language

Kulcsszavak:

közbeszerzés highlight_off

Intézmények:

Pallas Athéné Domus Animae Alapítvány (PADA) highlight_off

Kapcsolódó szervezetek:
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [23]  Oldalak:   <<  <  1 2 3

Százmilliók egy semmiből jött cégnek az MNB-alapítványoktól

2016 tavaszáig összesen nettó 292 millió forint értékben kötött szerződéseket a jegybank és alapítványai a made in Heiszler Kft-vel. A három éve alapított cég tulajdonosa ekkorra már kisebb cégtemetőt tudhatott maga mögött; de az MNB-s pénzeső beindulása előtt a made in Heiszler sem muzsikált valami fényesen, 2013-ban mindössze 13 milliós árbevétele volt.

Matolcsyék alapítványa a luxusszőnyegekre sem sajnálta a pénzt

Kétszáznyolcvanezer forintos négyzetméteráron gyártatott le szőnyegeket a Magyar Nemzeti Bank által alapított Pallas Athéné Domus Animae Alapítvány – egyebek mellett ez a tétel is látható abban a kimutatásban, amit az alapítvány és a jegybank igyekezett ugyan eltitkolni, de végül a bíróság kötelezte a közzétételre.

„Exkluzív tér” és más különleges kívánságok az MNB-ben

A jegybank elindította doktori programját, és ehhez ingatlanokat is vett: a tervek szerint a Döbrentei utcai házban oktatnak, a Kasselik-ház kiadásából pedig finanszírozzák a projektet. Aki felvételt nyer a képzésre, akár 300 ezer forintos ösztöndíjat is kaphat. Rá­adásul egy másik fejlesztéssel szuperkönyvtárat hoznának létre.
Találatok: [23]  Oldalak:   <<  <  1 2 3