language

Személyek:

Nagy István (Fidesz) highlight_off
Volner János highlight_off

Nagy István (Fidesz)

Nagy István (Újfehértó, 1967. október 6. –) eszperantista, magyar agrármérnök, politikus, 2010 óta a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselője. A Győr-Moson-Sopron megyei 5. számú országgyűlési egyéni választókerület képviselője. A negyedik Orbán-kormányban az Agrárminisztérium minisztere. 2010 és 2014 között Mosonmagyaróvár polgármestere. A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány kuratóriumi tagja.

Volner János

Volner János (Budapest, 1969. szeptember 28.) politikus, 2010-at követően a Jobbik Magyarországért Mozgalom országgyűlési képviselője, 2010-2016 között frakcióvezető helyettese, 2016-tól frakcióvezetője. 2012 után a párt alelnöke. 2018 októberében kilépett a Jobbikból, 2020 szeptemberében Volner Párt (később: HUXIT párt) néven pártot indított, melyet sokszor ér az a vád, hogy a kormánypártok stratégiai érdekei szerint politizál. Volner rendszeres szereplője a kormánymédia műsorainak. A Parlamentből 2022-ben kikerült, majd - az ehhez szükséges végzettség és nyelvismeret nélkül - a Külügyminisztérium szingapúri külgazdasági attaséjának nevezték ki.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [1]  Oldalak:   1

Tagadott, fenyegetőzött, aztán inkább kijavította a vagyonnyilatkozatait Tasó László

Több millió forint állami támogatást és két telket is beírt régebbi vagyonnyilatkozataiba Tasó László államtitkár. Nem csapott nagy felhajtást a javítás körül, pedig nyáron még felháborodott, amikor megírtuk, hogy több nyilatkozata hibás. Másik tíz képviselő is rájött, hogy összesen 27 millió forintot elfelejtettek bevallani. Megnéztük, mennyire követik a szabályokat a hibás vagyonnyilatkozatokat beadó képviselők.
Találatok: [1]  Oldalak:   1