language

Intézmények:

Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzat highlight_off

Kulcsszavak:

közbeszerzés highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [9]  Oldalak:   1

Kupper András és Tasnádi László cégével kötött szerződést az ellenzéki testület Dunaújvárosban

Újabb ellenzéki összefogás által vezetett önkormányzat kötött szerződést a korábban csalás miatt elítélt Kupper András egyik cégével. Erzsébetvárosban és Zuglón azzal védekeztek, hogy az előző vezetés alatt megkötött szerződések kényszerpályára állították őket, Dunaújváros viszont maga kérte fel ajánlattételre a mindössze féléves Kft.-t.

Csak a fideszes jelölt cége temethet, meg is ugrott az ár

Nyár óta egyetlen cég temethet a dunaújvárosi temetőben, az üzemeltető Dunaújvárosi Kegyelet Kft. Bár az elmúlt években több fejlesztést is kellett volna végezniük városi temetőben, ebből semmi nem valósult meg, és nyáron gond nélkül elengedte a közgyűlés a több tízmilliós tételt. Aztán úgy írták ki az új közbeszerzést, hogy csak ők pályázhatnak, teljesen kiszorítva a másik két városi céget. Ezzel párhuzamosan azt is bejelentették, hogy a vállalkozás tulajdonosa elindul a Fidesz színeiben az egyik körzetben az önkormányzati választáson. Miért lett ilyen drága a temetés a Fejér megyei városban és mi köze ennek a választáshoz?

Fény és árnyék: a Tiborcz-féle Elios a stadionokban is hasított

Tiborcz István korábbi cégével kapcsolatban mindenki az OLAF-vizsgálat által érintett közvilágítási ügyekkel foglalkozik jelenleg, de 2010 óta az Elios Innovatív Zrt. 2010 a felpörgetett stadionberuházásokból is nagyot szakított.

Elios: tisztán látnának az érintett települések önkormányzati képviselői

Több érintett településen is az Elios miatt indult OLAF-jelentés nyilvánosságra hozatalát követelték az önkormányzati képviselők. Dunaújvárosban napirendre sem vette a kormánypárti többség, Szekszárdon legalább vitatkozhattak Tiborcz István volt cégének beruházásairól. Ha bebizonyosodik, hogy visszaéltek az uniós pénzekkel, elképzelhető akár az is, hogy 13 milliárd forintot kell visszafizetni.

Végrehajtás alatt álló cég újítja fel a dunaújvárosi sportcsarnokot

De ez nem gond: a közbeszerzési jogszabály szerint ilyesmivel nem kell foglalkozni, meg is kapta a munkát az amúgy egyfős vállalat. Azért partnerként egy nagyobb cég segíti majd a munkában.

Költségvetési csalás miatt nyomoznak a dunaújvárosi közvilágítás-mutyi után

Különösen nagy vagyoni hátrányt okozva elkövetett költségvetési csalás gyanúja miatt nyomoz ismeretlen tettes ellen a NAV és a Fővárosi Főügyészség, értesült az Index. A dunaújvárosi közvilágítás korszerűsítése miatt január közepén Pintér Tamás, a város önkormányzatának jobbikos képviselője tett feljelentést az ügyészségen.

Rezsicsökkentésnek indult, ritka nagy mutyi lett belőle

Az önkormányzat mérnökei mellett a város saját megbízásából készült tanulmány is pontosan jelezte: baj lesz, ha azzal a technológiával próbálják kivilágítani az utcákat, amelyet a fideszes városvezetésen kívül senki sem szeretne. A kivitelezést végző simlis vállalkozó a pályázat megírását már a polgármesteri hivatalból koordinálta, de hiába szabták rá az egész közbeszerzést, egyedüli indulóként is csak negyedjére sikerült győztesnek nyilvánítani a számára kiírt tenderen.

Hétpróbás svindlis miatt lett sötét a városban

Jelentősen romlottak az esti látási viszonyok Dunaújvárosban, miután 255 millióból korszerűsítették a közvilágítást. A kivitelező cég tulajdonosa, K. Szabó Imre a szocialista időkben még a szoftverbizniszben hasított, Gyurcsány Ferenccel is volt közös vállalkozása. Ezután csődbe ment, nyomozás is indult az egyik százmilliós közbeszerzése miatt. Nem esett kétségbe, egy másik cégével behoztak egy új világítástechnológiát Magyarországra, és 2012-ben már Orbán Viktor és a kínai miniszterelnök előtt köthettek hosszú távú megállapodást a Parlamentben. A dunaújvárosi közvilágításról szóló cikksorozatunk első részében bemutatjuk K. Szabó Imrét és fideszes ismerőseit, akik feltételezhetően segítették a sötétségbe fulladó tender megnyerésében.

Miből telik Orbán Ráhelnek 15 millió forintos tandíjra? Meg fogsz döbbenni!

Miközben a miniszterelnök zéró toleranciát hirdet a korrupcióra, családtagja sajátos versenyfeltétekkel zajló közbeszerzéseken nyer milliárdokat: veje, Tiborcz István és annak régi üzlettársa játszanak csikicsukit uniós forrásból megvalósuló pályázati kiírásokkal.
Találatok: [9]  Oldalak:   1