language

Akták:

Felcsúti kisvasút highlight_off

Kulcsszavak:

közbeszerzés highlight_off

Felcsúti kisvasút

Felcsúti kisvasút

A Népszabadság 2012 nyarán írta meg először, hogy vasutat kaphat Orbán Viktor miniszterelnök szülőfaluja: a Bicske és Székesfehérvár közti elhagyott sínek egy szakaszán nosztalgiavonat közlekedhet. A miniszterelnök alapította és Mészáros Lőrinc Felcsút polgármestere vezetésében álló Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány 2013-ban már kiemelt fejlesztési státuszt és 600 millió forint elszámolható uniós forrású közkiadási keretösszeget is kapott.

A magabiztos tervek akár napi 7,5 ezer utassal számolnak, ami szembetűnő, hiszen a budapesti Gyermekvasút legforgalmasabb hónapjaiban is csupán napi másfélezer utassal büszkélkedhet. A kivitelezést egyetlen pályázóként az ötletgazda Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány nyerte meg 2015 elején, az építkezés meg is kezdődött, ám a tervezett átadás fél évet csúszott 2016 tavaszára. Már az átadás előtt Orbán Viktor kijelentései alapján felröppent a hír, hogy akár Bicskén át Lovasberényig is meghosszabbíthatják a vonalat.

2017. szeptemberében az Átlátszó hozzájutott a projekt dokumentumaihoz. Ezekből kiderült, a projekttanulmány évi 10.000 utassal kalkulált, ami a március elejétől október végéig tartó nyolc hónapos üzemeltetési időszakban nagyjából napi 41 utast jelent. Az utasforgalmi adatok alapján ezt bőven teljesíti a felcsúti kisvasút, amin 2016-ban 30.219, 2017 június végéig pedig 18.314 fő utazott. A tervben évi kb. 1,5 millió forint veszteséget is kalkuláltak.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [7]  Oldalak:   1

Mészáros Lőrinc tovább hasít

Az év első felében sem tétlenkedett az ország talán legsikeresebb gázszerelője, Mészáros Lőrinc. A miniszterelnök barátja a közelmúltban fociklubot, cégeket és szállodákat vásárolt. Cégeiből több milliárd forintos osztalékot vett fel, egyes számítások szerint 2015-ben naponta csaknem 10 millió forinttal gazdagodott. Ennek alapján a felcsúti selfmade man kéthónapos nyári szabadsága alatt is legalább félmilliárd forinttal lesz gazdagabb.

Állami pénzen épül tovább Orbán kisvasútálma

Még el sem készült a felcsúti kisvonat, de már azt tervezik, hogy tovább építik Bicskéig. Orbán Viktor tudhatott a tervekről, ezért csúszhatott ki a száján, hogy ha támadják a kisvasutat, meg kell hosszabbítani Bicskéig, akár Lovasberényig.

Akár Bécsig is lehetne vonatozni Orbán falujából

Lehet, hogy nem lesz elszigetelt üzem a Felcsúton épülő kisvasút. Egy elképzelés szerint összekötnék ugyanis a Bicskénél tervezett keskeny nyomtávú vasúttal, és azon keresztül a hegyeshalmi „nagy” vasútvonallal. Vagyis kis túlzással, Orbán Viktor falujából akár Bécsig is lehetne vonatozni, persze átszállásokkal. Már azt is tudják, melyik cég készítheti el ehhez a megvalósíthatósági tanulmányt.

Nagy csend övezi Orbán több százmilliós kisvasútját

Felcsúton tartották a menetrendet: elkészült a nyolcszázmilliós kisvasút három állomása. Vagy nem tartották, mert az egész pályaszakasznak el kellett volna készülnie. Kollégánk szeretett volna többet megtudni a felcsúti népsínműről, de körötte csend, amerre ment.

Íme, ez a cég építheti meg a felcsúti kisvasutat

A Hír24 információi szerint a Swietelsky Vasúttechnikai Kft.-vel kötöttek szerződést a kivitelezésre. Közbeszerzési eljárás nem volt.

A felcsúti kisvasút semmi az EU-t kopasztó régi trükkökhöz képest

Nem csak felcsúti vasúttal próbáltunk már bűvészkedni a számokkal az EU felé, folyamatosan próbálunk trükközni a támogatások elnyeréséért. Az ok gyakran a pénzhiány – van olyan fideszes vezető, aki ezt nem is tagadta korábban. Visszafizetni eddig kevés pénzt kellett, extrém példák pedig máshol is vannak a régióban.
Találatok: [7]  Oldalak:   1