language

Kulcsszavak:

Akták:

Moszkvai vízumközpont highlight_off

Moszkvai vízumközpont

Moszkvai vízumközpont

2015 januárjában helyezték előzetes letartóztatásba Kiss Szilárd Miklóst, volt magyar agrárdiplomatát, akinek felesége a moszkvai vízumközpont résztulajdonosa. A gyanú szerint két társával megpróbálta megrövidíteni a felszámolás alatt álló Orgovány és Vidéke Takarékszövetkezetet. Kiss egész életében Oroszországban üzletelt, akkor is, amikor ez összeegyeztethetetlen lett volna diplomata státuszával. Egy 2011 áprilisi keltezésű dokumentum szerint (diplomatává történő kinevezése előtt) 80 ezer eurót vett át egy orosz üzletembertől, hogy elintézze ismerőseinek magyar vízumát. Diplomataként sem hagyott fel az üzlettel, 2012-13-ban hivatalos vizsgálat is folyt a moszkvai vízumkiadási gyakorlat kapcsán. Kiss borkereskedelemmel is foglalkozott, Tarsoly Csaba borait is terjesztette Oroszországban, aktív szerepet játszott abban is, hogy először Tarsoly cége, a Quaestor kapta meg a moszkvai magyar kereskedőház megnyitásának jogát, amelynek címe megegyezik a vízumcentrum címével. 

 

Több ezer schengeni vízumot adtak ki a moszkvai magyar nagykövetség konzuli osztályán olyan orosz állampolgároknak, akikről valójában azt se tudták, kicsodák. Egy évvel a Kiss Szilárd-féle Monte Tokaj Kft. elleni belső vizsgálat megszületése után egy magáncégnek, a questoros VisaWorld-Center Szolgáltató Kft.-nek szervezte ki a magyar állam a vízumkiadást. A moszkvai  központot 2014 novemberében adta át ünnepélyesen Szijjártó Péter. A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleményében közölte, hogy a vízumkiadási szabálytalanságok 2013 előtt, nem pedig a később létrehozott vízumközpontban történtek. Szijjártó minisztériuma 2015-ben, a botrány kirobbanásakor először nem látta okát felbontani a szerződést, de néhány héttel később felbontotta az üzemeltetésre vonatkozó szerződést a brókerbotrányba keveredett Quaestor cégcsoporttal.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [3]  Oldalak:   1

Simicska körének emberei lobbiztak Kiss Szilárdnak és FSZB-s élettársának

2013 őszén, amikor már bebukni látszott a moszkvai agrárattasé vízummutyija, a Simicska-Nyerges érdekkörhöz tartozó két államtitkár közös levélben lobbizott a külügynél, hogy Kiss orosz élettársa, Jelena Cvetkova és szervezete folytathassa a vízumigénylést. Arról a nőről van szó, akiről a magyar kémelhárítás kiderítette, az orosz titkosszolgálattal áll kapcsolatban. Belső külügyes levelekkel mutatjuk be, hogyan bukott le a vízummutyi, és győzedelmeskedtek mégis a mutyizók.

Beszélték a minisztériumban Szilárdról, hogy KGB-s, senkit nem érdekelt

A Kiss Szilárd-sztori, IV. rész. Kisst az a Keskeny Ernő volt moszkvai, jelenleg ukrajnai nagykövet ajánlhatta be attasénak, aki hat évvel ezelőtt segített összehozni Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin első találkozóját, majd 2010-től a keleti nyitás legfőbb motorja volt. Kiss fantasztikus orosz kapcsolatait élettársának, Jelena Cvetkovának, azaz Lénának köszönheti. Akiről kormányzati forrásaink állítják: a háttérben az orosz titkosszolgálat tűnik fel.

Előre, kurvák, gengszterek!

"Megcsinált mindent, amit ő ígért! Itt a banknak, mindent öcsém! Tehát most már a komolyságát nem vonom kétségbe." – mesélt lelkesen Sziky Gyula nyíregyházi vállalkozó egy ismerősének Kiss Szilárdról még 2013 szeptemberében, nem sokkal azután, hogy segített az agrárattasénak egy 700 milliós adósságtól 140 millió forintért megszabadulni, amiből negyvenmillió a hitelezőt képviselő orgoványi takarékszövetkezet elnökének ment, zsebbe. Erről szólt sorozatunk első része.
Találatok: [3]  Oldalak:   1