language

Személyek:

Boros László highlight_off

Intézmények:

Magnus Aircraft Zrt. highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [3]  Oldalak:   1

Itt a névsor, velük evett meg 5,5 millió forintot Szijjártó Péter a Kairó-Manáma repülőúton

Február elején a Honvédelmi Minisztériumtól megkapott adatok alapján megírtuk, hogy Szijjártó Péter külügyminiszter egyik katonai repülőgépes útján 5,5 millió forintba került a fedélzeti fogyasztás. A külügy ezután azt közölte, hogy a miniszterrel egy 49 fős, vállalatvezetőkből álló delegáció utazott Egyiptom és Bahrein fővárosába, és az ő ellátásukról is gondoskodtak. Kikértük a listát, amin 49 ember és 47 vállalat neve szerepel. Van olyan cég, ahonnan ketten is mentek, és van olyan személy, aki egyszerre két vállalkozást is képviselt az úton.

Zűrök és kérdőjelek a kétmilliárdos támogatással megdobott repülőgépprojekt körül

Pedig ez az „év beruházása” Pécsett, ám amint közelebb mentünk a projekthez, furábbnál furább dolgok derültek ki.