language

Kulcsszavak:

közbeszerzés highlight_off

Intézmények:

MSZP

A Magyar Szocialista Párt (röviden: MSZP) magyarországi balközép szociáldemokrata párt, 1989. óta jelen van az Országgyűlésben. A párt 1989-ben alakult az akkori állampárt, a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) volt tagjaiból 1989. november 21-én. 1994 és 1998, illetve 2002 és 2010 között Magyarország kormányzó pártja volt. A 2010-es választás óta ellenzékben politizál. (Wikipédia)

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [180]  Oldalak:   <<  <  3 4 5 6 7 8 9 10 11 12   >  >>

Ötven százalék volt Fapál része?

A Honvédelmi Minisztérium volt közigazgatási államtitkára, Fapál László ötven százalékot kért a honvédségi visszaosztási pénzből – vallotta Oláh János dandártábornok a katonai ügyészségen.

Juhász nem ment el a gyanús HM-es ügyeket vizsgáló ülésre

Juhász Ferenc szocialista politikust, egykori honvédelmi minisztert is meg szerette volna hallgatni a parlament honvédelmi bizottsága azokról a vesztegetési ügyekről, amelyek a gyanú szerint éveken át folytak a Honvédelmi Minisztériumnál, de ő végül nem jelent meg az ülésen.

Feljelentéseket javasol a csepeli lakásmutyi-bizottság

Büntetőfeljelentést javasolt több témakörben is a csepeli lakásbotránnyal és más feltételezett visszaélésekkel foglalkozó kerületi bizottság.

Balsai fia is jól járt a forradalommal

Politikusrokonok, akiknek - sok esetben pályáztatás, közbeszerzési eljárás nélkül - munkát adnak közpénzen, állami hivatalokban.

Újra elővették az FKF-kamutanulmányokat

A Fővárosi Főügyészség hatályon kívül helyezte a BRFK decemberi, nyomozást megszüntető határozatát, az ügyet átvette a Nemzeti Nyomozóiroda.

A svédek kiadnák a Gripen-aktát, de egyedül Polt Péternek

A magyar ügyészség jogsegély keretében kikérheti a Gripen-ügy magyar vonatkozású nyomozati adatait a svéd társszervektől – ezt Gunnar Stetler, a svéd ügyészség antikorrupciós főosztályának vezetője mondta lapunknak.
Találatok: [180]  Oldalak:   <<  <  3 4 5 6 7 8 9 10 11 12   >  >>