language

Akták:

Szeviép-ügy highlight_off

Szeviép-ügy

Szeviép-ügy

A Szeviép nevű, útépítéssel, vízépítési létesítmények kivitelezésével és magasépítéssel is foglalkozó cég gazdasági mutatói 2008-tól romlani kezdtek, 2009 elejére fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetbe került, és az esedékes tartozásait nem tudta határidőben maradéktalanul teljesíteni. A cég április 18-án fizetésképtelenné vált, júniusban csődeljárás indult ellene. A hitelezők között nem jött létre csődegyezség, ezért a bíróság 2010 augusztusában csődeljárás során elrendelte a felszámolását. A társaság vesztesége a fizetésképtelenség bejelentését követően is tovább növekedett, 2010. augusztus 13-ra elérte a 2 milliárd forintot, írja a Napi.hu.

A Szeviép-ügy tárgyalása 2015 októberében kezdődött, a cég három egykori vezetőjét (Pistrui Lászlóról, Baranyi Sándorról és Oltványi Józsefről van szó) különösen jelentős mértékű, tényleges vagyoncsökkenést eredményező csődbűntettel vádolták meg. A vádirat szerint a három férfi a milliárdos forgalmat lebonyolító gazdasági társaság igazgatóságnak tagja volt, majd egyikőjük vezérigazgató, a másik vádlott pedig önálló cégjegyzésre jogosult cégvezető lett. A vádirat szerint a jelentős vagyonvesztését az okozta, hogy a vádlottak igazgatósági tagként egyhangú döntéseikkel 2007-től rendszeresen és nagy összegben nyújtottak kölcsönöket az ésszerű gazdálkodás követelményeivel ellentétes módon a teljes egészben vagy részben a zrt. tulajdonában álló gazdasági társaságoknak, illetve magánszemélyeknek – köztük az egyik vádlottnak –, sportszervezeteknek.

A több esetben likviditási problémákkal küzdő társaságok annak ellenére kaptak hitelt, hogy már a kölcsönadáskor jelentős összegű tartozást halmoztak fel a céggel szemben, és így a visszafizetésre sem volt reális esélyük. A kölcsönök egy részét már a fizetésképtelenné válást követően nyújtották, folyamatosan csökkentve így a társaság vagyonát, összességében mintegy másfél milliárd forinttal. A vagyonveszteségből a felszámolás során mintegy 430 millió forint térült meg. A felszámolási eljárás során hozzávetőlegesen 6,5 milliárd forint hitelezői igényt vettek nyilvántartásba. A vádlottak a nyomozás során tett vallomásaikban a cég gazdálkodási helyzetének megromlását azzal indokolták, hogy megrendelőik sorozatban nem fizették ki az elvégzett munkákat. Az érdekeltségeiknek nyújtott kölcsönök pedig a beruházásokhoz szükséges tőkét biztosították. Az ügyészség indítványában börtönbüntetés kiszabását kérte a vádlottakra.

A Fidesz az alvállalkozók tiltakozását kiváltó ügyben az MSZP-t és akkori miniszterelnökjelöltjét, Botka László szegedi polgármestert vádolta meg azzal, hogy közreműködésükkel a Szeviép 11 milliárd forint kárt okozott a helybélieknek és a ki nem fizetett alvállalkozóknak. Az MSZP válaszában azt írta, a Szeviép egy fideszes botránytörténet, mivel a megszűnt cég tulajdonosának üzleti partnere a Fidesz korábbi gazdasági alpolgármestere, Tímár László volt. Bár a kormányközeli sajtó és Szabó Bálint, az alvállalkozók képviselője is hosszan napirenden tartotta Botka érintettségét az ügyben, a NAV vizsgálatát követően elutasította Szabó feljelentését. 2018-ban a kormány beszállt a kártalanításba: a kiadott kormányrendelet szerint 3 milliárd forint értékben nyújtott segítséget a Szeviép-károsultaknak.

