language

Intézmények:

BKV (Budapesti Közlekedési Vállalat) Zrt. highlight_off

Személyek:

Lendvai Ildikó highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [9]  Oldalak:   1

Hagyó-per: Elfelejtette a vádlott, hogy hamisan nem vádolhat

Bár a kihallgatás elején kioktatták, hogy vallomásában másokat hamisan nem vádolhat, folyamatosan nem oktatták ki a hamis vádról, ezért mondott valótlanságokat – állította a Hagyó-per újabb tárgyalásán, a Kecskeméti Törvényszék előtt Regőczi Miklós, amikor a bíróság felolvasta a nyomozás során tett terjedelmes, feltáró vallomását.

Hagyó-per: mindig az MSZP és az SZDSZ kérését kellett teljesíteni

R. Miklós nyolcadrendű vádlott nyomozati szakban tett vallomása szerint a BKV Zrt. kommunikációs és közbeszerzési szerződéseinek megkötésénél, munkatársak felvételénél teljesíteni kellett az MSZP és az SZDSZ akkori politikusainak a kérését – derült ki a Hagyó Miklós és társai ellen a Kecskeméti Törvényszéken folyó per csütörtöki tárgyalási napján felolvasott vallomásból.

Regőczi: Az alkalmatlan ember Lendvai Ildikóra hivatkozott

Regőczi Miklós a Hír TV Rájátszás című műsorában is megismételte, hogy Lendvai Ildikó szocialista pártelnök egyik ismerősének felsőbb utasításra keresett munkát.

Mesterházy börtönben marad

Demszky Gábor volt főtanácsadója, Mesterházy Ernő június 5-ig biztosan a börtönben raboskodhat, Zelenák Tibor volt BKV-s főosztályvezetőt viszont szabadlábra helyezte tegnap a bíróság. Eközben a BKV-botrányba belekeveredett Lendvai Ildikó MSZP-elnök közölte: feljelenti Répássy Róbertet, és lapunk ellen is pert indít.

BKV-vizsgálóbizottság: Demszky és a koalíció is felelős

Demszky és helyettesei, valamint az MSZP-SZDSZ-koalíció a felelős a BKV botrányokért a közlekedési vállalat ügyei miatt létrejött városházi vizsgálóbizottság jelentése szerint.

Lendvai Ildikó: Vérlázító és bicskanyitogató, ami a BKV-nál történik

Az MSZP elnöke szerint nem igazak Regőczi Miklós, a BKV volt vezérigazgató-helyettesének állításai, miszerint a közlekedési vállalat a fővárost irányító koalíció kifizetőhelyeként működött, és hogy Lendvai Ildikó egyik ismerősét is elhelyezték a cégnél.

Lendvai tagadja, hogy benyomta volna egy ismerősét a BKV-hoz

Egy árva szó sem igaz Lendvai Ildikó, az MSZP elnöke szerint Regőczi Miklós, a BKV korábbi kommunikációs igazgatója nyilatkozatából.

„Nyakó és felesége buszokat kért kölcsön…” – A teljes interjú

Beszélgetés Regőczi Miklóssal, a BKV Zrt. volt vezérigazgató-helyettesével
Találatok: [9]  Oldalak:   1