Persons: |
Országimázs helyett a kormánymédia épült a vizes vb reklám-milliárdjaiból
Tavaly április óta próbáltuk megtudni, hogy mi lett azzal a pénzzel, amit elvileg a tavalyi budapesti vizes világbajnokság külföldi reklámjaira kellett volna költeni. Hosszas nyomozás után kiderítettük, hogy lényegében egyáltalán nem hirdették az eseményt külföldön.
Az állam helyett a családjának fizet adót Kuna Tibor cége
A tao-támogatások rendszere, vagyis az, hogy a cégek a társasági adójuk egy részéből sportcsapatokat vagy kulturális egyesületeket is támogathatnak, a kormány egyik leginkább féltve őrzött titka. A kormány már többször akart törvényt módosítani, hogy ne kelljen kiadnia az adatokat arról, melyik cég melyik focicsapatot mennyi közpénzzel támogatta, vehemensen harcolt az ellen az értelmezés ellen, hogy a tao-támogatás közpénznek minősül, így pedig az ezzel kapcsolatos adatok közérdekűek, sőt, egyes minisztériumok inkább bűncselekményeket követnek el, mintsem hogy eleget tegyenek a jogerős bírói döntésnek, és kiadják a tao-program adatait.Nem is teljesen csoda, hogy a kormány szeretné titokban tartani ezt a rendszert – máskülönben ugyanis olyan történetek kerülnének nyilvánosságra, mint amiről ez a cikk is szól. Olyan dokumentumokhoz jutottunk hozzá, amelyekből kiderül:
A KORMÁNY EGYIK KEDVENC PR-ÜGYNÖKSÉGE A TULAJDONOS APÓSÁNAK FIZETI AZ ADÓJA EGY RÉSZÉT AZ ÁLLAMKASSZA HELYETT.
Szijjártó barátja nyerte az állami vagyonkezelő külső kommunikációját
Nettó 23 millió forintért viheti a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő éves külső kommunikációját az a trojka, amely több száz milliós állami kommunikációs megbízásokkal gazdagodott tavaly – derült ki az európai közbeszerzési értesítőből.
Akár 350 milliót is lehúzhat Szijjártó jó barátja a pécsi egyetemről
Akár nettó 350 millió forintos összegre is számíthatnak két év alatt, idén év végéig Szijjártó Péter barátjának, Kuna Tibornak a cégei, mivel – ahogy arról korábban beszámoltunk – kizárólag Kuna cégeitől rendelhetnek nyomtatványokat a Pécsi Tudományegyetemen, ha a különböző pécsi egyetemi karok, tanszékek, szervezetek az egyetemi nyomdától már nem tudnak annak alacsony kapacitása miatt rendelni.
Szabad Pécs: Csak Szijjártó barátjának cégétől rendelhet nyomtatványokat a pécsi egyetem
A lap szerint előfordul, hogy ugyanazt a terméket a fővárosi cég jóval drágábban tudja szállítani, mint az egyetemi nyomda.
Szijjártó Péter barátjának cégétől kell a pécsi egyetemi nyomtatványokat megrendelni
És még drága is. Csak Szijjártó Péter barátjának, Kuna Tibornak a cégétől rendelhetnek nyomtatványokat a Pécsi Tudományegyetemen, ha a különböző pécsi egyetemi karok, tanszékek, szervezetek az egyetemi nyomdától már nem tudnak annak alacsony kapacitása miatt rendelni, értesült a hírről a Szabad Pécs. És nagyon sok esetben nem tudnak. Ugyanakkor Kuna Tibor budapesti cége, a Trinity International Communications Kft. nem egy olcsójános. Tudunk olyan esetekről, amikor a korábbiakhoz képest két-háromszoros, sőt olyanról is, amikor tízszeres áron lehet lényegében ugyanazt a terméket megrendelni a fővárosi cégtől.
Szijjártó barátjának a cége nyomtat a pécsi egyetemnek
Csak Szijjártó Péter barátjának, Kuna Tibornak a cégétől rendelhetnek nyomtatványokat a Pécsi Tudományegyetemen, ha a különböző pécsi egyetemi karok, tanszékek, szervezetek az egyetemi nyomdától már nem tudnak annak alacsony kapacitása miatt rendelni – tudta meg a Szabad Pécs.
Felfoghatatlan számok: mutatjuk, mennyit költöttek Rogánék tavaly propagandára
Egy táblázatban gyűjtöttük össze a propagandaminisztérium 2017-es megbízásait. Az összeg az eredeti terv majdnem háromszorosára kúszott, a pénz pedig ugyanannál a néhány cégnél landolt. A sorosozáson kívül filmreklámra és a vizes vb-re is sok ment el.
Balásy Gyula
Csetényi Csaba
Kuna Tibor
Rogán Antal
Affiliate Network Kft.
Lounge Design Kft.
Nemzeti Kommunikációs Hivatal (NKH)
Network 360 Kft.
New Land Media Kft.
Trinity International Communications Kft.
Young & Partners Kft.
advertisement
clientele
média
public procurement
state/municipal contracts
Kuna Tibor cége milliárdos nagyságrendben szerződött az MVM-mel
Tavaly év végén még arról panaszkodott a Simicska Lajos érdekeltségében lévő televízió, hogy a Magyar Villamos Művek honlapján csak 2017. március végéig érhetők el a társaság szerződései. Azóta frissült az adatbázis, felkerült a második és a harmadik negyedévi lista is. Amelyek azt bizonyítják, hogy Kuna Tibor cége nagyot kaszált az előző évben a villamos művek jóvoltából.
Mai cikkünk miatt kijavította közleményeit az MVM
dőközben korrigálták számaikat, így most már a következő negyedéves szerződéses értékek szerepelnek a kimutatásaikban a Young and Partners Kft.-vel összefüggésben:
Első negyedév: 82 446 590 forint
Második negyedév: 444 207 638 forint
Harmadik negyedév: 211 054 469 forint