language

Személyek:

Mészáros Lőrinc highlight_off

Intézmények:

Szeged-Csanádi Egyházmegye highlight_off

Mészáros Lőrinc

Mészáros Lőrinc (Felcsút, 1966. február 24.) magyar vállalkozó, szállodatulajdonos, gázszerelő, a Puskás Akadémia labdarúgócsapatának elnöke. Első felesége Kelemen Beatrix, második felesége Várkonyi Andrea műsorvezető, riporter.

Közel 600 milliárdos vagyonával 2019 óta 1 év kivételével Magyarország leggazdagabb embere. Személye emiatt jelentős polémiát okoz a politikai és egyéb közbeszédben is, miután az eredetileg gázszerelő Mészáros szinte a semmiből lett néhány év alatt vagyonos: a 2010-es kormányváltást követően a Mészáros és Mészáros Kft. sorozatos állami megrendelései eredményeképpen évente duplázódott meg a vagyona és lett Felcsútnak, vagyis annak a községnek a polgármestere, ahonnan Orbán Viktor miniszterelnök is származik. Mindezért az is elhíresült róla, hogy valójában „Orbán strómanja”. Mészáros emiatt pert indított az Együtt párt ellen, amiért a párt politikusai többször „Orbán strómanjának” nevezték, azonban a pert elveszítette.

Mészáros cégeivel a 2019-2021 közötti időszakban a közbeszerzések 8,9%-át nyerte meg. Legnagyobb bevételű cége a vasútépítő és korszerűsítő profilú V-Híd Zrt. volt, amely a szintén Mészáros tulajdonolta R-Kord Kft.-vel együtt a Budapest-Belgrád vasútvonal kiépítésében való részvételéről ismert.

Mészáros többségi tulajdonosa az MKB-t és a Takarékbankot magába olvasztó Magyar Bankholding (MBH) Nyrt. kereskedelmi banknak. További érdekeltségébe tartozik a Talentis Group Zrt., mely nemzetközi kiterjedéssel is rendelkezik: például megvette Horvátország legnagyobb alma- és nektarintermelő cégét, illetve egy boszniai cementgyárat is. Mészáros cégei révén befolyással bír továbbá az Atmedia Kft.-nél és a TV2 Zrt.-nél is - ez utóbbi a szerb és a szlovén médiát is megcélozta. Mészáros további jelentős érdekeltsége az Opus Global Nyrt. és a Tigáz.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [4]  Oldalak:   1

Októberben Mészáros Lőrinc cége nyerte a közbeszerzési versenyt a nemzeti tőkésosztályban

A Mészáros és Mészáros Kft. tavaly ősszel három régiót is behúzott a Nemzeti Fejlesztési Programiroda 420 milliárdos építőipari gigatenderén, most ennek keretében három konkrét munkát nyert el a cég 14,7 milliárd forint értékben.

Így kezdi elveszteni közvagyonjellegét a zánkai gyerektábor

Közpénzmilliárdokból puccos nyaralóhellyé alakítja egy Fidesz-közeli alapítvány az egykori zánkai úttörőtábort, ahol kerítéssel szűkítik a gyerekek felségterületét. Aligha ők lesznek az új létesítmények fő haszonélvezői.

Milliárdok sportberuházásokra: Szijjártó városában futsalcsarnok épül, Sesztákéban fedett focipálya

Két újabb, különféle sportcélú fejlesztési beruházásokra vonatkozó kormányhatározat jelent meg Magyar Közlönyben, amelyek alapján összesen csaknem 73 milliárd forintot ad ki az állam. Különösen jól jár Dunakeszi, ahol Szijjártó Péter szeret focizni, és Kisvárda, Seszták Miklós városa. Mészáros Lőrinc érdekeltségeihez is csorog némi pénz.

Valaki nagyon kaszálhat: 17,5 milliárdot ér az ingyen átadott ingatlanegyüttes

A zánkai és a fonyódi, a szerződésben 17,5 milliárd forintra becsült szociális­üdülő-komplexumokat ingyen adta át az állam a szeged–csanádi egyházmegyéhez köthető alapítványnak.
Találatok: [4]  Oldalak:   1