lapcsalád felszámolásakor a Magyar Narancs finanszírozása is veszélybe került. Ekkor alapítottak egy új kiadót, magyarnarancs.hu Kft. néven, melynek ügyvezetője Bojtár Endre főszerkesztő. A cégadatbázisban a lap tulajdonosai között szerepel a Media Development Investment Fund Inc.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [9]  Oldalak:   1

Kocsis Máté idejéből származó józsefvárosi szerződést vizsgál a NAV

Pikó András, Józsefváros jelenlegi polgármestere elődjei bizonyos szerződései miatt tett feljelentést.

Harmadáron jutott önkormányzati lakáshoz Kocsis Máté bizalmasa

Danada-Rimán Edina kedvezményes bérleti díjú erzsébetvárosi lakásával éppen nyolc éve foglalkoztunk, amikor Kocsis Máté VIII. kerületi polgármestersége idején kinevezték józsefvárosi jegyzőnek. A 42 négyzetméteres Dob utcai önkormányzati lakást még az MSZP-s Hunvald György polgármestersége idején utalták ki számára 2008-ban. Ekkor Rimán az egy kerülettel odébb még csak alpolgármesterként tevékenykedő Kocsis (akit az előző polgármester, Csécsei Béla 2009-es lemondása után időközi voksoláson választottak a kerület vezetőjének) titkárságát vezette. De azt követően is a lakásban maradhatott, hogy a VII. kerület vezetését 2010-ben átvette a Fidesz.

Kiskapuzás nagypályán

Hat év alatt legalább 360 milliárd forintnyi adóbevételről mondott le az állam a látványcsapatsportok javára. A közpénz cél szerinti hasznosulására nincs semmi garancia. Hogyan működik a rendszer?

A Bástya Millenium tündöklése A Fradi erős oszlopa

Hasít a közbeszerzéseken a Bástya Millenium Zrt., amelyet semmilyen botrány nem állít meg; mindig akad egy baráti önkormányzat, amelytől megrendelésre számíthat. A milliárdos bevételek mögött Kocsis Máté és Kubatov Gábor személye is felsejlik.

„Lajos erre azt mondta…” - Csintalan Sándor beavat Simicska terveibe

Húsz éve interjúztunk vele utoljára. Akkor ő volt a Horn-féle MSZP wunderkindje. Azóta történt vele egy s más, ma már Simicska Lajos barátjának mondhatja magát. Ezért, meg a Lánc­híd rádiós érintettsége okán kérdeztük meg, hogy mi történik a jobboldali médiabirodalomban.

Józsefváros: új Suzuki a drogszemét begyűjtésére kapott pénzből

Közérdekű adatigényléssel fordult a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) Józsefváros Önkormányzatához, hogy megtudja, mire költik a drogszemét begyűjtésére kapott támogatást, és milyen drogprevenciós programok futnak a kerületben.

Nemzeti együttműködés a Józsefvárosban - A kocsmaasztal lovagjai

A fővárosi VIII. kerület döntéshozói példás összefogással - ciklusokon, ideológiákon átívelve - vendéglátóznak egy bérelt önkormányzati helyiségben a Szentkirályi utcában.

Vitatott fűtés-korszerűsítési program a Józsefvárosban - Ettől lesz melegük

A szükségesnél 1,5 milliárd forinttal nagyobb terhet róhat a józsefvárosi önkormányzatra az a szerződés, amelynek értelmében a helyhatóság nettó 2,7 milliárdot fizet ki egy külsős cégnek 39 kerületi közintézmény fűtés-korszerűsítésével kapcsolatos szolgáltatásra - állítják a kontraktus kritikusai.
Találatok: [9]  Oldalak:   1