language

Intézmények:

HM EI Zrt. highlight_off

Kapcsolódó szervezetek:

Kulcsszavak:

közbeszerzés highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [24]  Oldalak:   1 2 3   >  >>

Versenykorlátozónak tűnik az Integritás Hatóság 100 milliós és a KEF 88 milliárdos tendere

Egy felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó segítségével tavaly cikksorozatot indítottunk, amelyben már a kiírás pillanatától fogva nyomon követjük a versenykorlátozónak vagy egyeneses irányítottnak tűnő közbeszerzési eljárásokat. Többek között vizsgáltuk már a Miniszterelnökség, a II. kerület, de Körösszegapáti önkormányzatának tendereit is. Most az Integritás Hatóság és a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság egy-egy eljárása akadt fenn a rostán a feltételrendszerük miatt. Előbbi esetében az objektív értékelési pontok hiányoznak, míg utóbbi annyira komplex feladatot és feltételrendszert írt ki, hogy alig van cég Magyarországon, amelyik alkalmas lenne rá. Persze egy NER-kedvenc azért akad.

Így fordult rá Orbán Viktor az ország felfegyverzésére

Feszült hangulatban zajlott egy vezetői értekezlet 2010 végén a Honvédelmi Minisztérium Balaton utcai épületében. A csak ritka alkalmakra megnyitott díszes miniszteri tárgyalóban Benkő Tibor akkori vezérkari főnök és néhány munkatársa tartott beszámolót a honvédség állapotáról. A vezérkari főnököt Hende Csaba miniszter körülbelül 30 minisztériumi munkatárs és katonai vezető társaságában hallgatta.

Szorul a hurok - Orbánig ér a Microsoft-botrány

Gigabírság elé nézhet a Microsoft, mert magyar viszonteladói sokszor fölösleges kormányzati szoftverbeszerzéseken segítették Orbán vejének gazdagodását.

Eljátszott verseny: így lett egyetlen pályázóé a határvédelmi konténerüzlet

Éppen vége lesz a télnek, mire állni fog a négy NATO-színvonalú konténerfalu a magyar határ déli szakaszán. A beruházás az állami közbeszerzések jól ismert dramaturgiája szerint zajlott: a meghívásos tendert novemberre sikerült kiírni, akkor viszont mindössze két munkanapot kapott a három meghívott ajánlattevő. A kiírás feltételei alapján ketten rögtön ki is estek, az egyedüli ajánlattevő így annyit kért, amennyit nem szégyellt.

Kirúgták az államtitkárt, aki kétmilliárdos megbízást adott a saját cégének

Simicskó István honvédelmi miniszter javaslatára szeptember 15-i hatállyal menesztik Dankó Istvánt, a Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkárát - jelent meg a szerdai Magyar Közlönyben. Ugyanebből az értesítőből az is kiderül, hogy Fricz László lesz a következő államtitkár, a kinevezését már alá is írta Áder János és Orbán Viktor.

Spórolni akarnak az egyenruhákon is?

Több mint hétszázmillió forintért gyártja a Magyar Honvédség új egyenruháit a HM EI Zrt., a megbízáshoz nyílt közbeszerzési eljárás nélkül jutott a cég. A lapunknak nyilatkozó katonai források szerint indokolt az intézkedés, hiszen a jelenleg rendszerben lévő egyenruhákra sok panasz érkezett, többek között gyorsan kopnak, és a pótlásuk is időigényes. Az új felszerelés valószínűleg Táborfalván készül majd holland alapanyagokból, ami viszont újfent nehézséget okozhat az esetleges pótlásoknál.

Idén is milliárdokat kapott a HM EI a határzárra – a munkáért még versenyeznie sem kellett

Nem merült ki a tavalyi, határzár építésére fordítható keret a HM EI Zrt-nél az Átlátszó tudomása szerint, de a közbeszerzési értesítő alapján további mintegy 1,7 milliárd forintot, sőt ha szükséges, annak a dupláját, költheti erre. A zrt., amely a Honvédelmi Minisztérium cége, ugyanúgy, mint tavaly, hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás révén nyerte el a munkát.

Háromszázmillióért építtet adatbunkert az államkincstár a HM EI-vel

Az illetmény-számfejtéssel, valamint az adó- és járulék-elszámolással kapcsolatos informatikai és biztonsági fejlesztések miatt épített a Magyar Államkincstár (MÁK) egy adatbunkert a HM EI Zrt-vel háromszáz millió forintért – közölték az Átlátszó megkeresésére. A munkát elnyert cégen kívül nem is tárgyaltak mással, mert – mint a közbeszerzési Értesítőben írták – a műszaki-technikai sajátosságok miatt más vállalkozás nem alkalmas rá.

Egy államtitkár kezébe került a magyar hadiipar

Másod-, harmad-, negyed-, sőt ötödállása is van a Honvédelmi Minisztérium jelenlegi közigazgatási államtitkárának. Dankó István a tárcánál végzett munkája mellett négy állami cég igazgatóságában tölt be elnöki posztot.

Mennyi volt egy határkerítés-drótozó óradíja?

Ha nem a Magyar Honvédség katonája, hanem egy állami katonai cég alkalmazottja illesztette a déli határ kerítésoszlopaira a szögesdrótot, akkor a Honvédelmi Minisztérium szerint 10 ezer forintos óradíjnál jobbat el sem lehet képzelni. A tárca közigazgatási államtitkára augusztusban a kerítés kiépítésért felelős munkacsoport vezetőjeként olyan cégnek adott 2 milliárdos megbízást, amelynek félmilliós fizetéssel ő az igazgatótanácsi elnöke. A HM EI úgy nyert a legalacsonyabb árajánlattal, hogy nem volt több ajánlat.
Találatok: [24]  Oldalak:   1 2 3   >  >>