language

Kulcsszavak:

egészségügy highlight_off
média highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [16]  Oldalak:   1 2   >  >>

Három év alatt 714 százalékos növekedés - mit tudnak ezek a NER-cégek?

A szinte semmiből pillanatok alatt százmilliárdos árbevétel – ezt produkálta az a két kommunikációs cég, amelyeket Magyar Péter állami hátszelű túlárazással vádol, és amelyeknek az utcai óriásplakát-kampányai elől 2017 óta elmenekülni is lehetetlen volt.

A NER-es sikercég bukása 55 milliárdos tündöklés után, de újabb nagy állami üzlet kilátásban

A Schadl György vezette végrehajtói karral is milliárdos szerződéseket kötő, rendkívüli karriert befutó Magno Studio csillaga a jelek szerint leáldozott, a cég tulajdonosának azonban valószínűleg nincs miért aggódnia. Horváth László új érdekeltsége milliárdos állami támogatással épít gyárat Marcaliban, hogy műtéti szettekkel lássák el az egészségügyi intézményeket.

Több mint kétszáz korrupciós ügyet leplezett le tavaly a Nemzeti Védelmi Szolgálat

Tavaly 225 ügyben tett feljelentést a Nemzeti Védelmi Szolgálat, amely néhány éve már nem csak a rendvédelmi, államigazgatási szektorokban dolgozókat védi és “szűri”, hanem az állami egészségügy állományát is. Az NVSZ által tavaly kezdeményezett nyomozások száma alig valamivel több, mint az azt megelőző évben, és mindössze 4 százaléka érintette a hálapénzt. Az esetek nagy részében megbízhatósági vizsgálatokkal leplezik le a vesztegetést, aminek megvannak a sajátos szabályai.

Miket tervezett titokban Orbán nem sokkal a NER indulása után?

A hvg.hu elérte, hogy megismerhesse az úgynevezett „kétezres”, azaz nem nyilvános kormányhatározatokat, legalábbis azokat, amelyek már több mint tíz évvel ezelőttiek. Az egyik ilyen, 2012-ben született dokumentumban feladatul szabta Orbán Viktor, hogy vizsgálják meg az egyes cégekre már kivetett válságadók kiterjesztését a gazdag magánemberekre. Akkoriban tervezték az állami gépjármű-kereskedő – egykori nevén: Merkur – feltámasztását is. De szóba került az embereit gyakran kirúgó vállalatok büntetőadója, vagy az EU-s pénzek elosztóinak számonkérhetősége is. A tervek döntő többségéből végül nem lett semmi.

Versenytorzító hagyományt folytat a kormány a nemzetstratégiai jelentőségű Vodafone-felvásárlással

Közel egy évtizede teremtette meg magának a lehetőséget az Orbán-kabinet arra, hogy közérdekre hivatkozva nemzetstratégiai jelentőségűvé minősítsen át sok milliárd forint értékű céges tranzakciókat, kizárva így az ügyletek vizsgálatából a Gazdasági Versenyhivatalt.

Érdekes céghálót találtunk a Csák János miniszternek havi 1,5 millióért tanácsokat adó nő körül

Nem árulja el a Csák János vezette tárca, hogy miért esett a választásuk a piacon ismeretlen Avian Fund Kft.-re, amelynek havi 1,5 millió forintot fizetnek tanácsadásért. A cégtulajdonos Marencsák Kitty férjének vállalkozásai azonban még érdekesebbek. Králik Samu Péternek az USA-ban is volt, és Szlovákiában ma is van több céges érdekeltsége, ahogyan itthon is. Ezekben a cégekben olyan személyeket találunk, mint a KISZ KB egykori titkára, egy Orbánnal fotózkodó századvéges-fidelitasos, vagy éppen egy fideszes képviselő unokaöccse.

Hiába a bírósági ítélet, megtiltotta a kormány, hogy a kórházigazgatók döntsenek, beengedik-e a médiát

Napokkal az után, hogy a bíróság kimondta, a minisztérium helyett a kórházak vezetői dönthetnek arról, hogy beengedik-e a sajtót dolgozni, a kormány rendeletben vette el a kórházaktól ezt a jogot.

A kormány rendeletben írta felül a bírósági ítéletet arról, ki engedheti be a kórházakba a sajtót

A Fővárosi Törvényszék január 27-én kimondta, hogy az Emmi jogtalanul utasította ki a Telexet és a sajtót a kórházakból. A jogerős döntés alapján nem a minisztérium, hanem a kórházigazgatók hatásköre arról dönteni, hogy kit engednek be az intézménybe. Ezt a döntést változtatja meg az új rendelet. Pár nappal a Telex pernyerése után a kormány rendeletben írta felül a bírósági ítéletet. Mégsem a kórházigazgató lesz az, aki eldönti, hogy beléphet-e az intézménybe tudósítani a sajtó – jelent meg a Magyar Közlöny legfrissebb számában.

Nem tilthatja ki a sajtót a kórházakból a minisztérium

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) jogtalanul utasította ki a Telexet és a sajtót a kórházakból – ezt mondta ki a Fővárosi Törvényszék, miután a bíróságon támadtuk meg a döntést, amellyel a köztévén és az MTI-n kívül minden más orgánumot kitiltottak a járvány alatt az egészségügyi intézményekből. A bíróság jogerősen kimondta: nem a minisztérium, hanem a kórházigazgatók hatásköre arról dönteni, hogy kit engednek be az intézménybe.
Találatok: [16]  Oldalak:   1 2   >  >>