Támogasd a K-Monitort! K-Monitor a Facebookon
K-Monitor
Ft
Az elmúlt évek becsült kárösszege.
Korrupció, Közpénz, Közbeszerzés, Kartell
Címkék
Intézmények:
Libertate [X]
Találatok: [5]  Oldalak:   1

A felvidéki kamuszervezet vezetője elfelejtette megbeszélni Semjén Zsolttal, hogyan kaptak 220 millió forintot

Január végén derült ki, hogy a Miniszterelnökség egy rejtélyes, senki által nem ismert felvidéki szervezetnek, a Libertaténak ítélt meg 220 millió forintot a felvidéki magyarság identitásának erősítésére. A szervezet nem szerepelt a szlovák civil jegyzékekben, sőt, később kiderült, hogy a szlovák belügyminisztérium sem hallott még róluk.

Szlovákiai magyar politikusok szervezetét támogatta százmilliókkal a kormány

A Libertate polgári társulás elnöke szerint a munkájukat „majd megítélik, hogy jó-e vagy sem”.

Szlovákiai magyar politikusok irányítják az alapítványt, ami 220 millió forintot kapott a magyar Miniszterelnökségtől

A szlovákiai sajtó (mind a magyar mind a szlovák nyelvű lapok) hetek óta cikkez arról, hogy egy Libertate Polgári Társulás nevű szervezet 710 ezer eurót, azaz kb. 220 millió forintot kapott a magyar Miniszterelnökségtől. A dologban nemcsak a szokatlanul nagy támogatás az érdekes, hanem az is, hogy korábban senki nem tudta, mi is az a Libertate Polgári Társulás, és hogy kik állnak mögötte. Többször felmerült, hogy a magyar kormány ezen a szervezeten keresztül támogatná a Magyar Közösség Pártjának (MKP) szlovákiai kampányait.

Furcsa szervezet kapott 220 milliót a Miniszterelnökségtől, hogy erősítse a felvidéki magyar romák identitását

"A felvidéki magyar romák identitástudatának megerősítése, a helyi termékek piaci pozíciójának megerősítése és a fiatal magyar családok közösségi önszerveződésének előmozdítása" - ez a Libertate nevű szlovák szervezet célja, amelyet a Miniszterelnökség 220 millió forinttal támogatott meg legutóbb.

A szlovák belügyminisztérium sem ismeri azt a felvidéki szervezetet, aminek 220 milliót adtak Lázárék

Január végén írta meg a Napi.hu, hogy a Miniszterelnökség 220 millió forintot adott az ismeretlen hátterű és működésű szlovákiai Libertate nevű szervezetnek, a felvidéki magyarság identitásának erősítésére. A Paraméter.sk szerint a somorjai szervezet úgy kapta a pénzt, hogy csak tavaly júniusban alakult, nincs se honlapja, se e-mail címe, "áadásul eddigi tevékenységének sem találni nyomát, viszont szerepelnek a szlovákiai polgári társulások nyilvántartásában."
Találatok: [5]  Oldalak:   1
Belépés
Regisztráció
Támogatás
Cikk beküldése
Hírlevél
Blog
Média
 
 
Tasz Transparency International CEE Trust OSI