language

Intézmények:

Fidesz highlight_off
Magyar Birkózó Akadémia Alapítvány highlight_off

Fidesz

A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség (korábban: Fiatal Demokraták Szövetsége, röviden Fidesz) magyarországi jobboldali populista, nacionalista párt, 1990 óta jelen van az Országgyűlésben. 

1988-ban alapították főleg egyetemi és főiskolai hallgatók, a párt kezdetben liberálisként határozta meg magát. 1998-2002 között és 2010 óta kormányzó párt. A párt elnöke 2003 óta Orbán Viktor.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [2]  Oldalak:   1

Kikezdhetetlen érvvel védte Németh Szilárd, hogy átpasszolnak kétmilliárdot az ő alapítványának

Két éven belül, 2,4 milliárd forintból multifunkciós birkózócsarnok épülhet Csepelen, jelentette be a Magyar Birkózó Szövetség elnöke. Németh Szilárd arról is próbált mindenkit meggyőzni, hogy az az általa alapított alapítvánnyal biztosított a projekt átláthatósága és gyorsasága,

Németh Szilárd alapítványa építhet magának kétmilliárdból sportcsarnokot

A csepeli képviselőtestület tagja, Hudák János (PM) pénteki blogbejegyzésében beszámolt róla, hogy miként döntött a testület arról, hogy Németh Szilárd magánalapítványa építhessen magának egy multifunkcionális sportcsarnokot, ami otthont adhat a Magyar Birkózó Akadémiának. Volt néhány érdekesség.
Találatok: [2]  Oldalak:   1