language

Személyek:

L. Simon László highlight_off

Intézmények:

Magyar Közút Nonprofit Zrt. highlight_off

L. Simon László

L. Simon László (Székesfehérvár, 1972. március 28. –) József Attila-díjas magyar író, költő, szerkesztő, vállalkozó, politikus. 2004 és 2010 között a Magyar Írószövetség titkára. 2010-től fideszes országgyűlési képviselő, az Országgyűlés kulturális és sajtóbizottságának elnöke, 2011 októberétől a Nemzeti Kulturális Alap Bizottságának elnöke, 2012. június 18-tól 2013. február 27-ig a kultúráért felelős államtitkár. L. Simon László Agárdon akik. 2016. június 30-án Lázár János kancelláriaminiszter bejelentette, hogy meneszti L. Simon Lászlót. 2017. január 26-tól a Figyelő háromtagú szerkesztőbizottságának a tagja.

 

2013. október 21-től a Várbazár felújításáért, a Budai Várnegyed hosszú távú fejlesztési koncepciójának kidolgozásáért és a fertődi Esterházy-kastély rekonstrukciójával kapcsolatos állami feladatokért felelős kormánybiztos. 2014-ben ő nyújtotta be az RTL Klub-ot kedvezőtlenül érintő reklámadóról szóló törvényt.

 

Családi vállalkozása a Simon és Simon Kft., mely jellemzően borászattal és panzió működtetésével foglalkozik. 2015-ben az Agárdi Aratrum Kft. szerezte meg a Simon és Simon Kft. többségi tulajdonát. 2015-ben az Agárdi Aratrum Kft-ben L. Simon Lászlónak és feleségének, Vass Eszternek 24-24% tulajdonrésze volt. (Szöveg, kép: Wikipédia)

 

L. Simon kapcsolati hálója az aHálón

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [2]  Oldalak:   1

Kellett az új út L. Simonék panziója mellé, miután lecsúsztak az uniós támogatásról, az állam adott rá 550 milliót

Sokáig úgy volt, hogy uniós forrásból, 795 millió forintért újítják fel az utat, ami a Gárdony mellett található Simon Panzióhoz és L. Simon borászathoz is vezet.

795 millióért újítják fel a közutat, ami L. Simon László panziójához és borászatához is vezet

Karácsonykor lesz mit ünnepelnie L. Simon Lászlónak, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkárának. Úgy néz ki ugyanis, hogy pont december 27-re készül el a 6212. számú közút felújítása, ami Agárdot köti össze a 941 lakosú Zichyújfaluval, és ami éppen a politikus családi vállalkozása, az L. Simon borászat és a Simon panzió mellett fut el.
Találatok: [2]  Oldalak:   1