language

Kulcsszavak:

magánokirat-hamisítás highlight_off

Személyek:

Molnár Gyula highlight_off

Molnár Gyula

Fogadd örökbe!


Molnár Gyula (Budapest, 1961. augusztus 17. – ) magyar politikus, 1994 és 2010 között az MSZP országgyűlési képviselője, 2002-től 2010-ig Budapest XI. kerületének polgármestere, 2016 júniusától az MSZP elnöke. Schneller Domonkos XI. kerületi fideszes képviselő 2007 őszén büntető feljelentést tett a Lágymányosi-öböl privatizációja és a Hadik kávéház ügyében. Az ügyészség három évvel később, közvetlenül a 2010-es önkormányzati választások előtt nagy TV-nyilvánosság előtt meggyanúsította Lakos Imre SZDSZ-es alpolgármester mellett Molnár Gyulát. Később aztán mind az öböl-ügyben, mind a Hadik-ügyben lezárták a nyomozást, a telekeladás ügyében indított perben pedig első fokon, 2012 szeptemberében felmentő ítélet született. 2013 októberében 8 hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélték. 2014 májusában a jogerős másodfokú ítéletet a Kúria hatályon kívül helyezte és felmentette Molnár Gyulát a hivatali visszaélés vádja alól. Az ítélet jogerős. (Wikipédia)

 

Azért dolgozunk, hogy a korrupciós ügyek ne tűnjenek el a süllyesztőben!

▶︎ Támogass minket pártolói tagként: patreon.com/kmonitor
▶︎ Adományozz átutalással, vagy PayPalon: k-monitor.hu/tamogatas

 

Nézz utána!

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [4]  Oldalak:   1

Korrupcióból jelesre vizsgázott Magyarország

Tudományos elismerést kapott két magyar kutató Amerikában, akik a korrupció természetrajzát írták le. Volt honnan meríteni, Magyarország a föld országainak legkorruptabb harmadába tartozik.

Hosszú a szocialista vádlottak padja

Egymásnak adják a kilincset, és magyarázkodnak a különböző szintű bíróságokon az MSZP volt vagy még ma is aktív politikusai

A nagy nemzeti 'Ki lop többet?' vetélkedő

Bizonyítást sem igénylő evidencia, hogy az MSZP velejéig korrupt párt - Szabó Zoltán szocialista politikus szerint legalábbis ezt igyekszik sugallni a Fidesz.

Botrányos tagtoborzás: egy óra alatt 187 új MSZP-tag

Újabb szocialista tagtoborzási botrány: két hét alatt két és félszeresére, 150-ről 370 főre növekedett tavaly nyáron az MSZP XVI. kerületi szervezete. 187 új MSZP-tag ráadásul egy óra leforgása alatt lépett be a pártba, többségük nem kerületi lakos.
Találatok: [4]  Oldalak:   1