language

Lapok:

Magyar Hírlap highlight_off

Személyek:

Portik Tamás highlight_off

Magyar Hírlap

A Magyar Hírlapot 1968-ban alapították a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának napilapjaként. A rendszerváltás után liberális fordulatot vett, külföldi tulajdonba került, először az angol Maxwell, majd a Marquard nevű céghez. 2003-ban a svájci tulajdonú Ringier kiadó magyarországi leányvállalata, a Ringier Kiadó Kft. tulajdonába került. 2006-ig a lap liberális, balliberális irányvonalat képviselt, mely a centrum irányába húzott. A politikai rányváltásra azután került sor, hogy 2005 szeptemberében Széles Gábor magyar üzletember vásárolta meg a lapot, mely addigra túl volt egy viszontagságos időszakon, ugyanis a Ringier Kft megvásárolta a Népszabadságot is, amely jelentős jogi akadályt képzett. A vonatkozó törvény értelmében ugyanis egy vállalat nem birtokolhatott két lapot, így a Kft. megvált a Magyar Hírlaptól, ami egy rövid ideig nem jelent meg. Az ideológiai és politikai változások 2006-ban következtek be, a Magyar Hírlap egy konzervatív, jobboldali, antiglobalitsa, polgári kötődésű napilappá vált. Online felülete a magyarhirlap.hu. A lap kiadója jelenleg a Magyar Hírlap Kiadói Kft., melynek tulajdonosa az SGH Kft.-n keresztül  Széles Gábor és családja.

Portik Tamás

Portik Tamás (Celldömölk, 1967. december 14. –) milliárdos magyar vállalkozó, az 1990-es évek olajmaffia-botrányainak egyik kulcsszereplője. A rendőrség 2012-ben őrizetbe vette. 2013 áprilisában kirobbant a politikai botrányt kavaró Portik-Laborc ügy. A Prisztás-gyilkosság ügyében a Fővárosi Ítélőtábla 15 év fegyházra ítélte jogerősen 2016. május 26-án. (Wikipédia)

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [3]  Oldalak:   1

Valóban Portik állhatott Kósa tervezett lejáratása mögött

Nem 2007-ben, hanem a Portik-Laborc találkozók után, 2010-ben készülhetett a Kósa Lajos fideszes politikust (képünkön) rágalmazó videó, amely még a választások előtt felkerült az internetre – közölte az M1 Hiradó, rendőrségi dokumentumokra hivatkozva.

Titkosszolgák segíthették Portikot?

Nemzetbiztonsági és rendőrségi kapcsolatai révén volt érinthetetlen az olajbáróként is emlegetett Portik Tamás, akit szombaton fogott el a rendőrség. A kormányváltás után megalakult Nemzeti Védelmi Szolgálat azonban végzetesen meggyengítette ezt a kapcsolatrendszert.
Találatok: [3]  Oldalak:   1