language

Személyek:

Mártha Imre highlight_off

Mártha Imre

Közgazdász, menedzser. Közgazdász diplomájáta University of Cambridge-en (Downing College, UK) szerezte. 2001-ben, az első Orbán kormány idején, az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. Energetikai és Infrastruktúra Igazgatósága vezetőjévé nevezték ki, ezt követően hamarosan igazgatósági tag lett a Magyar Villamos Művek Zrt.-ben. Az MVM-nél több mint nyolc éven keresztül, négy kormány alatt töltött be csúcsvezetői pozíciókat, utoljára évekig az MVM Csoport vezérigazgatói posztját. 2011-től visszatért a magánszektorba és az ELMIB energetikai vállalatcsoport vezérigazgatója lett. Ezt követően mintegy hat éven át az Invitel Távközlési Csoportot vezette, operatív főigazgatóként. 2017-2021 között a Vodafone Magyarország Alapítvány elnöke. Jelenleg a Budapesti Közművek Zrt. vezérigazgatója. 

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [10]  Oldalak:   1

Mol-koncesszió: szeptemberre tolhatják az új hulladékrendszer indulását

Nagyon kicsi az esély arra, hogy július 1-jén országos szinten elindul az új hulladékgazdálkodási rendszer. A budapesti kommunálisszemét-szállításért felelős társaság, a Budapesti Közművek (BKM) például még nem szerződött le a Mollal. A BKM nemcsak Budapesten szállítja el a szemetet, hanem az agglomerációban is, a Mol régiókoordinátori feladatot szán neki. A kormány eközben már azon gondolkodik, milyen kártérítést kaphat a Mol, ha nem indul el időben a rendszer.

Helyreigazítás a „Legalább 50 milliárdos ingatlanbirodalmat rejteget a fővárosi közműcégek csúcsvezetője”

Cikkünkben valótlanul állítottuk azt is, hogy Mártha Imre ellen három ügyben indult korábban büntetőeljárás. A valóság ezzel szemben az, hogy Mártha Imre ellen egyetlen ügyben sem indult büntetőeljárás. Cikkünkben valótlanul állítottuk azt is, hogy Mártha Imre egy részvénytársaság révén elsődlegesen tulajdonolja és irányítja az ugyancsak több milliárdot érő balatonalmádi kikötőt és a Vitorlás Kikötő Zrt. aranyrészvényese. A valóság ezzel szemben az, hogy Mártha Imre és egy általa tulajdonolt gazdasági társaság a kikötőt tulajdonló cég részvényeinek 3,45 %-át tulajdonolja, Mártha Imrének a többi részvénytulajdonossal szemben semmilyen tulajdonosi előjoga, többletjoga nincsen, „aranyrészvénnyel” – mivel ilyen a Vitorlás Kikötő Zrt-ben nincs – Mártha Imre nem rendelkezik. Cikkünkben valótlanul híreszteltük azt, hogy Mártha Imre egy magánnyomozó közreműködésével próbálja kideríteni, hogy ki lehet az, aki széles körben elérhetővé tette a fővárosi közműcégek dolgozói számára Mártha posztjait.

Megindult a rendőrségi nyomozás Mártha Imre gyanús strómanszerződése ügyében

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda megkeresésünkre közölte: eljárást folytatnak Mártha Imre, a budapesti közművezér strómanszerződése ügyében, Budai Gyula országgyűlési képviselő feljelentése nyomán. A színlelt szerződés révén Mártha Imre elrejthette sokmilliárdos ingatlanvagyonát, de potom összegért bármikor visszavásárolhatja.

Strómanok mögé rejti vagyonát a fővárosi közműcégek csúcsvezetője: itt a bizonyíték!

A szerződés szerint a Lázár Houses-ban 26 százalék részesedést tulajdonoló dr. SZ.SZ.L. nevű ügyvéd öt évre, egy meghatározott – valójában nevetségesen alacsony – összegért opciós vételi jogot biztosít erre a tulajdonrészre Mártha Imrének, aki potom 1 690 000 forintért bármikor megvásárolhatja azt. Pontosabban visszavásárolhatja, hiszen a cégtörténet alapján éppen Mártha Imrétől, illetve közvetlen családtagjától „vásárolta”, azaz íratta a nevére az üzletrészt az ügyvéd stróman, így segítve eltüntetni egy hatalmas, milliárdokat érő vagyonrészt.

Kocsis István, egy sokáig védett személy

2008 közepén az akkor kormányzó Gyurcsány Ferenc küldte el. Ennek valós okai máig tisztázatlanok, de a szocialista miniszterelnökhöz állítólag az MVM-vezér egyre szélesebb körű jobboldali kapcsolatairól jutottak el hírek. MVM-es távoztát követően a fővárosi irányítású BKV vezetője lehetett, ahonnan sem a – jogerős elmarasztalással valóban meg nem erősített – MVM körüli botrányok, sem a kormányváltás vihara nem mozdította el.

Gyorsan megszüntetett MVM-nyomozás

Az MVM gyanús ügyei kapcsán az előző vezérigazgatóval, Mártha Imrével összefüggő büntetőeljárás nemrég bűncselekmény híján lezárult. Elődje, Kocsis István jelenlegi BKV-vezér időszaka kapcsán viszont még mindig nyomoznak.

Az MVM alkotmányos költsége

„A BKV korrupciós ügyei eltörpülnek az állami tulajdonú Magyar Villamos Művek Zrt.-nél (MVM) folyó gazemberségekhez képest" - interpellálta tavaly a miniszterelnököt a Fidesz, a kormányváltás óta viszont nem háborgatták ezt a csontvázat.

Leváltották az MVM vezérét, Baji Csaba az új elnök

Menesztik az egyik legnagyobb állami cég, a Magyar Villamos Művek Zrt. (MVM) elnök-vezérigazgatóját, Mártha Imrét – értesült a hvg.hu. Úgy tudjuk, maga Mártha sem számított arra, hogy maradhat. Helyére a cég mai közgyűlésén Baji Csabát választották meg. Baji az előző Fidesz-kormány idején a paksi atomerőmű vezérigazgatója volt.

Nincs is székházügy?

Újabb fejezettel gazdagodott a Magyar Villamos Művek (MVM) körüli botránysorozat, miután ismeretlen feljelentők miatt a Fővárosi Főügyészség két ügyben is nyomozást rendelt el, két másikat pedig összevont már folyó eljárásokkal.

'Bejelentők' akcióban: Tízmilliárdok folytak el az MVM-től?

Különösen jelentős, több tízmilliárd forintos vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanújával nyomozást rendelt el a Fővárosi Főügyészség az MVM Zrt. székházvásárlásával, valamint a Szélerőmű-projekt beruházásával összefüggésben - tudtuk meg Skoda Gabriellától, a főügyészség szóvivőjétől.
Találatok: [10]  Oldalak:   1