language

Intézmények:

Fidesz highlight_off

Akták:

Kun-Mediátor ügy highlight_off

Fidesz

A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség (korábban: Fiatal Demokraták Szövetsége, röviden Fidesz) magyarországi jobboldali populista, nacionalista párt, 1990 óta jelen van az Országgyűlésben. 

1988-ban alapították főleg egyetemi és főiskolai hallgatók, a párt kezdetben liberálisként határozta meg magát. 1998-2002 között és 2010 óta kormányzó párt. A párt elnöke 2003 óta Orbán Viktor.

Kun-Mediátor ügy

Kun-Mediátor ügy

2015. április 14-én a karcagi Kun-Mediátor utazási iroda és ál-brókercég ügyfelei nem fértek hozzá befektetett pénzükhöz, mivel a cég vezető tulajdonosa, Dobrai Sándorné “Marcsika” eltűnt. Ezek után az MNB jogtalan pénzügyi szolgáltatás gyanújával indított eljárást, mivel az iroda hivatalosan nem volt jogosult befektetés intézésére. Április 27-ig nagyjából 400 ember tett feljelentést Dobrai Sándorné ellen és a hatóságok megkezdték a nyomozást, sikkasztás vádjával.

Az üggyel összefüggésbe hozták Fazekas Sándor volt fideszes polgármestert, földművelésügyi minisztert, mivel polgármestersége alatt Dobrai Sándorné az önkormányzatnak dolgozott, valamint több fideszes politikus utazását is ő szervezte. Fazekas emellett 2005-ben a Kun-Mediátor irodabérletének meghosszabbítását is támogatta, sajtóhírek szerint az általános bérleti díj feléért. Az ügy kapcsán felmerültVadai Ágnes neve is, aki egyes hírek szerint 2002-es és 2006-os választásokon támogatást kapott egy olyan üzleti csoporttól amelynek a Kun-Mediátor is része volt. Az ügy kapcsán a Jobbik kötődése is előkerült: Filó András, volt szentendrei elnök azt állította, hogy az Épkar Zrt., amely kapcsolatba hozható a Kun-Mediátorral, támogatta a Jobbik szentendrei kampányát. A Kun-Mediátor botránnyal való kapcsolatot a felmerült személyek és szervezetek egyaránt visszautasították.

2017 tavaszán zárult le a Kun-Mediátor-ügyben folytatott nyomozás, a közel 2000 oldalas vádirat szerint a 10 milliárd forintos kárból 6 milliárddal nem tudott elszámolni a társaság. Az ügyészség anyagaiban említés szinten se szerepel sem a Karcagot a bűncselekmények idején vezető Fazekas Sándor földművelési miniszter, sem az oda gyakran látogató Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter.

A Kun-Mediátor Bróker Marcsiként elhíresült vezetőjét 2017 novemberében 767 rendbeli üzletszerűen elkövetett csalás, két rendbeli sikkasztás, öt rendbeli számvitel rendjének megsértése és jogosulatlan pénzügyi tevékenység miatt állították bíróság elé. A sajtóhírek szerint a beidézett tanúk rendkívül magas számának, valamint a vádirat és a nyomozati anyag hosszának (utóbbi körülbelül 60.000 oldal) tudható be az, hogy a per ennyi éven át húzódott. A Szolnoki Törvényszék első fokon 2022. januárjában sikkasztás és csalás bűntettében bűnösnek mondta ki D. S. N. Máriát, 10 év börtönre ítélte és 10 évre eltiltotta a közügyektől. 2023. májusában született meg a Szegedi Ítélőtábla jogerős ítélete: ebben a 10 éves börtönbüntetés mellett 5,4 millió forint pénzbüntetést is kiszabott Bróker Marcsira.

Támogass minket rendszeres adományoddal,

hogy a korrupciós ügyek ne tűnjenek el a süllyesztőben!

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [4]  Oldalak:   1

Épkar-vezető: nem neki, hanem a Fidesznek van köze a Kun-Mediátorhoz

Balla György fideszes országgyűlési képviselő kedden azt mondta, hogy a Kun-Mediátor fővárosi székhelye az Épkar Zrt. vezérigazgatójának tulajdonában lévő ingatlanba van bejegyezve. Ezt Szeivolt István tagadja, az MTI-nek eljuttatott közleményében határozottan visszautasítja, hogy bármi köze lenne a Kun-Mediátorhoz, illetve Dobrai Sándorné sikkasztási ügyéhez. Kiemeli viszont, hogy annál több köze van a Fidesznek a botrányos céghez.

Fideszes vagy Jobbikos volt a karcagi Bróker Marcsi?

Politikai hullámokat vetett a parlamentben a karcagi brókerbotrány. A Jobbik a kormány karcagi tagjait vonná kérdőre az ügyben, az államtitkár viszont a jobbikos képviselőt és az MSZP-t is megpróbálta a Kun-Mediátor Kft-hez kötni.

Vadai pert akaszt Varga Mihály nyakába

Amit Varga Mihály állít, hogy én segítséget kaptam a Kun Mediátortól a 2006-os választási kampányom során, az hazugság, olyan pert akasztok a nyakába, hogy arról fog koldulni – ezt Vadai Ágnes mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Találatok: [4]  Oldalak:   1