language

Lapok:

Intézmények:

Magyar Nemzeti Bank (MNB) highlight_off

Index

1999-ben alapították az index.hu mögött álló index.hu Rt.-t, mely később Zrt.-vé alakult. Első tulajdonosa és finanszírozója Kőrös Ákos cége, az Interventra Kft. volt,ő Szőllösi Gáborral 75 %-ot tulajdonolt a részvénytársaságból. A tulajdonosi körhöz tartozott még az egykori INteRNeTTo-s csapat néhány tagja is, mint Nyírő András, Gerényi Gábor és Uj Péter is. A befektetőknek 25 %-os tulajdonrészük volt az Rt.-ben. Az év decemberében Nyírő távozott. 2000 tavaszára több nagy befektető is tulajdonrészt szerzett a cégben, ezek együttesen 25,1 %-os tulajdonlást tudtak magukénak. Nem sokkal ezután az Intel Capital is tulajdonosi hányadot szerzett. 2001-ben Csepi Lajos lett a kiadó vezérigazgatója, aki az Állami Vagyonkezelő Rt. korábbi vezetője volt. 2002 elejére csődhelyzet alakult ki, a megmentő a Kóka János és Bajnai Gordon tulajdonában lévő Wallis Rt. leányvállalata volt. A Webigen néven beszálló cég a részvények egyharmadát vásárolta meg. 2005-ben ezt a vállakozást Nobilis Kristóf vette meg, ennek hatására az akkor már Index.hu Zrt. néven futó cég a CEMP (Közép-európai Média Rt) tulajdonába került. Vélekedesek szerint Nobilis Spéder Zoltán egyik strómanja volt csupán: hamarosan be is igazolódott a gyanú, ugyanis Spéder Zoltán 2006-ban bevásárolta magát az Indexbe, megvéve a Wallis Rt részesedését. Innentől határozottan ő vált a háttérben a valódi tulajdonossá. Ez volt index.hu első nyereséges éve.


2009 óta a hírdetéseket a CEMP értékesíti. 2014-ben a Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó Pro-Ráta Zrt opciós jogot szerzett az Index-beli tulajdonszerzésre, mely jogot 3 évvel később, már az Orbán-Simicska konfliktus idején érvényesített az üzletember. A Pro-Ráta ekkor tulajdonjogáról lemondva a Magyar Fejlődésért Alapítványnak adta át a kiadóvállatot. Ezt az alapítványt az NP Nanga Parbat Zrt. hozta létre pár hónappal korábban. Az alapítvány kuratóriumának elnöke Bodolai László, az index.hu jogásza lett. 2018-ban Simicska Lajos eladta érdekeltségeit Nyerges Zsolt üzletembernek. A CEMP-et időközben Spéder Zoltán két magánszemélynek adta el: Ziegler Gábornak, a CEMP Sales House ügyvezetőjének, illetve Oltyán Józsefnek, aki a Regon Média tulajdonosa és vidéki online médiahálózatot működtetett, valamint KNDP-s politikus volt. Ők ketten vették meg az NP Nanga Parbat Zrt.-t is, ezzel befolyást szereztek az Index hirdetései felett. A portál ezt követően támogatói kampányokba kezdett.

2020. július 22-én az Index.hu Zrt. igazgatóságának elnöke kezdeményezte Dull Szabolcs főszerkesztő elbocsátását. A szerkesztőség tagjai ezzel nem értettek egyet, és július 24-én nagy részük, több mint 80 munkatárs felmondott. 2020. november 23-án Szombathy Pál vezérigazgató-főszerkesztő távozott, a cég vezetését Starcz Ákos vette át. Bodolai László marad a csoport médiajogásza. Ezzel egyidőben az z Indamedia Network Zrt. bejelentette: visszavásárolják a Magyar Fejlődésért Alapítványtól (MFA) az Index.hu Zrt. részvényeit, így a jövőben az újság az Indamedia-csoport tagjaként folytatja működését. Az Indamedia tulajdonosai Ziegler Gábor és Vaszily Miklós.

 

 

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [79]  Oldalak:   1 2 3 4 5 6 7 8   >  >>

Egy régi konfliktus áll Nagy Márton távozása mögött

Nem élte meg jól Nagy Márton alelnök, hogy 18 év után Matolcsy György elnök lemondásra szólította fel. Bár nem kizárt, hogy később a formálódó új banknál landol a szakember, hiszen már korábban is felmerült a neve, egyelőre nem kapott felkérést.

I. kerületi vezetés: Jogsértő szerződéssel szerzett ingyen parkolóhelyeket az MNB alapítványa

Az I. kerületi önkormányzat szerint a Magyar Nemzeti Bank és a Budavári Kapu Kft. közötti parkolási megállapodás jogsértő volt, emiatt szüntették meg az MNB-alapítvány lehetőségét az ingyenes parkolásra – közölte az önkormányzat.

