language

Kulcsszavak:

közbeszerzés highlight_off

Lapok:

Magyar Hírlap highlight_off

Magyar Hírlap

A Magyar Hírlapot 1968-ban alapították a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának napilapjaként. A rendszerváltás után liberális fordulatot vett, külföldi tulajdonba került, először az angol Maxwell, majd a Marquard nevű céghez. 2003-ban a svájci tulajdonú Ringier kiadó magyarországi leányvállalata, a Ringier Kiadó Kft. tulajdonába került. 2006-ig a lap liberális, balliberális irányvonalat képviselt, mely a centrum irányába húzott. A politikai rányváltásra azután került sor, hogy 2005 szeptemberében Széles Gábor magyar üzletember vásárolta meg a lapot, mely addigra túl volt egy viszontagságos időszakon, ugyanis a Ringier Kft megvásárolta a Népszabadságot is, amely jelentős jogi akadályt képzett. A vonatkozó törvény értelmében ugyanis egy vállalat nem birtokolhatott két lapot, így a Kft. megvált a Magyar Hírlaptól, ami egy rövid ideig nem jelent meg. Az ideológiai és politikai változások 2006-ban következtek be, a Magyar Hírlap egy konzervatív, jobboldali, antiglobalitsa, polgári kötődésű napilappá vált. Online felülete a magyarhirlap.hu. A lap kiadója jelenleg a Magyar Hírlap Kiadói Kft., melynek tulajdonosa az SGH Kft.-n keresztül  Széles Gábor és családja.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [119]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>

Kapcsolatok hálójában a magyar privatizáció

Különböző érdekek, pénzek és kapcsolatok vezérlik a privatizációs eljárásokat – mondta lapunknak Kovács Árpád, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke.

12 milliárdos büntetés a fővárosnak

Megakadályozták a koalíciós pártok a Fővárosi Közgyűlésben, hogy kiderüljön, kit terhel a felelősség a csepeli szennyvíztisztítótól elvont tizenkétmilliárd forintos uniós támogatás miatt, amit a fővárosnak "saját zsebből" kell kifizetni. Az előzetes letartóz-tatásban lévő Hunvald György polgármestert kirakták két bizottságból a szocialisták.

A terézvárosi balliberálisok a piacra is szemet vetettek

A közbeszerzési törvény elleni orvtámadásként értelmezhető, hogy Terézváros önkormányzata törvénysértő közbeszerzési eljárással választotta ki azt a külföldi céget és alvállalkozójaként azt MSZP-közeli Kipszer Zrt.-t, amely lehetőséget kapott a Hunyadi téri vásárcsarnok felújítására, illetve akár 32 éves üzemeltetésére – mondta tegnap Wertán Zsolt (KDNP) önkormányzati képviselő, aki harmadik típusú panamaként jellemezte az ügyletet.

Botrány két keréken A Magyar Posta 500 milliós bicikli bevásárlást tervez

A két évvel ezelőtti biciklibotrány után, a Magyar Posta most újabb kerékpártendert írt ki, amelyre az ajánlatokat március 2-ig lehet benyújtani. Ha sikeres lesz a pályázat, akkor egy éven belül új, csomagtartós biciklikkel dolgozhatnak a postások.

Fürdőtakarítás csak liberális haverok kezére

Jó eséllyel pályázhat a főpolgármester tanácsadójának volt cége a fővárosi gyógyfürdők takarítására és üzemeltetésére – értesült a Magyar Hírlap. A Budapest Gyógyfürdői és Hévízei Zrt. (BGYH) által kiírt több milliárd forint értékű közbeszerzésre január 22-ig lehet jelentkezni.
Találatok: [119]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>