language

Intézmények:

Külgazdasági és Külügyminisztérium highlight_off

Lapok:

Magyar Hang highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [7]  Oldalak:   1

Világbajnok indokkal utasították el a nyomozást a használhatatlan kínai lélegeztetőgépe ügyében

Elutasította a Nemzeti Nyomozóiroda a Demokratikus Koalíció feljelentését, amelyet hűtlen kezelés gyanújával tettek, miután kiderült: több mint 4 milliárd forint előleget fizetett ki az Orbán-kormány 749 darab kínai lélegeztetőgépért, amelyeket most töredékáron, lényegében fillérekért próbál elárverezni a Külgazdasági és Külügyminisztérium – közölte a párt. Mint azt Varga Zoltán pénteki online sajtótájékoztatóján elmondta, a rendőrség azzal a nevetséges indokkal utasította el a nyomozás megindítását, hogy a lélegeztetőgépek elárverezése arra utal, hogy „a minisztérium a közpénzzel felelősen gazdálkodik”.

Hűtlen kezelés miatt tesz feljelentést a Demokratikus Koalíció az árverezés alá került kínai lélegeztetőgépek ügyében

Több mint 4 milliárd forint előleget fizetett ki az Orbán-kormány 749 darab kínai lélegeztetőgépért, ezeket pedig a Telex cikke szerint töredékáron próbálják elárverezni a ceglédi vámáruraktárban – írja közleményében a Demokratikus Koalíció. Mint megjegyzik, összesen 17 ezer darab, használhatatlan, túlárazott lélegeztetőgép porosodik a raktárakban, amelyekért 300 milliárd forintot fizetett ki az Orbán-kormány Fidesz-közeli cégeknek a Covid-járvány idején.

Hadházy: Szijjártó luxusrepülőzései 2,5 milliárd forintba kerültek az adófizetőknek

Az adófizetőknek csak tavaly mintegy 2,5 milliárd forintjába került az, hogy Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszternek „derogál menetrend szerinti járaton utazni” – számolta ki Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő.

Az Orbán család római vakációja: kiderült, mennyit fizetett be az útért a család a külügynek

Bő másfél év után másodfokon jogerős ítélet született abban az perben, amelyet a K-Monitor Közhasznú Egyesület indított Orbán Viktor római útjának adataiért. A római vakációra családtagjai is elkísérték a miniszterelnököt, ráadásul a kormányfő horvátországi nyaralását szakította meg a katolikus konferencián való részvételért. A honvédségi repülő tavaly augusztusban közvetlenül szállította Orbánt és családját a horvát szigetről Rómába és vissza, a gépen pedig ott volt a kormánypárt több vezető politikusa. A miniszterelnököt és családját vacsora közben le is fényképezték, így derült ki, hogy a családtagjai is vele tartottak.

Legalább 80 millióba kerülhetett Orbán bécsi és amerikai látogatása

Három hónapos időhúzás után végre részleteket árult el a kormány Orbán Viktor nagy visszhangot kiváltó bécsi és texasi útjairól. A Magyar Hanghoz érkező adatok alapján több tízmillió forintot költhettek a protokolláris programokra.

Novemberig titkolná a kormány, hogy mennyibe kerültek Orbán texasi és bécsi útjai

A végsőkig elmegy az Orbán-kormány, hogy titokban tartsa belföldi és külföldi programjainak költségeit – ezzel szembesült a Magyar Hang, amikor közérdekű adatigénylésben érdeklődött a rendezvények büdzséjével, a résztvevők számával kapcsolatban.

Osztrák ékszerész jár a bécsi magyar ex-nagykövet Aston Martinjával

Komoly hullámokat okoz az osztrák sajtóban is a magyar „proccdiplomata” ügye. A Die Presse mai nyomtatott kiadása megerősíti lapunk keddi értesülését: a volt magyar nagykövet tulajdonában lévő, diplomáciai rendszámú luxusautót egy osztrák ékszerész használja!
Találatok: [7]  Oldalak:   1