Imádják a NER-cégek az MNB kötvényprogramját

Gyorsan rápattantak a nagyobb hazai cégek az MNB Növekedési Kötvényprogramjára (NKP), az első keret lassan ki is merül. Azt még korai eldönteni, hogy az NKP segít-e meghonosítani egy likvid vállalati kötvénypiacot, de az egészen biztos, hogy a finanszírozásukban már éppen kifulladó, banki limitekbe ütköző NER-es cégeknek a legjobbkor jött. Az NKP az első 300 milliárdos jegybanki kötvényvásárlási keret kimerülése után folytatódhat.

A 4iG 30 milliárdos kötvénykibocsátással száll be az MNB kötvényprogramjába

Amint azt sejteni lehetett, a 4iG rárepül az MNB kötvényprogramjára: a cég rendkívüli közgyűlése 30 milliárd forint keretösszegű kötvénykibocsátást, továbbá az alaptőke felemelését és saját részvények vásárlását lehetővé tevő felhatalmazást adott a társaság igazgatóságának – derül ki a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt határozatból. A pénzt valószínűleg a T-Systems megvásárlására fordítja a Jászai Gellért és Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó cég.

A hadvezér, akinek mindig üres az íróasztala

Patai Mihály, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) frissen kinevezett alelnöke és a tőzsde régi-új elnöke hadvezér jellegű vezető. Nem ő szeretne lenni a cég legokosabb embere, de tud dönteni, tekintélye van. Mindig rend van körülötte, megadja, de meg is követeli a tisztelet, nála nincs késés, mert az a tiszteletlenség jele. Szellemes társasági ember, de az elveiről, a magánéletéről, a hobbijairól igazán mégsem tud szinte senki semmit. Portré egy fegyelmezett, de titokzatos menedzserről.

NHB: nincs tovább, és ez mindannyiunknak fájni fog

Bedőlt az NHB, Szemerey Tamás bankja. Jöhet az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA), amely 100 ezer euróig, 31,4 millió forintig kártalanítja a betéteseket. A banknak kicsi volt a piaci súlya, nincs veszélyben a hazai bankrendszer. De ezért a furcsa kalandért fizethet a többi bank, az MNB, és sajnos fizethetnek az adófizetők is. Kivéve, ha a bank eszközeinek eladása fedezi a kötelezettségeket.

Matolcsy fia nagyon gyorsan reagált arra, hogy Matolcsy unokatestvérének bankja bajba került

Matolcsy Ádám eddig nagyon szerette az NHB Bankot, a jegybankelnök fiának több cége is itt tartotta a pénzét és hitelt is kapott a Szemerey Tamás, vagyis a jegybankelnök unokatestvérének tulajdonában lévő banktól. Pár nappal azelőtt viszont, hogy a jegybank korlátozta volna az NHB kifizetéseit, az ifjabb Matolcsy egyik cége egy másik banknál nyitott számlát.

Három hónap alatt két milliárddal több pénze lett az MNB alapítványainak

Az elmúlt negyedévben további 2 milliárd forinttal nőtt a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által létrehozott Pallas Athéné Alapítványok vagyona - ezt közölte az alapítványok vagyonát kezelő Optima Befektetési Zrt. csütörtökön az MTI-vel.

Összeolvadt két Pallas Athéné alapítvány

Átszervezés történik a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által alapított és 266 milliárd forinttal kitömött alapítványok világában. A Pallas Athéné Domus Animae (PADA) és a Pallas Athéné Domus Mentis Alapítvány (PADMA) feladatait a jövőben az újonnan létrejött Pallas Athéné Domus Sapientiae Alapítvány (PADS) fogja ellátni - közölték az alapítványok az MTI-vel szombaton. A közlemény szerint az új alapítvány ötvözi a korábbi két alapítvány céljait és teljes vagyonát

Brókerbotrányok: ki akar bújni az állam a felelősség alól

Csütörtökön kezdődött a brókerbotrányok károsultjainak az állam ellen indított pere a Fővárosi Törvényszéken. Az 1652, vegyesen Quaestor, Hungária Értékpapír illetve Buda-Cash károsult felperesként a Magyar Nemzeti Bank, az Állami Számvevőszék és a magyar állam felelősségét akarja bebizonyítani a 2015 tavaszán sorozatban bedőlt pénzintézetek által százmilliárdos nagyságrendben eltüntetett befektetői vagyon ügyében.
Találatok: [79]  Oldalak:   1 2 3 4 5 6 7 8   >  >>