language

Lapok:

Kulcsszavak:

közbeszerzés highlight_off

ATV

1989 óta folyamatosan működő kereskedelmi televíziócsatorna. Eredetileg Argo TV néven indult, agrárcsatorna volt. 2003-ban tulajdonosváltás következett be, a televízió részvényeinek felét felvásárolta egy, a Hit Gyülekezetéhez közelálló befektetői konzorcium. 2005-ben a csatorna neve Atv-re rövidült. 2010-ben indult el a nagy felbontású adása, azóta jóval elérhetőbb lett a csatorna. Vezérigazgatója Németh S. Szilárd a Hit Gyülekezetének alapítójának fia.

2020 májusában az Átlátszó azt írta: "kijelenthető, hogy a liechtensteini offshore cég kiiktatásával a cégstruktúrából Németh Sándor magánszemély közvetlenül és érdekeltségein keresztül az ATV Zrt. többségi tulajdonosává vált."

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [52]  Oldalak:   1 2 3 4 5 6   >  >>

Heil: Nem Gyurcsányék alatt tűnt el a 18 milliárd

"A 18 milliárdos kár nem akkor keletkezett a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségnél (NFÜ), amikor Dobrev Klára ott dolgozott, hanem most keletkezik, amikor a politika inkább szándékosan beáldozza a 18 milliárd forintot, ahelyett hogy vitatná az uniós felvetéseket" – mondta az NFÜ akkori elnökhelyettese, Heil Péter az ATV Egyenes beszéd című műsorában Rónai Egonnak.

Mráz a 4,4 milliárdról: ez egy tisztességes fizetség

A 4,4 milliárd forintos megbízásból 1 milliárd csak az áfa, amit be kell fizetni, de alapvetően hatalmas munkát is kell elvégezni ezért, a minisztériumok és állami cégek sajtófigyelését kell végrehajtani három éven keresztül – ezt Mráz Ágoston Sámuel mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.

Magyar: az állam maga a korrupció legfőbb szerve

Ennek az emlékiratnak a jelentősége nem abban áll, hogy új tényt fed fel azzal, hogy rávilágít, kézi vezérléssel dőlnek el a közbeszerzési pályázatok Magyarországon, az újdonság a hitelesség, hiszen egy volt amerikai nagykövet állítja ezt – ezt Magyar Bálint mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában Eleni Tsakopulous Kounalakis könyve kapcsán.

Orbán: zavarják el, aki rám hivatkozik egy állami cégnél!

Orbán Viktor még korábban utasította a fejlesztési minisztert, hogy zavarják el az állami cégektől azokat, akik ott rá vagy családjára hivatkozva jelennek meg. A miniszterelnök ezt a parlamentben mondta kedden, az azonnali kérdések és válaszok órájában. A kormányfőt más témákban, az EU-s csatlakozási szerződésről és a halálbüntetésről is kérdezte az ellenzék.
Találatok: [52]  Oldalak:   1 2 3 4 5 6   >  >>