language

Kulcsszavak:

közbeszerzés highlight_off
önkormányzat highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [800]  Oldalak:   <<  <  3 4 5 6 7 8 9 10 11 12   >  >>

Tóth Csaba mentelmi jogának felfüggesztését jasvasolják – az ügyészség 250 milliós kenőpénzről ír

A szocialista politikus tagadta az Országgyűlés mentelmi bizottságának ülésén, hogy bűncselekményt követett volna el, a mentelmi jogának felfüggesztéséről – amit amúgy a testület javasol – a parlament dönt.

Korrupciós vádakba bukhat bele az MSZP utolsó erős embere

Molnár Zsolt politikai karrierje meglehetősen ellentmondásos, amit jól érzékeltet, hogy nyolc éve híresztelik róla a baloldalon: a Fidesz beépített embere. Ehhez képest mégis befutó helyet kaphatott a Márki-Zay Péter vezette baloldali összefogás országos listáján. Molnár karrierjét több botrány kísérte, ám legutóbbi korrupciós ügye – amelyben a gyanú szerint 40 millió forint vesztegetési pénzt vett át – akár pályája végét is jelentheti.

Vége a bulinak

Az újszentivániak minden lehetőséget megragadnak – hangzott el a község munkásszállójának avatásán 2020 márciusában. Két hete Putnik Lázár polgármestert őrizetbe vette a NAV, mert a gyanú szerint a szálló építésekor 222 millió forinttal károsította meg az államot. A helyiek csodálják, hogy ez csak most tűnt föl.

Korrupcióval gyanúsítja Horváth Csaba zuglói polgármestert a Központi Nyomozó Főügyészség

Az ügyészség szerint megalapozott a gyanú, hogy Horváth egy társával a fizetős parkolási rendszer üzemeltetésére keresett egy céget, amelytől a nyereségük felére tartottak igényt.

„Szóbeli” engedéllyel épült aszfaltos út a fideszes képviselő balatonlellei nyaralójához

A Witzmann Mihály nyaralójához vezető önkormányzati út leaszfaltozását a képviselő felesége fizette, de annak nem találtuk nyomát, hogy a hivatalos engedélyezési utat végigjárták volna.

KARÁCSONY ZUGLÓI BIZALMASAI BUKKANNAK FEL TERÉZVÁROS MUTYIGYANÚS ÜGYLETÉNEK HÁTTERÉBEN

A fedezet hiánya miatt lehetőség nyílott volna a második helyezettet győztesnek kihirdetni, pláne, hogy az ő ajánlatuk 50 millióval alacsonyabb volt, valamiért azonban fontosabb volt a VIANOVA-t első helyezettnek kimondani. Pedig csak egy jelentéktelen apróságban volt jobb a második helyezettnél.

Építőipari beruházást is elnyert az önkormányzati vágóhíd Besenyszögön

Vitatott módszerekkel egy reménytelen beruházásba öntik az önkormányzati pénzt Besenyszögön, ahol a polgármester neve is előkerül bizonyos ügyekben.

Egyre többen láthatók a Schadl-ügy miniszterekig mutató "szívességek" láncolatában

Alighogy lelepleződött a végrehajtói kar elnökének miniszterekig érő hálózata, Orbán Viktor máris gondoskodott róla, hogy még közelebb kerüljön hozzá annak az évi több százmilliárd forintnyi követelésnek a felügyelete, amelyet a végrehajtók szednek be az adósoktól.

A magyar korrupció előre megy, nem hátra: már Románia és Kína is tisztább nálunk

Az EU második legkorruptabb országa Magyarország, de csak azért csúsztunk le az első helyről, mert Bulgáriában még többet romlott a helyzet, mint itthon – erre az eredményre jutott a Transparency International friss Korrupcióérzékelési Indexe. A többi visegrádi országtól látványosan leszakadtunk, és a helyzet a válság alatt csak rosszabb lett.

Az Átlátszó adatigénylésére adott válasz is hozzájárult az érdi jegyző távozásához

Újabb belső vizsgálat indult az érdi polgármesteri hivatalban annak kiderítésére, hogy az előző, fideszes városvezetés által kiírt óvodaépítési közbeszerzések idején kartelleztek-e a meghívott cégek. Erre azzal együtt került sor, hogy Konkoly Zita jegyző közös megegyezéssel távozott a hivatal éléről.
Találatok: [800]  Oldalak:   <<  <  3 4 5 6 7 8 9 10 11 12   >  >>