language

Kulcsszavak:

közbeszerzés highlight_off

Intézmények:

MÁV Start Zrt. highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [12]  Oldalak:   1 2   >  >>

Tram-train: kétséges, hogy az uniós támogatáshoz szükséges menetidő-megtakarítás összejön-e valaha

A MÁV 10 évig titokban akarta tartani a Szegedet Hódmezővásárhellyel összekötő tram-train megvalósíthatósági tanulmányát, de megnyertük az emiatt indított pert, és nemrégiben megkaptuk az iratot. Abban az áll, hogy rövidebb utazási időre is alapították, hogy hasznos a tram-train – ám a járat valójában 8 perccel lassabb, mint tervezték. A költségekről azt írták, 1 százalékos eltérésnél „a közgazdasági teljesítménymutatók olyan értékre váltanának, amely a támogathatóságot kizárja”. Közben csak a vonatbeszerzés 17-ről 21 milliárdra drágult, a teljes beruházás pedig bő 80 milliárdba került. A projekt jelentős buszritkítással is számolt.

A takarítócég, amely egy év alatt közel 480 milliárd forintnyi állami megrendelést kapott

A B+N Kft-hez képest még a kormány házi autópályaépítője sincs sehol. A cég már rég nemcsak takarít, hanem karbantart, szerel, rágcsálót is irt.

Elszállt árakon takarítja egy kormányközeli cég a MÁV vonatait

A MÁV-nak majdnem ötször annyit kell fizetni a WC-papírért, mint négy éve, a WC-tartályok ürítése és a kártevőirtás pedig közel duplájára drágult 2016 óta.

NER-közeli cég nyerte a MÁV fertőtlenítésre kiírt kétmilliárdos tenderét

A MÁV Magyar Államvasutak Zrt. és a MÁV-START Vasúti Személyszállító Zrt. átal kifejezetten koronavírus elleni fertőtlenítésre kiírt közbeszerzést a B+N Referencia Zrt. nyerte. A céget Rogán Antal és Tombor András üzleti köreihez tartozónak mondják, és évek óta fürdik a közpénzes megbízásokban.

17 milliárdért kapott megbízásokat 3 hónap alatt a kormány kedvenc PR-osa

Balásy Gyula cégeinek nem volt nehéz dolga a harmadik negyedévben.

Duplaannyiba kerülhet a tramtrain

Hódmezővásárhely, Szeged - Az eredeti összeg duplájába is kerülhet a Szeged és Hódmezővásárhely között közlekedő tramtrain nyolc járműve, amelynek darabját kétmilliárd forintért gyártja le a Stadler. Azt még nem tudni, ki fizeti a pluszforrást. Még nem döntötték el, kialakítanak-e vécét a járműveken darabonként 370 millió forintért.

Fellegi távozásával jöhetnek a motorvonatok

Bár az ősszel Fellegi Tamás egyszer már lefújta, a MÁV-Start Zrt. idei üzleti tervében mégis szerepel egy 190 milliárd forintos motorvonat-beszerzés.

Elveszhet háromszázmilliárd

Az Európai Bizottság szerint Magyarország korábban szabálytalanul járt el, amikor egyes beruházások áfáját is a támogatásokból fizette ki. A pénz épp jól jönne ott, amire kaptuk: a közlekedésfejlesztésben.

Elkapkodott motorvonattender?

„A megvalósíthatósági tanulmány és a háttérszámítások (...) ismerete nélkül a javasolt projekt csoportszintű és cégszintű hatásai nem kontrollálhatóak” – hívta fel a főnökei figyelmét a közeljövőben kiírandó motorvonat-pályázat előkészítetlenségére a MÁV Zrt. kontrollingigazgatója.
Találatok: [12]  Oldalak:   1 2   >  >>