language

Kulcsszavak:

közbeszerzés highlight_off

Személyek:

Lóki Géza highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [8]  Oldalak:   1

Hat helyett már 8,4 milliárd forintért építkezik Moszkvában a magyar állam

Hat milliárd forint helyett már 8,4 milliárdot szánnak a moszkvai Liszt Intézet épületének felújítására – bár ebben még nem szerepelnek a műszaki átadást-átvételt felügyelő műszaki ellenőrök díjai. Az áremelkedést a háború okozta szállítási és anyagbeszerzési problémákkal, valamint az inflációval indokolták. A Külügyminisztérium azonban mindezt nem reklámozta: a szerződésmódosításról csak egy iratbetekintés során szereztünk tudomást.

Náluk csapódtak le az alacsonyan szálló Covid-beszerzési milliárdok

A koronavírus-járvány a gazdaság legtöbb szereplőjének csak bajjal járt, de voltak azért olyan cégek, amelyeknek kiemelkedő lehetőségeket hozott. Egy részük organikusan nőtt a piacról (pl. videókonferenciás vagy házhoz szállítással foglalkozó cégek), mások pedig nagy állami beszerzéseket csíptek meg a járvánnyal összefüggésben, utóbbiak tavalyi teljesítményét nézzük meg most Magyarországon. A Külgazdasági és Külügyminisztérium, valamint a Nemzeti Népegészségügyi Központ 2020 folyamán rengetegszer vásárolt be nagy értékben a Covid elleni védekezés jegyében, repkedtek a milliárdok maszkok, lélegeztetőgépek és vakcinák beszerzésére. Ezeket a bizniszeket többnyire közvetítőcégek bevonásával bonyolította az állam, és bizony előfordultak durva túlárazások is (olyannyira, hogy az unióban Magyarország kötötte a legrosszabb üzleteket). A tavalyi év eredményeit mutató beszámolók nyilvánossá válásával most már azt is meg tudjuk nézni, melyik szereplőnek mennyire dobta meg a forgalmát és a profitját az, hogy bekerült a „fürkészek és portyázók” körébe. Ehhez a cikkhez azoknak a milliárdos beszerzéseket intéző magyar cégeknek a beszámolóit néztük meg, amelyeket a Válasz Online Covid-bizniszt összegző cikke, illetve a 444 lélegeztetőgépek beszerzéséről szóló anyaga említ.

Aranyáron vette a maszkokat is a kormány

A Hírklikk által kikért szerződésekből kiderült, volt olyan cég, amelytől darabonként 156 forintért vett mezei sebészmaszkokat a kormány és majdnem ezer forintért FFP2-es maszkot.

Baráti cég, magasabb ár: 100 milliót is fizethetnek a követségek szerződésenként épületfenntartásért

A Mega-Logistic Zrt. végezheti el mostantól tizenöt térségbeli magyar nagykövetség és konzulátus épületfenntartását, információink szerint az eddiginél drágábban.

Okirat-hamisításért elítélt magyar vállalkozó családi cége kapott 6 milliárdos munkát Moszkvában

Költözik a moszkvai nagykövet, de előtte nettó hatmilliárd forintért átépítik az új rezidenciájának kiszemelt épületet, a Moszkvai Magyar Kulturális Intézetet. A Balassi Intézet fiókintézményeként működő kulturális központ Moszkva történelmi belvárosában, a híres Povarszkaja utcában található, ez az épület ad otthont a Petőfi Sándor Könyvtárnak és 2001 júliusa óta a Moszkvai Magyar Levéltári Intézetnek is.

600 millióval drágul a washingtoni nagykövetség

Az okirathamisításért elítélt Lóki Géza családi cége újítja fel Washingtonban a külképviseletet

Január elején derült ki, hogy megint az okirathamisításért elítélt Lóki családi cége nyerte el a washingtoni külképviselet felújítását. A Közbeszerzési Értesítőben most csak folyamatszervezési módosításokat közöltek, az összeg és a nyertes változatlan.
Találatok: [8]  Oldalak:   1