2019 decemberében a Szegedi Törvényszék másodfokon bizonyíték hiányában felmentette a Szeviép-ügy vádlottjait. A jobboldali sajtó a bírák elfogultságával magyarázta az ítéletet. Kovalcsik Éva tanácsvezető bíró azonban az ítélet indoklása során kifejtette, a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján kétséget kizárólag nem lehetett megállapítani, hogy a vádlottak elkövették volna a terhükre rótt bűncselekményt, és azt sem, hogy tevékenységük okozta a Szeviép Zrt. fizetésképtelenségét, illetve ésszerűtlen gazdasági döntést hoztak volna. Az ügyészség fellebbezését követően a Kúria a harmadfokú eljárás lefolytatására a Pécsi Ítélőtáblát jelölte ki, amely a másodfokú felmentő ítéletet hatályon kívül helyezte és a másodfokú bíróságot új eljárásra utasította. Az ügy ezután másodfokon a Debreceni Törvényszék elé került, ahol 2023 februárjában született meg az ítélet. A bíróság Baranyi Sándort a 15 vádpontból egy esetben találta bűnösnek – fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetben elkövetett csődbűncselekmény alapesetében – ezért 2,5 milliós pénzbüntetésre ítélte. Az ügy harmadrendű vádlottját, Pistrui Lászlót bűncselekmény és bizonyítottság hiányában a bíróság felmentette. (Az elsőrendű vádlott, Oltványi József a másodfokú határozat kihirdetése után elhunyt.) 

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [38]  Oldalak:   1 2 3 4   >  >>

Több mint 10 év után úgy zárult le a Szeviép-botrány, hogy nem lett vége

Jóllehet a politikai hullámokat is kavart építőipari nagyvállalat, a Szeviép 12 évig húzódó agóniája végén a hitelezők zöme hoppon maradt, egyikük milliárdos összegért perelte be a volt tulajdonost.

A Szeviép-ügy egyik vádlottja pénzbüntetést kapott, a másikat felmentették

Csődbűncselekmény elkövetése miatt 2,5 millió forintra büntette B.S.-t, a Szeviép-ügy másodrendű vádlottját a másodfokon eljáró Debreceni Törvényszék. P.L. harmadrendű vádlottat felmentették a csődbűncselekmény elkövetésének vádja alól, így lényegesen enyhítették a korábban első fokon kiszabott börtönbüntetéseket – írja az MTI.

Helyreigazítás

Az általunk szerkesztett pestisracok.hu internetes oldalon 2020. január 6. napján megjelent „Lépett az OBH a Szeviép-vezéreket felmentő, Botkáékkal pacsizó bírók ügyében” című cikkünkben valótlanul állítottuk azt, hogy „Az egyik bírónő, Nóvé Ágnes és férje építőipari cége 800 milliós megrendelést kapott a várostól.” A valóság ezzel szemben az, hogy a Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzatával létrejött valamennyi szerződés alapján az ÉPTÁRKER Kft. mindösszesen nettó 193 millió Ft vállalkozói díj illeti meg, amelyet összevetve az írás által megjelölt 2018. évi árbevételi adattal megállapítható, hogy az meg sem közelíti a lap által megjelölt korábbi pénzügyi árbevételt. Ugyanezen cikkünkben valótlanul állítottuk azt, hogy Nóvé Ágnes bírónő családi cége két nappal a felmentő ítélet előtt adott le számlát Botka Lászlóéknak, akik az ítélet után fizettek is. A valóság ezzel szemben az, hogy a teljesítésigazolás megtörtént, de a kifizetés a mai napig nem történt meg.

Új eljárást kell indítani a Szeviép-ügyben

A Pécsi Ítélőtábla hatályon kívül helyezte a Szegedi Törvényszék másodfokú döntését és új eljárásra utasította a törvényszéket a Szeviép-ügyben csütörtökön. Az ügyészség csődbűncselekmény elkövetésével vádolta meg az út- és magasépítéssel, vízépítési létesítmények kivitelezésével foglalkozó, felszámolás alatt álló Szeviép Zrt. három egykori vezetőjét, akik a cselekményt azzal követhették el, hogy a társaság vagyonának másfél milliárd forintos csökkentésével meghiúsították a hitelezők kielégítését.

Szeviép-ügy: a magyar építőipar morális válságának egyik rémtörténete

A Szeviép-ügyet a kormánypárt és a hozzá lojális sajtó a bírói elfogultság, a 2006 és 2009 közötti Gyurcsány-kormány hibáinak és a baloldali szegedi városvezetés bűneinek bemutatására használja. Lehetnek ilyen aspektusok is, de azért kétségek nélkül egyik erős vád sem fogalmazható meg. Az azonban biztos, hogy valami nagyon bűzlik ebben a történetben. Sokat hallunk róla, de talán kevesen emlékeznek már arra, hogy mi is történt.

