language

Intézmények:


Kapcsolódó szervezetek:
Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) highlight_off

Kapcsolódó szervezetek:
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [19]  Oldalak:   1 2   >  >>

Ez lett a Fidesz elszámoltatásából: 51 kiemelt ügy, 300 fős érintetti lista

Eltelt két év a kormányzásból, íme a Fidesz által beígért elszámoltatás mérlege: eddig 51 jelentősebb témában született gyanúsítás, vádemelés, illetve első- vagy másodfokú ítélet. A háromszáz fős érintetti listán Gyurcsány Ferenc, négy volt miniszter és hat exállamtitkár neve szerepel.

Jogalap nélkül fizet negyedmilliárdos kártérítést az állam?

Több mint egy héttel a hír megjelenése után végre hivatalosan is megtudtuk: mintegy 265 milliót fizet kártérítés címén a 2008-as megfigyelési botrányba belerokkant UD Zrt.-nek az állam. Azt, hogy a cég mennyiben felelős azért, mert bajba került, senki nem vizsgálta.

Dávid Ibolya szerint ő az áldozat

Az ítélet előtt is ártatlanságukat hangoztatták a lehallgatási ügy vádlottjai tegnap a bíróságon, szerintük a politikai megrendelésre elindított eljárásnak ők az igazi vesztesei. Szilvásy György volt titok­miniszter és társai szerint az ügyészség nem volt pártatlan.

Boross az UD-ügyről: 'bűzlik ez az egész, úgy ahogy van'

Boross Péter volt miniszterelnök, egykori MDF-es politikus az UD Zrt.-ügy büntetőperének szerdai tárgyalásán, a Pesti Központi Kerületi Bíróságon, tanúként arról beszélt, hogy ez az eset egy "otromba beavatkozási kísérlet" volt a párt életébe, és ő emberileg jobban megértette a vádlottak padjára került Dávid Ibolyát, mint a feljelentőket.

Szilvásy szivárogtatását vitatták a tárgyaláson

Adatvédelmi biztos és informatikai szakértő meghallgatásával folytatódott Szilvásy Györgynek és az UD Zrt.-ügy többi vádlottjának tárgyalása. A nyári szünet után szeptemberben Csányi Sándor forrósíthatja fel a hangulatot a tárgyalóteremben.

Őrizet után bíróság előtt Szilvásy

Szilvásy György, Gyurcsány Ferenc egykori titokminisztere elsőrendű vádlottként jelent meg ma a bíróság előtt hétvégi őrizetbe vételét követően. Lehallgatások, orosz kapcsolatok, kémkedés.

Nem lett erősebb a Szilvásyék elleni vád

A vád utolsó tanúi is inkább Szilvásy György és Tóth Károly védekezését támasztották alá a volt titokminiszter és a Nemzetbiztonsági bizottság volt alelnöke ellen személyes adatokkal való visszaélés vádjával indított büntetőperben.

Munkavégzéssel vádolja az ügyészség Szilvásyt

Az ügyészség vádja szerint Szilvásy György volt titokminiszter Tóth Károly volt nemzetbiztonsági bizottsági alelnök felbujtására jogosulatlanul, ok és cél nélkül kezelte Kövér László és Demeter Ervin volt fideszes titokminiszterek személyes adatait.
Találatok: [19]  Oldalak:   1 2   >  >>