language

Intézmények:

Buda-Hold Kft. highlight_off

Lapok:

Magyar Hírlap highlight_off

Magyar Hírlap

A Magyar Hírlapot 1968-ban alapították a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának napilapjaként. A rendszerváltás után liberális fordulatot vett, külföldi tulajdonba került, először az angol Maxwell, majd a Marquard nevű céghez. 2003-ban a svájci tulajdonú Ringier kiadó magyarországi leányvállalata, a Ringier Kiadó Kft. tulajdonába került. 2006-ig a lap liberális, balliberális irányvonalat képviselt, mely a centrum irányába húzott. A politikai rányváltásra azután került sor, hogy 2005 szeptemberében Széles Gábor magyar üzletember vásárolta meg a lapot, mely addigra túl volt egy viszontagságos időszakon, ugyanis a Ringier Kft megvásárolta a Népszabadságot is, amely jelentős jogi akadályt képzett. A vonatkozó törvény értelmében ugyanis egy vállalat nem birtokolhatott két lapot, így a Kft. megvált a Magyar Hírlaptól, ami egy rövid ideig nem jelent meg. Az ideológiai és politikai változások 2006-ban következtek be, a Magyar Hírlap egy konzervatív, jobboldali, antiglobalitsa, polgári kötődésű napilappá vált. Online felülete a magyarhirlap.hu. A lap kiadója jelenleg a Magyar Hírlap Kiadói Kft., melynek tulajdonosa az SGH Kft.-n keresztül  Széles Gábor és családja.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [4]  Oldalak:   1

Molnárékat nem találták bűnösnek

Felmentette a bíróság a hivatali visszaéléssel vádolt Molnár Gyula volt XI. kerületi MSZP-s polgármestert és Lakos Imre egykori SZDSZ-es alpolgármestert. A vádlottak egy előre elkészített közleményben reagáltak az ítéletre, amelyben megelőlegezték az ügyészség fellebbezését is.

A testületet kihagyták az üzletből

A XI. kerület egykori vezetői a képviselő-testület kihagyásával döntöttek annak az ingatlannak az eladásáról, amelynek kapcsán Molnár Gyula volt MSZP-s polgármestert és társait hivatali visszaéléssel vádolják – mondta tegnap a bíróságon Schneller Domonkos volt fideszes képviselő.

Milliárdos kárt okozott Molnár?

Az elmúlt tizenhét év legnagyobb hibáját követte el a XI. kerületi önkormányzat, amikor áron alul értékesítette a lágymányosi öböl területét Leisztinger Tamás szocialista kötődésű vállalkozó érdekeltségeinek – állítja a helyi ellenzék.
Találatok: [4]  Oldalak:   1