Lépett az OBH a Szeviép-vezéreket felmentő, Botkáékkal pacsizó bírók ügyében

Komoly következményei lettek a PestiSrácok.hu oknyomozásának és cikksorozatunknak, amelyben bemutattuk, Botkáék által pénzelt bíró és egy szegedi, önkormányzati polgári lakást potom pénzért megszerző tanácsvezető mentette fel tavaly év végén a Szeviép-vezéreket, akiket így futni hagyott az a testület, amely érintettség okán nem is tárgyalhatta volna az ügyet. Mai cikkünkben azt is bemutattuk, hogy Nóvé Ágnes bírónő családi cége két nappal a felmentő ítélet előtt adott le számlát Botka Lászlóéknak, akik az ítélet után fizettek is. Az Országos Bírósági Hivatal megkeresésünkre azt válaszolta, hogy decemberi cikkeink után fegyelmi eljárás indult a büntető ügyeket kiszignáló büntető kollégium vezető-helyettes ellen, akit az ügykiosztási jogkörétől is megfosztottak. A Szeviép-ügyben ma megjelent írásunkkal kapcsolatban az OBH elnöke újabb vizsgálatot kezdeményezett. Dr. Senyei György arról is biztosított, hogy a Szegedi Törvényszéken a kinevezési jogkörébe tartozó bírósági vezetők esetleges felelősségét személyesen vizsgálja ki. Kiderült az is, tényfeltárásunk hatására az OBH elnöke érvénytelenítette a Szegedi Törvényszék elnökének újrázó pályázatát. Portálunknak küldött indoklásban azt írják, hogy mivel éppen a pályáztatás és a pályázat elbírálása időszakában vált szükségessé vizsgálatok lefolytatása törvényesség és személyes felelősségek kérdésében, így amíg a vizsgálatok nem zárultak le, addig az elnök nincs abban a helyzetben, hogy a vezetői állás betöltéséről döntsön.

Az egyik Szeviép-vádlott védőjének felesége szignálja a büntetőügyeket a Szegedi Törvényszéken

A Szegedi Törvényszék honlapján részletes tájékoztató olvasható arról, hogy az ügyelosztási rendet a törvényszék elnöke határozza meg, amit az OBH utasításban megfogalmazott elvekre, a bírói tanács és a kollégiumok véleményének ismeretében az elnök a következőképpen határozott meg a 2019-es évre. Az egyébként hosszú, több oldalas jogi szövegben, amely ügytípusokra, fokozatra, témákra bontja az ügyeket, az elosztás rendjéről az áll, hogy „a Büntető Kollégium esetében ügykiosztásra jogosultak – beleértve a helyettesítést is: dr. Nagy Andrea, igazgatási feladatok ellátásával megbízott törvényszéki bíró”. A szabályozás hosszas taglalásából az is világosan kiderül, hogy ha valamiért kizárt a szabályokból adódó ügyelosztó személye, akkor az elnöknek kell módosítani azt. Dr. Nagy Andrea azonban köztudottan nem más, mint dr. Szilágyi János ügyvéd párja, gyermekének édesanyja.

Másodfokon felmentették a Szeviép-ügy vádlottjait

A Szegedi Törvényszék másodfokon bizonyíték hiányában felmentette a Szeviép-ügy vádlottjait pénteken, tudósít a helyszínről az MTI. Az útépítéssel, vízépítési létesítmények kivitelezésével és magasépítéssel is foglalkozó - már felszámolás alatt álló - Szeviép Zrt. egykori vezetőit az első fokon eljáró Szegedi Járásbíróság tavaly novemberben a hitelezők kielégítésének meghiúsításával elkövetett, különösen jelentős mértékű tényleges vagyoncsökkenést eredményező csődbűntettben mondta ki bűnösnek. Az elsőrendű vádlottat ekkor öt év két hónap fogház-, a másodrendű vádlottat hat év börtön-, a harmadrendű vádlottat öt év két hónap börtönbüntetéssel sújtotta a járásbíróság.
Találatok: [38]  Oldalak:   1 2 3 4   >  >>