language

Intézmények:

Hubertus Agráripari Bt. highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [17]  Oldalak:   1 2   >  >>

„A véletlenek ebben az ügyben nehezen megmagyarázhatóak” – Hubay Gyula ügyvéd a Hubertus-ügyről

Több, mint négy év után jogerősen is lezárult a Hubertus-per, amelyben a magyar államot képviselő Nemzeti Földalapkezelő Szervezet feltűnő értékaránytalanságra, jogszabályba és jó erkölcsbe ütközésre hivatkozva támadta a Hubertus Bt-vel 1992-ben kötött szerződést.

Feltűnően aránytalannak tűnik a Hubertus szerződése

Magyar felkérésre fektetett be pénzt a Braun család a csődközelbe jutott Balaton-nagybereki Állami Gazdaságot privatizáló Hubertus Rt.-be, az állammal közösen jegyezve az utódcéget, és kötöttek hosszú távú földhaszonbérleti szerződést, mert a földterület nem volt eladó – mondta Ludwig Georg Braun, akit hétfőn tanúként hallgattak meg az állam és a Hubertus közötti vagyonjogi perben.

Budai Gyulát cáfolja a Hubertus: "nem érte kár az államot"

A magyar államot semmiféle kár nem érte a Hubertus Bt.-vel 7.725 hektárra kötött földhaszonbérleti szerződés kapcsán, Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos ezzel ellentétes nyilatkozatai félinformációkon alapulnak - nyilatkozta Oliver Hahnenkamm, a cég ügyvezető igazgatója az MTI-nek hétfőn annak apropóján, hogy a bécsi bíróság kitűzte az ügyben indított per első tárgyalásának időpontját.

Leváltották a bükki és a balaton-felvidéki nemzeti park igazgatóját

A Vidékfejlesztési Minisztérium nem kívánta megindokolni a felmondást, mondván, nem közérdekű adatokról van szó, és azért sem, mert a kormánytisztviselők nem adtak felhatalmazást felmentésük indokainak nyilvánosságra hozatlához.

Madarakat veszélyeztet a Hubertus Bt. tevékenysége

Súlyosan veszélyezteti a vízi élővilágot a Balaton déli partján, a Nagybereki Fehérvíz Természetvédelmi Területen a Hubertus Bt. tevékenysége – állapította meg frissen lezárult vizsgálatában Fülöp Sándor, a jövő nemzedékek országgyűlési biztosa.

Zöld ombudsman: a Hubertus Bt. tevékenysége veszélyezteti a vízi élővilágot

A jelentés szerint a Nagybereki Fehérvíz Természetvédelmi Terület "Nekota" elnevezésű térségén gazdálkodó Hubertus Bt. vízleeresztése miatt veszélybe került a vízhez kötődő élővilág, különösen az ott fészkelő fokozottan védett madárfajok.

Budai rárepült a madárrezervátumra

Természetkárosítás és hűtlen kezelés miatt feljelentést tett Budai Gyula a nagybereki madárrezervátum ügyében. Az elszámoltatási biztos szerint gond van az állami föld bérleti szerződésével, valamint a védett terület vízszintjével is. A haszonbérlő szerint a vádak alaptalanok.
Találatok: [17]  Oldalak:   1 2   >  >>