Támogasd a K-Monitort! K-Monitor a Facebookon
K-Monitor
Ft
Az elmúlt évek becsült kárösszege.
Korrupció, Közpénz, Közbeszerzés, Kartell
Címkék
Intézmények:
Magyar Telekom Nyrt. [X]
Találatok: [120]  Oldalak:   1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>

A kormánnyal való kapcsolat miatt változik a Magyar Telekom menedzsmentje

Nyolc év után távozik a cég egyik legfontosabb vezetője, aki a leginkább konfliktusos időkben egyeztetett a kormánnyal. Elsőre állítólag az anyacégnél nem is ment át a váltás.

Milliárdokat veszíthet a főváros a levert fülkeforradalmon

Milliárdos összeget követel egy plakátcégtől a fővárosi önkormányzat. Vagyis csak elvileg követel, mert az ügyben ugyan már négy éve döntöttek, a főváros azonban azóta sem tett semmit a pénz behajtása érdekében. Pedig már 2013-ban is tudták, hogy az öt évnél régebbi tartozást az elévülés miatt nem lehet beszedni. A késlekedés miatt minden hónapban milliókat veszít a főváros.

Rajtaütött a GVH a Telekomon és a Telenoron

Lecsapott a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a Magyar Telekomra és a Telenorra, a két cég székházában szerdán értesítés nélküli vizsgálatot is tartottak.

Csak az OTP 47 milliárdnyi taó-t utalt sportszervezeteknek

Több mint 47 milliárd forintot fizetett az államkassza helyett látványcsapatsport szervezeteknek az OTP az elmúlt hat évben. Ezzel egészen biztosan a bank a legnagyobb tao-donor, hiszen minden hetedik adóforint tőlük érkezett a sportba. Korántsem a pénzintézet azonban az egyetlen olyan cég, amely milliárdos tételben adta társasági adóját sportszervezeteknek a tao-rendszer bevezetése óta.

Brutális percdíjakért telefonálhatnak a rabok a Telekomnál, a Helsinki kiperelte a börtönmobil-szerződést

Csak jogerős bírósági döntésre adta ki a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BvOP) a Magyar Helsinki Bizottságnak azt a szerződést, amelyet a börtönökben kiépített új telefonrendszerről kötöttek a Magyar Telekommal és a Mobil Kapcsolat Kft.-vel. A megállapodás részleteit korábban az Átlátszó is szerette volna megismerni, de a bv részéről minősített adatokra hivatkozva elutasították a közérdekű adatigénylésünket. A Helsinki által kiperelt szerződésekből az látszik, hogy a tender egyszereplős volt, és a szolgáltatási díjak jóval magasabbak a piaci áraknál. Az viszont továbbra sem derült ki, hogy mi szükség van a Mobil Kapcsolat Kft. közreműködésére a szolgáltatás biztosításához.

Feljelenti a Fideszt a DK a Telekom támogatása miatt

A Demokratikus Koalíció (DK) eljárást kezdeményez a Fidesz tiltott pártfinanszírozása ügyében – közölte Oláh Lajos, az ellenzéki párt képviselője. A DK ugyanakkor tájékoztatást kér a Magyar Telekom igazgatóságának elnökétől arról a 2009-es találkozóról, amelyet a Telekom finanszírozott, és amelyen előadást tartott a Fidesz vezetőinek Barack Obama amerikai elnök kampányfőnöke, David Plouffe is.

Czeglédyékkel perli a DK a Fideszt tiltott pártfinanszírozás miatt

A Demokratikus Koalíció beperli a Fideszt tiltott kampányfinanszírozás miatt. Az OS-en keresztül kibocsátott közleményben a Gyurcsány Ferenc-vezette párt azt írja, hogy a Fidesz 2009-ben tiltott kampányfinanszírozásban részesülhetett, amikor helyette más finanszírozta Barack Obama tanácsadójának magyarországi vendégeskedését. Ugyanakkor a Magyar Telekom pedig valószínűleg megsértette a számviteli és adótörvényeket, és ezzel egyebek mellett adócsalást követett el, írják.
Találatok: [120]  Oldalak:   1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>

Akták

Origo-ügy

Origo-ügy

2014 júniusában váratlanul felmondott az Origo vezetése a lap főszerkesztőjének, Sáling Gergőnek. Sajtóhírek szerint Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető csúcsminiszter nyomására, aki túl...
A Magyar Telekom montenegrói ügye

A Magyar Telekom montenegrói ügye

A „montenegrói ügy” a Magyar Telekom (MT) történetének egyik hosszan vizsgált és közérdeklődésre számot tartott korrupciós ügye volt. A cég vezetői 2005-ben hamis szerződéseket gyártottak,...
Vesztegetés az INA privatizációjánál

Vesztegetés az INA privatizációjánál

A horvát ügyészség korrupció és szervezett bűnözés elleni igazgatósága (USKOK) 2013-ban emelt vádat Hernádi Zsolt ellen. Az USKOK szerint a Mol vezetője 2008 és 2009 között tízmillió euró kenőpénzt...
MVM-ügyek 2005-2008

MVM-ügyek 2005-2008

Kocsis István vezérigazgatósága idején az MVM számos gyanús ügyletet kötött. Az energiavállalat e szerződések alapján nagy összegeket utalt át ismeretlen hátterű offshore cégeknek, de a szerződésben...
Kaszinóváros - Sukoró

Kaszinóváros - Sukoró

A főügyészség különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés és más bűncselekmények miatt 2009 áprilisa óta folytat nyomozást ismeretlen tettes ellen a sukorói és az albertirsai,...
Gripen-ügy

Gripen-ügy

A magyar kormány 2001-ben döntött a NATO csatlakozás után időszerűvé vált harcászati repülő erők fejlesztéséről. Sokáig az Egyesült Államok F 16-os vadászrepülők bérbeadásáról szóló ajánlata...
MÁV Cargo privatizáció

MÁV Cargo privatizáció

A MÁV Cargo privatizációjára a MÁV Zrt. 2007 május végén írt ki pályázatot. Az eljárás során a 12 induló közül 102,5 milliárd forintos ajánlatával a Rail Cargo Austria (RCA) és partnere a Győr-Sopron-Ebenfurti...
EU elnökség

EU elnökség

Magyarország 2011. január 1-től tölti be a soros elnöki tisztséget az Európai Unió Tanácsában. A K-Monitor számára fontos ennek sikeres kimenetele, és ezzel együtt az adóforintjainkból elköltött...
BKK botrányos e-jegyrendszere

BKK botrányos e-jegyrendszere

Feljelentés alapján nyomozás zajlik a Budapesti Közlekedési Központ online jegyértékesítési rendszerének botrányos bevezetése ügyében. "Feljelentés alapján a Készenléti Rendőrség Nemzeti...
Vizes VB 2017

Vizes VB 2017

2017 tavaszán készített anyagunk szerint már biztosan elérte a 90 milliárd forintot a FINA 2017 vízes világbajnokság budapesti megrendezésének költsége. A beruházások kezdeti (14, 38, majd 50 milliárdos)...

Intézmények

Belépés
Regisztráció
Támogatás
Cikk beküldése
Hírlevél
Blog
Média
 
 
Tasz Transparency International CEE Trust OSI