language

Lapok:

Magyar Narancs highlight_off

Akták:

Olajügyek highlight_off

Magyar Narancs

A Magyar Narancs egy csütörtökönként megjelenő, liberális szellemiségű politikai-kulturális hetilap, Nyugat-, Európa- és piacpárti irányultsággal. 1989. október 14-én jelent meg először a radikális és az akkor még liberális beállítottságú Fideszhez közel álló fiatalok lapjaként. 1990. nyarától Bojár Iván András főszerkesztésével, kétheti rendszerességgel jelent meg. Ugyanekkor a lap elvált a Fidesztől, de a lap még sokáig Fidesz-lapként élt a köztudatban. Ennek alapjai a következők voltak: közös iroda, személyi átfedések, világnézeti hasonlóság, Soros Alapítvány támogatása, valamint a Fidesz "narancsos" kampánya. 1991 nyarától Vágvölgyi B. András lett a főszerkesztő. A 1998/43-as számtól 2000/13-as számig adminisztratív okokból ideiglenesen MaNcs néven jelent meg az újságárusoknál. A felelős kiadója 1990 nyaráig dr. Kövér László volt. 1998-ban a Postabank-lapcsalád felszámolásakor a Magyar Narancs finanszírozása is veszélybe került. Ekkor alapítottak egy új kiadót, magyarnarancs.hu Kft. néven, melynek ügyvezetője Bojtár Endre főszerkesztő. A cégadatbázisban a lap tulajdonosai között szerepel a Media Development Investment Fund Inc.

200.000.000.000 Ft

Olajügyek

Olajügyek

Az olajszőkítés egy olyan eljárás, melynek során az üzemanyagként való használatra alkalmatlanná tett gázolajból kémiai úton használhatót állítanak elő. Az olajszőkítés a rendszerváltás utáni Magyarország egyik legjobban jövedelmező illegális „üzletága” volt, becslések szerint az 1990-es években két-háromszázmilliárd forinttal rövidült meg általa a költségvetés. Az „olajos ügyek” 1991-1992-ben ütötték fel fejüket, de nagyobb számban 1993-tól jelentkeztek. 1995. január 1-jétől már csak jegyre adtak fűtőolajat, de a jegyeket hamisították. 1995-ben egységesítették a tüzelőolaj és a dízelolaj árát. A lépés jó volt, sokan felhagytak a szőkítéssel, ezután az üzlet a kőolajszármazékok importja volt, azokért ugyanis kevesebb vámot kellett fizetni. Ezt már csak az igazán tőkeerős vállalkozások tudták teljesíteni, amelyek importengedélyt kaptak. Végül 1998-ban elrendelték, hogy a kőolajtermékeket is azonnal behajtandó jövedéki adó terhelje.

 

2000 februárjában Pallag László kisgazda képviselő kezdeményezésére az Országgyűlés ad hoc bizottságot hozott létre az olajügyek és a kapcsolódó korrupciós ügyek feltárására. Június 8-án Nógrádi Zsolt, aki a Bács-Kiskun megyei olajmaffia tagjának vallotta magát, bizottsági meghallgatása során megdöbbentő állításokat fogalmazott meg: több vezető politikus és három parlamenti párt, továbbá a vám- és pénzügyőrség, illetve a rendőrség érintettségéről beszélt. Az olajmaffiával való együttműködéssel vádolta többek között Pintér Sándor belügyminisztert, volt országos rendőrfőkapitányt, Szabó Iván volt pénzügyminisztert és Lezsák Sándort, az MDF korábbi elnökét is. Bizonyítékok azonban nem kerültek elő, az érintettek pereket indítottak a tanúvallomást nyilvánosságra hozó Pallag ellen, amelyeket megnyertek. A Legfőbb Ügyészség 2000 márciusában nyilvánosságra hozott vizsgálati jelentése szerint 1991 és 1999 között a kőolajtermékek forgalmazása során 4300 bűncselekményt - hamisítás, csempészet, vámorgazdaság - követtek el. A perbe fogott 340 vádlott többségét börtönbüntetésre ítélték. A dokumentum szerint számos ügyben nem sikerült megtalálni az elkövetőt, és a bűnügyi hatóságok munkáját jogértelmezési problémák is nehezítették. Mind a mai napig kerülnek elő újabb és újabb információk, de végleg lezárni nem lehet az ügyet. Az olajügy egykori szereplői egymást tartják sakkban, és aki megpróbál borítani, az az egész rendszert veszélyezteti. Az olajügyekben a maffia is érintett volt: Portik Tamásnak, az olajügyekben érintett Energol egyik igazgatójának elfogásától is évekig várta a rendőrség, hogy kihallgatásán választ kapjanak az 1996-1999 közötti robbantások, kivégzésszerű leszámolások több kérdésére. Csakhogy Portik sikeresen bujkált, a nemzetközi körözés sem vezetett eredményre, a hivatalosan terhére rótt bűncselekmények pedig olyan csekély súlyúak voltak, hogy időközben elévültek.  A Népszabadság 2003-ban írt arról, hogy "nemrégiben minden különösebb hírverés nélkül törölték Portikot a körözöttek sorából". Más ügyben azonban 2016 májusában Portikot jogerősen tizenöt év fegyházra ítélte a Fővárosi Ítélőtábla, súlyosbítva az első fokon kiszabott ítéletet.

 

Forrás: WikipédiaMagyar Narancs

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [14]  Oldalak:   1 2   >  >>

A kishal nagy bukása

A kilencvenes évekbeli gazdasági bűncselekmény-sorozat, az ún. olajozás irányítói és hivatali tettestársaik megúszták a felelősségre vonást. Jellemző, hogy olajozás miatt egy, a láncolat vége felé álló végrehajtót ítéltek a leghosszabb szabadságvesztésre.

Magyar táj, olajecsettel - Pallag László (1950-2011)

A szeptember 24-én elhunyt Pallag László egykori kisgazda országgyűlési képviselő országos ismertségét a parlamenti olajbizottság elnöki posztjának köszönhette. 2000-ben a hírekben leggyakrabban szereplő és legtöbbet idézett politikus volt.

Emlékirat egy egymilliárdos olajbűntényről: Meggyónta

Az APEH Békés megyei adónyomozói 2000. május 31-én a megyei rendőr-főkapitányság kommandósai segítségével hétvégi házában vették őrizetbe Dávid Pétert; a letartóztatott tavaly június eleje óta előzetesben várja ügye lezárását.
Találatok: [14]  Oldalak:   1 2   >  >>