A város gazdálkodását átvilágító jogászok szerint a hatóságok egy könnyen leleplezhető sikkasztás vizsgálatát azért zárták le eredménytelenül, mert az ügy egy fideszes érdekkört érint.
Szlovéniában terjeszkedik a Mészáros Lőrinc-közeli, a Rádió 1 központjában működő Média Moment Kft. és a Radio Factory Kft., mely adásvételi szerződést írt alá az egyik vezető rádió, a Radio City 100 százalékának megvásárlásáról.
Lemondott választókerületi elnöki posztjáról Simonka György, a Fidesz Békés megyei országgyűlési képviselője, akit bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalással és korrupciós bűncselekmények elkövetésével vádol az ügyészség – értesült a 24.hu.
Az uniós támogatások korrupt kormányokkal szembeni védelme a kulcs az Európai Unió Bíróságának múlt heti határozatához – mondja Vadász Viktor, aki évekig a magyar bírói függetlenségért folyó küzdelem egyik élharcosa volt az Országos Bírói Tanács szóvivőjeként. Aztán váratlanul bírói tisztjéről is lemondott és Németországba költözött, hogy idén januártól az Európai Jogi Akadémia igazgatóhelyetteséként folytassa pályáját. Tőle kértünk tehát segítséget, hogy megértsük, mit jelent Magyarország és Lengyelország pervesztése az uniós bíróságon. A tét az uniós támogatások egy részének elvesztésénél is nagyobb. Ha megrendül Magyarországgal szemben a többi tagállam bizalma, az a vegyesvállalatokra, a vegyes házasságokra, de még a határon átnyúló bűnözésre is hatással lehet. Interjú.
Lássuk a hivatalos toplistát a legnagyobb hirdetőkről a Facebook Ad Library adatbázisából: Reklámköltés 2019 április óta: a toplistát Magyarország kormánya vezeti 503 millió forinttal.
A kormány addig védte az M4-es Szolnok körüli költségeit, amíg Simicska Lajos nem kezdett el telefonálni 2015. február 6-án. A félbemaradt szakaszt most adták át, és összességében még drágább lett.
Keddi hatállyal lemondott tisztségéről Tatár Zoltán, Hódmezővásárhely jegyzője, a jegyzői jogkörben ezentúl Karsai Éva aljegyző jár el, közölte közösségi oldalán a város polgármesteri hivatala.
A közleményben jelzik, hogy Márki-Zay Péter polgármester elfogadta a jegyző felmondását. Idézik is a polgármestert, aki szerint Tatár Zoltán azért döntött így, mert
nyomás alá helyezték a választási bizottság tagjainak kiválasztása kapcsán.
A határon szolgáló rendőrök élelmezésére írt ki közbeszerzést a Csongrád-Csanád Megyei és a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság. Előbbinél már született eredmény, a Lázár-testvérek CBA L és F Kft.-je lett a befutó. Napi háromszori étkezés 6440 forintra jön ki, ami 22 munkanappal számolva 141 ezer forintot jelent rendőrönként egy hónapban. Ez pedig több, mint a minimálbér nettója.
Schadl azt sérelmezte, hogy Izsai egy bírósági belső állásfoglalása kikerült a bíróságról, és egy, a Schadl útjában álló végrehajtó azt fel tudta használni a védekezéshez. Ezért a nyomozati iratok szerint találkozót kezdeményezett Tatár-Kis Péterrel, a Fővárosi Törvényszék elnökével, amely meg is történt, és ahol Izsai kirúgásáért lobbizott. Kettejük beszélgetését nem hallgatták le, de Schadl utólag arról számolt be a feleségének, hogy Tatár-Kis azt mondta neki: a bírót nem lehet kirúgni, „de diszkomfortossá tenni az életét és a csoportvezetői megbízását visszavonni, azt lehet, ha indokolt”.