language

Intézmények:

K&H Equities highlight_off

Lapok:

Magyar Hírlap highlight_off

Magyar Hírlap

A Magyar Hírlapot 1968-ban alapították a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának napilapjaként. A rendszerváltás után liberális fordulatot vett, külföldi tulajdonba került, először az angol Maxwell, majd a Marquard nevű céghez. 2003-ban a svájci tulajdonú Ringier kiadó magyarországi leányvállalata, a Ringier Kiadó Kft. tulajdonába került. 2006-ig a lap liberális, balliberális irányvonalat képviselt, mely a centrum irányába húzott. A politikai rányváltásra azután került sor, hogy 2005 szeptemberében Széles Gábor magyar üzletember vásárolta meg a lapot, mely addigra túl volt egy viszontagságos időszakon, ugyanis a Ringier Kft megvásárolta a Népszabadságot is, amely jelentős jogi akadályt képzett. A vonatkozó törvény értelmében ugyanis egy vállalat nem birtokolhatott két lapot, így a Kft. megvált a Magyar Hírlaptól, ami egy rövid ideig nem jelent meg. Az ideológiai és politikai változások 2006-ban következtek be, a Magyar Hírlap egy konzervatív, jobboldali, antiglobalitsa, polgári kötődésű napilappá vált. Online felülete a magyarhirlap.hu. A lap kiadója jelenleg a Magyar Hírlap Kiadói Kft., melynek tulajdonosa az SGH Kft.-n keresztül  Széles Gábor és családja.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [31]  Oldalak:   1 2 3 4   >  >>

Meghökkentő fordulatok a K & H-perben

Még a nyári ítélkezési szünet előtt első fokon ítélet születhet a K & H-per megismételt eljárásában, amely 2011-ben számos fordulatot hozott, és ellentmondások sorát is. A per ma folytatódik.

Az MSZP-s nem ismerte az aláírását

„Állunk a Tabán tenisztelepének zuhanyozójában, csobog a víz, s te átszólsz nekem, ki a brókered? Egy Kulcsár Attila nevű srác, felelem én. Össze tudnál vele hozni? – kérdezed” – ezt a történetet Forró Tamás, az ismert volt televíziós mondta el tegnap a Fővárosi Bíróságon, ahol egy adatai zárt kezelését kérő volt MSZP-s országgyűlési képviselőt hallgattak meg tanúként, aki korábban a parlament gazdasági bizottságának elnöke volt.

Rövid pórázon tartották a brókercéget

Az anyabank (K & H) és leányvállalata (K & H Equities) kapcsolatának részleteit is megismerhettük a K & H-per szerdai tárgyalásán, amelyen a banknak a leányvállalatot felügyelő egykori vezérigazgató-helyettesét hallgatta meg tanúként a Fővárosi Bíróság.

Gyuszi taxist is meghallgatták a brókerperben

A közvélemény előtt Gyuszi taxisként elhíresült férfit, azaz Szekér Gyulát, Kulcsár Attila egykori sofőrjét hallgatta meg elsőként szerdán tanúként a Fővárosi Bíróság a – fordulatokban eddig is bővelkedő – K&H-per tegnapi tárgyalásán.

Kulcsár Attila: se kódja, se jelszava

A brókercég és a bank vezetői a menedzsmentben, a back office részlegben, a belső ellenőrzésben nem egyszerűen szemet hunytak a szabálytalan pénzügyi műveletek felett, hanem részt is vettek azok elkövetésében – állapította meg a tőkepiaci szakértő a K & H-per hétfői tárgyalásán.

K&H-ügy: nem Kulcsár a főszereplő

Milliárdok forogtak a K & H Bank úgynevezett technikai számláján, s ezt észlelnie kellett volna a pénzintézet back office részlege vezetőjének, a belső ellenőrzésnek, a Vigadó téri fiók vezetőjének, valamint a felügyelőbizottságnak, sőt a könyvvizsgálónak is.
Találatok: [31]  Oldalak:   1 2 3 4   >  >>