language

Intézmények:

Kárpát-medencei Teniszakadémia Nonprofit Kft. highlight_off

Személyek:

Mikucza László Zsolt highlight_off

Mikucza László Zsolt

Seszták Miklós volt miniszter környezetébe tartozó vállalkozó. Mikucza Tamás testvére, Mikucza László Zsolt tulajdonában álló MHM Product Kft., amely összesen szintén több mint kétmilliárd forint értékű munkához jutott Kisvárdán – zömmel az utóbbi évek látványberuházásai, a sportszálló vagy a filmpark kivitelezésében. Mikucza László Zsolt neve egy éve egy másik vállalkozása révén került a hírekbe, amikor kiderült, hogy az egy héttel korábban többségi tulajdonába került, előzőleg évi 1,2 milliós árbevételt sem produkáló Kelet-Rest Turisztikai Kft. vette meg az államtól egymilliárd forintért a nyíregyházi Erzsébet szállót, de az Alkossunk Várost alapítvány kurátorának, a Mikucza Tamással közös céget birtokló Török Lászlónak a neve sem ismeretlen Kisvárdán: a férfi korábban Kisvárda idegenforgalmi cégének ügyvezetője volt, jelenleg pedig annak az AV2 Invest Kft.-é, amely egy évvel ezelőtt egyedüli indulóként meghökkentően alacsony áron, 659 millió forintért szerezte meg a hárommilliárd forintnyi állami támogatásból bővített és felújított kisvárdai Várfürdő üzemeltetési jogát (amelyet egy évvel korábban még 3 milliárdért kínált volna a város). (HVG)

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [2]  Oldalak:   1

Drónvideó: üresen áll a 2,4 milliárd forintból épült luxus-teniszakadémia Kisvárda mellett

Megnéztük a nettó 2,4 milliárd forintból épült luxus-teniszakadémiát Kisvárda mellett, amit a volt fejlesztési miniszterhez, Seszták Miklóshoz köthető alapítvány húzott fel közpénzből. A szántóföldek között megvalósult teniszparadicsom ugyan már egy éve megnyílt, de nincs nyoma, hogy az öt évfolyamos iskolában elindult volna az akadémiai oktatás, a sportlétesítmény oldalán pedig igazán művészet foglalt időpontot találni. A közpénzzel kitömött alapítvány nem válaszolt az adatigénylésünkre, amiben azt szerettük volna megtudni, mennyien használták a pályákat, és miből tartják fent az akadémiát. Több mint 1 milliárd forintot költöttek a szomszédos tó turisztikai fejlesztésére is, aminek a keretében többek között hobbit-házakat húztak fel. Ezeknél a fejlesztéseknél azonban többnyire zárt kapuk fogadtak minket, és még mindig a helyi kocsma tölti be leginkább a turisztikai információs központ szerepét.

VIP-klub egy teniszakadémián? Kisvárda a megfejtés

Ha már Felcsút a modern kori futball központja lehetett, Balatonboglár pedig névlegesen a kézilabda fellegvára, nem kell meglepődni, hogy egy Kisvárdához közeli halastó mellett a teniszt szeretnék felfuttatni. Ki tudja, lehet, hogy a magyar tenisz új fellegvárának alapjait láthatjuk körvonalazódni, de nagyobb a gyanú, hogy Seszták Miklós baráti köre fog jól járni
Találatok: [2]  Oldalak:   1