language
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [7]  Oldalak:   1

Matolcsy Ádám barátjának cége nyerte a Neumann János Egyetem kommunikációs tenderét

Matolcsy György jegybankelnök fiának barátja, Száraz István igazán nem panaszkodhat az új évre. A napokban derült ki ugyanis, hogy cége, a FRANK Digital Kft. tavaly decemberben elnyerte a Magyar Nemzeti Bank 3,3 milliárdos tenderét, majd az uniós közbeszerzési értesítőben látott napvilágot, hogy a Neumann János Egyetem kommunikációs kampányát is ők vihetik nettó 119 millió forintért. A többi 3 jelentkezőből kettőt kizártak, a harmadik pedig drágább ajánlatot adott. Az egyetem 2020 óta egy vagyonkezelő alapítványé, amelynek kuratóriumában ott ül Lezsák Sándor, az Országgyűlés fideszes alelnöke is.

Aranyifjak, strómanok

Bár hivatalosan a szerencséjüknek semmi köze az MNB-hez és a Matolcsy családhoz fűződő kapcsolataiknak, a Matolcsy Ádám barátaiként emlegetett fiatal vállalkozók valahogy mégsem tudnak elszakadni a jegybanktól. A bonyolult cégügyek végén az egykori MNB-alapítványi pénzek is feltűnnek.

Laza 1100 millióval lesz drágább Matolcsyék unortodox egyeteme

1,1 milliárd forinttal drágult a Kecskeméten épülő, Matolcsy-egyetemként is emlegetett Neumann János Egyetem tervezése és kivitelezése. A Közbeszerzési Értesítőben megjelent hirdetmény szerint a most 13,1 milliárd forintosra duzzasztott I. ütem befejezése 2019 júniusára várható, és a drágulást a megváltozott műszaki feltételekkel magyarázzák.

A Postapalotából is milliárdok mennek a Magyar Építőhöz

Hamarosan a kormány jó része a Várba költözik, az élet pedig annak tövében is zajlik: már nagyban újítják föl a Postapalota műemléki épületét, amely hárommilliárdos kiesést követően került át az egyik állami zsebből a másikba. Illetve nem feltétlen abba, lévén az MNB alapítványok cégeire kicsit más játékszabályok vonatkoznak.

Bírságzuhatag vár az MNB-alapítványokra

Sorra ellenőrzi a Közbeszerzési Döntőbizottság a Pallas Athénéről elnevezett, hat jegybanki alapítvány szerződéseit. Az eljárások többségét a Fővárosi Főügyészség kezdeményezte, mert az alapítványok eddig mellőzték a közbeszerzési eljárásokat. Az alapítványok komoly bírságokra számíthatnak.

Alapítványok közbeszerzés nélkül

A Pallas Athéné alapítványok által felkért jogi szakértők előzetesen úgy látják, hogy az alapítványok által kötött szerződések jelentős része nem tartozik a közbeszerzési törvény hatálya alá - közölték az Magyar Nemzeti Bank (MNB) által létrehozott alapítványok.
Találatok: [7]  Oldalak:   1