language

Intézmények:

MagNet Magyar Közösségi Bank Zrt. highlight_off

Akták:

Simon Gábor-ügy highlight_off

Simon Gábor-ügy

Simon Gábor-ügy

A volt politikust százmilliós nagyságrendű költségvetési csalással vádolják, a vád szerint ugyanis 2008 és 2012 közötti vagyonnyilatkozataiban, illetve adóbevallásaiban kizárólag az országgyűlési képviselői, illetve államtitkári tisztségéért kapott bevételeket tüntette fel, miközben más országban nyitott bankszámláin ismeretlen forrásból százmillió forintnál is magasabb összeget helyezett el különböző valutában. Később Simon Gábor és K. József másodrendű vádlott különböző időpontokban hamis bissau-guineai útlevelet készített, amelynek felhasználásával különböző bankfiókokban újabb számlákat nyitott, és azokon jelentősebb pénzösszegeket helyezett el.

 

Simon Gábor ellen különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás és más bűncselekmények emelt vádat az ügyészség. Simon az eljárás során befizette az államkasszába a hiányzó összeget, az ügyészség azonban az ügy tárgyi súlya miatt letöltendő szabadságvesztést kért a volt politikusra. 

 

Simon Gábor a tárgyaláson ártatlannak vallotta magát, vallomásában azt mondta, a vádban tárgyalt összegek már az eljárás előtt is a vagyonát képezték és úgy tudta, azok után nem kell a megszerzés évében adózni. Simon azt mondta, ő már a kétezres évek elején "komoly egzisztencia" volt.

 

A volt politikus arról beszélt, hogy Welsz Tamás kereste meg őt azzal, hogy biztos információi vannak arról, hogy eljárást fognak indítani ellene. Simon állítása szerint elhitte, hogy Welsz segítő szándékkal kereste meg, ezért minden pénzügyi iratot a rendelkezésére bocsátott, hogy már előre fel legyen készülve a védekezésre. Azt mondta, még fénymásolatokat sem tartott meg magának, annyira bízott benne, de utólag rájött, hogy Welsz átverte őt, a vallomása alapján pedig ellehetetlenítették.

 

Simon azt mondta, szerinte az útlevél-ügy miatt került előzetesbe, de tagadta az egészet, mint mondta, nem is érti a képtelen történetet. Hozzátette, amikor az előzetesben értesült róla, hogy Welsz meghalt, halálfélelme volt, nem tudott aludni és azt hitte, hogy őt is meg fogják ölni.

(Hvg.hu)

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [5]  Oldalak:   1

Ma bíróság elé áll Simon Gábor és társa

Ma reggel társával, K. Józseffel együtt bíróság elé áll Simon Gábor, az MSZP egykori elnökhelyettese, aki ellen különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt március elején emelt vádat a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF).

19 milliós bírság a MagNetnek az afrikai útlevelek elfogadásért

A Magyar Nemzeti Bank a Bissau-guineai útlevelek felhasználásával nyitott számlák miatt folytatott vizsgálatot. Politikusoknak volt ilyen útlevele, állítólag Simon Gábornak is.

Szándékos zavarkeltés a Simon-ügyben

A kampány és a közélet mélypontja, hogy Mesterházy Attila nem hajlandó válaszolni a saját volt helyettesével összefüggő, nemzetbiztonsági kockázatokat is fölvető kérdésekre a parlament illetékes szakbizottságának – nyilatkozta tegnap a Kossuth rádió 180 perc című műsorának Kocsis Máté.

Így juthattak el Simon számláihoz

A panamai csalási ügye miatt tavaly novemberben egyszer már rövid időre őrizetbe vették azt a Welsz Tamást, aki Simon Gábornak segített abban, hogy a rejtélyesen szerzett vagyonát elrejtse - tudta meg az Index.
Találatok: [5]  Oldalak:   1