language

Lapok:

Magyar Narancs highlight_off

Akták:

Tocsik-ügy highlight_off

Magyar Narancs

A Magyar Narancs egy csütörtökönként megjelenő, liberális szellemiségű politikai-kulturális hetilap, Nyugat-, Európa- és piacpárti irányultsággal. 1989. október 14-én jelent meg először a radikális és az akkor még liberális beállítottságú Fideszhez közel álló fiatalok lapjaként. 1990. nyarától Bojár Iván András főszerkesztésével, kétheti rendszerességgel jelent meg. Ugyanekkor a lap elvált a Fidesztől, de a lap még sokáig Fidesz-lapként élt a köztudatban. Ennek alapjai a következők voltak: közös iroda, személyi átfedések, világnézeti hasonlóság, Soros Alapítvány támogatása, valamint a Fidesz "narancsos" kampánya. 1991 nyarától Vágvölgyi B. András lett a főszerkesztő. A 1998/43-as számtól 2000/13-as számig adminisztratív okokból ideiglenesen MaNcs néven jelent meg az újságárusoknál. A felelős kiadója 1990 nyaráig dr. Kövér László volt. 1998-ban a Postabank-lapcsalád felszámolásakor a Magyar Narancs finanszírozása is veszélybe került. Ekkor alapítottak egy új kiadót, magyarnarancs.hu Kft. néven, melynek ügyvezetője Bojtár Endre főszerkesztő. A cégadatbázisban a lap tulajdonosai között szerepel a Media Development Investment Fund Inc.

Tocsik-ügy

Tocsik-ügy

Tocsik Márta ellen a Legfőbb Ügyészség 1996-ban indított polgári pert csalás gyanújával, majd az ügyben egy évvel később büntetőeljárási folyamat is megkezdődött. A jogásznő az ÁPV Rt.-vel kötött megbízási szerződések alapján mintegy 804 millió forintos sikerdíjban részesült az önkormányzatok belterületi földjeivel kapcsolatos követelések ügyében folytatott közvetítői tevékenységéért – a vádirat szerint azonban a pénzért érdemi munkát valójában nem végzett.

Támogass minket rendszeres adományoddal,

hogy a korrupciós ügyek ne tűnjenek el a süllyesztőben!

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [4]  Oldalak:   1

Az ember, aki megy

Gyanúsítottként hallgatta ki a rendőrség Kocsis Istvánt, a BKV vezérigazgatóját. A Nemzeti Nyomozó Iroda detektívjei különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelést valószínűsítenek.

Pártok székházügyei: Prolongálva

Miniszterelnök és volt miniszterelnök meghallgatásával tölti idejét mostanában minden menő parlamenti bizottság. Horn Gyulát a Szokai-Tocsik-ügy ág-bogaira igyekszik felnyársalni az ellenzék, Boross Pétert pedig az 1993-as MDF-Fidesz-székházügy kapcsán szeretné elhasaltatni pártostul-mindenestül a koalíció.
Találatok: [4]  Oldalak:   1