language

Kulcsszavak:

élelmiszeripar highlight_off

Akták:

NAV-botrány highlight_off

NAV-botrány

NAV-botrány

Horváth András, ex-adóellenőr 2013 novemberében robbantotta ki a botrányt azzal, hogy azt állította: a NAV-nál kivételezett helyzetben tartanak egy jól körülhatárolható adózói kört, amelynek tagjai döntően a kiemelt adózók közül kerülnek ki.

 

A bejelentés után lemondott NAV-os tisztviselő azt állította: ezek a vállalkozások – a nagyobb kiskereskedelmi láncokról és azok beszállítói köréről van szó – gazdasági teljesítményükhöz képest kevesebb adót fizetnek. Tehetik ezt azért, mert nálunk soha nem történik érdemi áfa- és járulékellenőrzés, vagy ha mégis, azok érdemi megállapítás (adóhiány feltárása) nélkül zárulnak. Horváth számításai szerint ez évi 1000 milliárd forint áfabevétel-elmaradást is jelenthet, de az összes csalásból származó kár elérheti az 1700 milliárd forintot. A NAV szerint legfeljebb 80 milliárd forint körüli a kár.

 

Támogass minket rendszeres adományoddal,

hogy a korrupciós ügyek ne tűnjenek el a süllyesztőben!

 

A botrány nyomán indult a nyomozás azzal zárult, hogy a rendőrség kimondta: egy kivétellel nem történt semmiféle bűncselekmény a feldobott ügyekben. Ezt követően 2017 januárjában Horváth Andrást gyanúsítottként idézték be az ellene illetéktelen adóhatósági adatokhoz jutás miatt indult eljárásban.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [31]  Oldalak:   1 2 3 4   >  >>

NAV-osztályvezető vallott a főnökére, az ügyészség megszüntette a nyomozást egy gabonás áfacsalás ügyében

Pedig van itt egy tanúvallomás, ami arra utal, hogy a NAV legfelső vezetői köréből érkezett utasítás a vizsgálat leállítására egy olyan ügyben, amelyben minden jel egy klasszikus hálózatos áfacsalásra utalt. Egy hasonló esetet korábban dokumentumokkal is igazoltunk, de most egy NAV-osztályvezető vallott a főnökére, aki ráadásul azzal utasította a vizsgálat lezárására, hogy ő maga is felsőbb utasítást hajt végre. Az ügyészség meggyanúsította az osztályvezetőt, de a főnök főnökére már rá se kérdezett. És ez Polt Péter szerint is teljesen rendben van így.

Hétfőn kezdődik a kitiltási botrány nagy vesztesének büntetőpere

"Vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedés" vádjával áll bíróság elé hétfőn T. Viktor András, aki az ügyészség vádjai szerint azt ígérte az amerikai étolajgyár, a Bunge Zrt. lobbistájának, hogy kétmilliárd forint ellenében kijárja az étolaj áfájának 27 százalékról 5 százalékra mérséklését.

Időben szóltak az amerikaiak, de hiába

Tréninget, kiképzést, informatikai segítséget is felajánlottak az amerikaiak a magyar adóhatóságnak az áfacsalás elleni küzdelemben azok után, hogy az amerikai cégek már két évvel ezelőtt jelezték aggodalmukat. A NAV azonban nem volt vevő ezekre az ötletekre – tudtuk meg piaci forrásokból.

Az étolajon csúszott el a magyar mutyi

Az Orbán-kormány oroszbarát politikájának és a jogállamiság csorbítását célzó kormányzati intézkedéseknek csak áttételesen van közük ahhoz, hogy magyar közszereplőket, kormányközeli üzletembereket tiltottak ki az Egyesült Államokból.

Horváth András sejti, melyik céget akarták korrumpálni

Az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságának ülésén a megjelent kormánytagok továbbra is ragaszkodtak hozzá, hogy elképelésük sincs, mi állhat amögött, hogy nem kaphat beutazási engedélyt néhány magyar tisztviselő.

Horváth András: kinyílt a zöld dosszié

Az egykori NAV-os szerint egy gabonakereskedő céget is korrumpálni akartak Magyarországról. Kizártnak tartja, hogy a kormány ne tudná, kiket tiltottak ki az Egyesült Államokból.

Újabb konkrét eset igazolja, hogy a NAV főigazgatója vizsgálatot akadályozott

Újabb, az Átlátszó birtokába került dokumentum bizonyítja, hogy Somos Katalin, a KÜIG-et irányító főigazgató személyesen hozott olyan döntést, amelynek következtében nem sikerült felderíteni egy „cukros” céghálózatot, amelynek egyik tagja egy évek óta számlagyárként működő társaság volt.

Csalódtak a NAV-nak súgó kereskedők

A gabonakereskedők listázták az áfacsalónak tűnő cégeket, és erről az adóhivatalt is értesítették. Hasonlóképpen jártak el más, az élelmiszeriparban érdekelt cégek is, a bejelentők azonban úgy érzik, az akciónak nem sok haszna volt. A NAV szerint viszont nem is tudhatnak arról, hogy az átadott információikat mire használták fel, és hány gyanús cég ellen indult nyomozás.
Találatok: [31]  Oldalak:   1 2 3 4   >  >>