language

Személyek:

Horváth Csaba highlight_off

Kulcsszavak:

közbeszerzés highlight_off

Horváth Csaba

1969. november 19-én született Budapesten. Első házasságából egy, másodikból két gyermeke született.

1988-ban érettségizett a Puskás Tivadar Szakközépiskola vezetékes távközléstechnika szakán. 1988-tól a Matáv Rt.-nél dolgozott műszaki előadóként, majd a Molland-Holdingnál volt üzletkötő, reklámmenedzser, végül ügyvezető igazgató. 1994-ben V.I.P Clip Communication Kft. néven saját reklámügynökséget alapított, melynek ügyvezető igazgatójaként dolgozott. 1998-ban a pécsi JPTE BTK-án a szociálpolitikai-szociológiai diplomát szerzett. 

1999-ben lépett be az MSZP-be, 1998-tól szakértőként vett részt a párt egészségügyi és szociálpolitikai bizottságának munkájában, később a szociálpolitikai kabinet tagjaként a lakásépítéssel, családtámogatással kapcsolatos program kidolgozásában vállalt szerepet. A 2002. évi országgyűlési választásokon pártja budapesti területi listájáról jutott be a Parlamentbe. Az őszi, október 20-i önkormányzati választásokon elnyerte a budapesti II. kerület polgármesteri székét. A 2006. évi országgyűlési választásokon Budapesti területi listán szerzett mandátumot. 2006 és 2009 között Budapest főpolgármester-helyettese – Demszky Gábor 2009 őszén megbízta a BKV felügyeletével is. 2010 júniusában az MSZP budapesti elnökévé választották, a pozícióról lemondott, amikor 2012-ben az MSZP alelnökének választották. Jelenleg az MSZP budapesti frakcióvezetője, illetve 2019 októbere óta Zugló polgármestere. 

Horváth neve több alkalommal is összekapcsolódott korrupciós ügyekkel: a 2009-es BKV-botrány kapcsán hallgatta meg az ügyben felállított vizsgálóbizottság, 2022 elején pedig arról írt a sajtó, hogy a Központi Nyomozó Főügyészség a zuglói fizetős parkolási rendszerrel kapcsolatos korrupciós ügyben a zuglói polgármestert és a helyi MSZP-s képviselőt, Tóth Csabát is gyanúsítja.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [12]  Oldalak:   1 2   >  >>

Egyre több a bizonyíték, hogy legalább három kerületben bűnszervezet üzemeltethette a parkolást

Ugyan a hatóságok nem törték magukat, hogy megtisztítsák a legendásan rossz hírű üzletágat, akaratukon kívül mégis beleszaladtak a parkolási vállalkozókba. 2021. június 15-én országszerte nyolcvan helyen csaptak le a NAV-osok egy feltételezett bűnszervezetre, amely után már két éve nyomoztak. Ez volt az ominózus Fuzik Zsolt-féle számlagyáras ügy, amit sorozatban mutatunk be a 444-en.

Nevet változtatott a 19 milliárdos számlagyárral összefüggésbe hozható cég

A Sys IT Services Kft.-t a jövőben Alpha-ess Hungary Kft.-ként lehet megtalálni.

Az óriási számlagyár miatt állami és neres cégeknél volt házkutatás, ismert MSZP-s politikusok is belekeveredtek

Ha megnézzük a számlagyár működését, általában a láncban részt vevő cégek (Nada-Szoft, VFL, Wind-IT, Environment, Run-It, Top-Hygiene) teljesen értelmetlenül áramoltattak körbe százmilliós összegeket, de persze nem ők az érdekesek, hanem mindig az egy-egy ponton bekapcsolódó komoly cég is, amelyek között sok állami cég is van, illetve pár nagyon ismert magáncég. Ráadásul ezek akár százmilliós tételeket is befogadtak, ilyen az Antenna Hungária, a T-Systems, a 4iG, Hungaro Digitel,a Sys IT és a SIS Parking.

Azt hitték, piti csalók után nyomoznak, de váratlanul belefutottak a Nagymesterbe

Az elmúlt hetekben sorban jelennek meg a hírek szocialista politikusok lefizetéséről egy kihallgatási jegyzőkönyv alapján. Erről Fuzik Zsolt vallott, aki a vádak szerint bűnszervezetet irányított. Az ügy sokkal többről szól a tízmilliós kenőpénzeknél, de még a BKV-s és parkolási ügyeknél is: nemzeti nagyvállalatok is érintettek. Cikksorozatunkban bemutatjuk a budai HillSide Irodaházból irányított szervezet működését és a társaság legfontosabb figuráit.

Tóth Csaba mentelmi jogának felfüggesztését jasvasolják – az ügyészség 250 milliós kenőpénzről ír

A szocialista politikus tagadta az Országgyűlés mentelmi bizottságának ülésén, hogy bűncselekményt követett volna el, a mentelmi jogának felfüggesztéséről – amit amúgy a testület javasol – a parlament dönt.

Vallomás: Molnár Zsolt 40 millió forint vesztegetési pénzt vett át az Olimpia parkban

Horváth Csabán és Tóth Csabán kívül egy harmadik szocialista politikus, Molnár Zsolt is kapott vesztegetési pénzeket Fuzik Zsolttól – derül ki a Magyar Nemzet birtokába jutott kihallgatási jegyzőkönyvből. Az MSZP-s honatya az iratok szerint 40 millió forintot vett át az Olimpia parkban.

Korrupcióval gyanúsítja Horváth Csaba zuglói polgármestert a Központi Nyomozó Főügyészség

Az ügyészség szerint megalapozott a gyanú, hogy Horváth egy társával a fizetős parkolási rendszer üzemeltetésére keresett egy céget, amelytől a nyereségük felére tartottak igényt.

Horváth Csaba: A zuglói parkolási szerződés erkölcsileg aggályos, de szakmailag jó

Kedden megírtuk, hogy Zugló a november 7-ei testületi ülésen a frissen megválasztott polgármester, Horváth Csaba előterjesztése nyomán új parkolási üzletre készül. (A tendert még az előző, Horváth előtti ciklusban írták ki). 76 automatát vásárolnak, és négy évre szerződést kötnek Kupper András cégével. Azzal a Kupper Andrással, akit pont egy zuglói ügy kapcsán több tízezer rendbeli parkolási csalás miatt korábban elítélt a bíróság, cége engedély nélkül szedett parkolási díjat az Állatkerti úton.

Zugló most azoktól vesz parkolóautomatát, akiket korábban több tízezer rendbeli parkolási csalásért elítéltek

A frissen megválasztott polgármester, Horváth Csaba javaslatára Zugló nyélbe üthet egy újabb négy évre szóló parkolási üzletet Kupper András cégével. Azzal a Kupper Andrással, akit pont egy zuglói ügy kapcsán nyolcvanezer rendbeli csalás miatt korábban elítélt a bíróság. Cége engedély nélkül szedett parkolási díjat az Állatkerti úton. Kupper a kezdetektől fogva a budapesti parkolás legnagyobb ásza. Övé volt a hírhedt Centrum parkolási birodalom, cégeinek vezetői, 23 személy, jelenleg is a vádlottak padján ül csalás vádjával.
Találatok: [12]  Oldalak:   1 2   >  >>