language

Lapok:

Személyek:

Molnár Gyula highlight_off

444

Az online lapot 2013. április 29-én alapította Uj Péter, az index.hu egykori főszerkesztője több volt munkatársával együtt. Uj jelenleg is a portál főszerkesztője.  A 444 tulajdonosa és kiadója a Magyar Jeti Zrt., amelynek Kardos Gábor a vezérigazgatója, operatív vezetője Fenyő Balázs István. A 444 liberális, erőteljesen kormánykritikus internetes portálként definiálja önmagát, sokszor humoros és önirónikus tartalmakkal. 2014-ben az Open Society Foundation-től 10 millió forintos támogatást nyertek el, amiből 14! nevű választásfigyelő mobilos alkalmazást fejlesztették. 2017 óta adományokkal is lehet munkájukat segíteni. 

Támogasd a sajtóadatbázis fenntartását rendszeres adományoddal,

hogy a korrupciós ügyek ne tűnjenek el a süllyesztőben!

Molnár Gyula

Fogadd örökbe!


Molnár Gyula (Budapest, 1961. augusztus 17. – ) magyar politikus, 1994 és 2010 között az MSZP országgyűlési képviselője, 2002-től 2010-ig Budapest XI. kerületének polgármestere, 2016 júniusától az MSZP elnöke. Schneller Domonkos XI. kerületi fideszes képviselő 2007 őszén büntető feljelentést tett a Lágymányosi-öböl privatizációja és a Hadik kávéház ügyében. Az ügyészség három évvel később, közvetlenül a 2010-es önkormányzati választások előtt nagy TV-nyilvánosság előtt meggyanúsította Lakos Imre SZDSZ-es alpolgármester mellett Molnár Gyulát. Később aztán mind az öböl-ügyben, mind a Hadik-ügyben lezárták a nyomozást, a telekeladás ügyében indított perben pedig első fokon, 2012 szeptemberében felmentő ítélet született. 2013 októberében 8 hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélték. 2014 májusában a jogerős másodfokú ítéletet a Kúria hatályon kívül helyezte és felmentette Molnár Gyulát a hivatali visszaélés vádja alól. Az ítélet jogerős. (Wikipédia)

 

Azért dolgozunk, hogy a korrupciós ügyek ne tűnjenek el a süllyesztőben!

▶︎ Támogass minket pártolói tagként: patreon.com/kmonitor
▶︎ Adományozz átutalással, vagy PayPalon: k-monitor.hu/tamogatas

 

Nézz utána!

Találatok/oldal: Listázási sorrend: