language

Intézmények:

Magyarországi Leader Közhasznú Egyesület highlight_off

Kulcsszavak:

mezőgazdaság highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [13]  Oldalak:   1 2   >  >>

Vádemelési javaslat Leader-ügyben

Nyomozni kezdett a NAV Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium egy 8 évvel ezelőtti támogatási szerződése miatt Molnár Katalin ellen, és most vádemelési szakaszba ért az ügy a Magyar Idők szerint. Igazából már korábban megállapította az ügyészség a lap szerint, hogy a félmilliárdból 200 milliót jogosulatlanul használtak fel, a Kehi pedig azt, hogy az egyesület gyakran csak arra törekedett, hogy valami számlát szerezzen a költségei bizonyítására, ez vezetett most a vádemelési javaslathoz. A 200 milliót már tavaly visszafizettette velük a bíróság.

Fazekas elsőre bukta a pörköltet és a 410 milliót is

A földművelésügyi miniszter „érdes” kijelentései miatt indított pert Gőgös Zoltán, az MSZP elnökhelyettese ellen. Mivel Gőgös véleménye összefüggésben áll a közügyekkel, attól függetlenül élvezi a véleményszabadság alkotmányos oltalmát, hogy helyes, helytelen, tetsző vagy nem, értékes vagy értéktelen gondolatot tartalmaznak-e – indokolta a földművelésügyi miniszter keresetének az elutasításában a veszprémi bíróság.

„Ezek a gazemberek pontosan tudták, hogy ennek semmi alapja sincs”

Hűtlen kezelés gyanúja miatt nyújtott be még júliusban vádindítványt pótmagánvádlóként a Földművelésügyi Minisztérium, és kérték a szocialista Gőgös Zoltán vagyonának zár alá vételét is. A vélelmezett tettest azonban elfelejtették megnevezni, ennek híján a bíróság a beadványt érdemben nem is vizsgálhatta.

A Fidesz kezére játszottak, de a bukásuk lett a vége

Egy politikai karaktergyilkosság érdekében az agrártárca nemcsak az Alkotmánybíróság döntésével ment szembe, de a Gőgös Zoltán ellen indított hadjárattal veszélybe sodorta néhány ügyész karrierjét is. Igaz, utóbbiakat senki nem kényszerítette, hogy egy politikai akcióhoz asszisztáljanak.

Hűtlen kezelésre gyanakodnak

Több száz millió forintos kár érte a magyar államot, mikor Gráf József minisztersége alatt a földművelésügyi tárca indokolatlan módon utalt át milliókat a Magyarországi Leader Egyesületnek – írja a pénteki Magyar Nemzet.

Szinte semmi sem működik, amit a szocialisták itt hagytak + Képriport

Meghallgatásokat tartott az Országgyűlés mezőgazdasági bizottsága elmúlt nyolc év kormányzati visszaéléseit vizsgáló albizottsága keddi ülésén a Magyarországi LEADER Közhasznú Egyesület tevékenysége és a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal gépjármű-beszerzéseivel kapcsolatban.

Visszaélések: 465 milliós támogatással nem tudnak elszámolni

Meghallgatásokat tartott az Országgyűlés mezőgazdasági bizottsága elmúlt nyolc év kormányzati visszaéléseit vizsgáló albizottsága keddi ülésén a Magyarországi LEADER Közhasznú Egyesület tevékenysége és a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal gépjármű-beszerzéseivel kapcsolatban.

Leader-botrány: EU-s pénzekért perelnek

Bírósági úton követeli majd vissza a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) annak az 500 millió forintnak a nagy részét, amit soron kívül és pályáztatás nélkül utalt át a szocialista közeli Magyarországi Leader Közhasznú Egyesületnek.
Találatok: [13]  Oldalak:   1 2   >  >>