language

Kulcsszavak:

koncesszió highlight_off

Személyek:

Krupp József highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [2]  Oldalak:   1

A tavalyi évben 473 millió forint nyereséget termeltek Vu Quy Duong trafikjai

Három év alatt meghatszorozta adózott eredményét a Vu Quy Duonghoz köthető, majdnem 100 trafikból álló hálózat, amely 2014-ben még csak 70 millió forintot termelt, 2017-ben viszont már 473 millió forintot.

Trafikbárók Budapesten: Vu Quy Duong már 92 nemzeti dohányboltban érdekelt

Az Orbán-kormány 2012 szeptemberében törvénybe iktatta, hogy 2013 közepétől csak azok árulhatnak cigarettát, akik erre engedélyt kapnak. A koncessziókat botrányos tenderen osztották ki: hamar kiderült, hogy az engedélyek nagy részét a kormánypárthoz így-úgy közelállók nyerték meg. Az Átlátszó most megvizsgálta, hogy azóta hogyan alakultak a nemzeti dohányboltok bevételei és tulajdonviszonyai. Azt találtuk, hogy míg a törvény célja szerint elvileg egy személy legfeljebb öt dohányboltot üzemeltethetne, a sokmilliárdos forgalmú üzemeltetői hálózatokba szerveződő dohányboltok végső tulajdonosai – betéti társaságok kültagjaiként – egyszerre több tucat trafikban is érdekeltek lehetnek.
Találatok: [2]  Oldalak:   1